Elegáns és stílusos Fradi-verés debreceni módra

A belgrádiak ellen aratott parádés győzelem után joggal bízott benne a debreceni közönség, hogy a DHK a Fradit is megregulázza, ugyanakkor tartottunk is a meccstől, hiszen a hajdúságiak 24 órán belül másodjára léptek jégre. A hangulatról mintegy ötven fradista ultra gondoskodott, akik összetévesztették a hokit a focival, é petárdákkal füstöltek be a csarnokba.
Minden félelem alaptalannak bizonyult, hiszen a hazaiak végig irányították a találkozót, még úgy is, hogy az első harmadban az egyik legjobbjukat, Koszurovot orrtöréssel harcképtelenné tették a fradisták, rádásul a másik orosz alapember, Piszkunov töltött tíz percet a padon szinte a semmiért.
A debrecenieknek ezúttal minden összejött, remekbe szabott gólokat lőttek, heroikusan védekeztek, így a Fradinak esélye sem volt.
MOL Liga, alapszakasz:
Debreceni HK-Ferencváros 5-1 (2-0, 2-1, 1-0)
Debrecen, 500 néző, vezette:
DHK: Orlov - BEZRUKOV (2), Szagyikov (1) - Varga, Pados (1) - Hetényi, Wéber - Kocsetkov 1, Koszourov, Piszkunov - NÉMETH A. 2 (1), Hári N. (1), Godó (1) - DANCSFALVI 1 (2), Molnár, BERTA 1 (1)- Kovács, Vincze. Edző: Jevgenyij Muhin.
Ferencváros: Sevela (Soós) - Schwindt, Erdélyi - Jaborník, Hietämäki (1) - Lengyel, Garbacz - Egyed, Üveges - Sumi, Szappanos, Shinkaruk 1 - Dubek, Farkas, Rafaj - Fliszár, Gágyor (1), Kiss - Hardi, Inglis, Németh Á. Edző: Greg Kjetil Lindqvist.
Kiállítások: 12 (+ 10-10 perc fegyelmi Piszkunov és Orlov), illetve 6 perc.
Mesterszemmel
Jevgenyij Muhin: - Nagyon jól védekeztük, erre építettük a támadásainkat, és kihasználtuk a Ferencváros összes hibáját. Így kell meccset nyerni, de bevallom: a második harmadban, amikor hosszú perceken át emberhátrányban játszottuk, akadtak kétségeim, hogy kibírjuk-e a végéig, hiszen 24 órán belül a második hajtós meccset vívtuk. Kibírtuk. Sőt!
Greg Kjetil Lindqvist: - Az elején egy rossz csere miatt kaptunk egy gólt, majd a semmiért kerültünk emberhátrányba, amit kihasznált a Debrecen. A második harmadban próbáltunk felállni, és csak magunkat okolhatjuk, hogy két buta hibából növelte az előnyét a remekül védekező hazai csapat. Az utolsó percig becsülettel küzdöttünk, de annyira rossz napot fogtunk ki, hogy a végén még az üres kapuba sem találtunk be.
Tabella:
Hely |
Csapat |
Meccs |
GY |
GYH |
VH |
V |
Gólok |
GD |
Pont |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. |
13 |
10 |
1 |
0 |
2 |
52:22 |
30 |
32 |
|
2. |
13 |
9 |
1 |
2 |
1 |
51:20 |
31 |
31 |
|
3. |
16 |
7 |
4 |
0 |
5 |
57:44 |
13 |
29 |
|
4. |
13 |
8 |
1 |
0 |
4 |
47:35 |
12 |
26 |
|
5. |
14 |
8 |
0 |
2 |
4 |
47:46 |
1 |
26 |
|
6. |
12 |
6 |
1 |
1 |
4 |
47:30 |
17 |
21 |
|
7. |
13 |
5 |
1 |
1 |
6 |
51:41 |
10 |
18 |
|
8. |
13 |
2 |
3 |
4 |
4 |
31:45 |
-14 |
16 |
|
9. |
15 |
2 |
3 |
1 |
9 |
43:67 |
-24 |
13 |
|
10. |
14 |
2 |
0 |
2 |
10 |
36:72 |
-36 |
8 |
|
11. |
14 |
1 |
0 |
2 |
11 |
34:74 |
-40 |
5 |
Forrás: jegkorongblog.hu


















