Való Világ–Sajtószabadság 1–0

Az ünnepi hírfolyamból arra következtethetünk, hogy a magyar emberek gondolatai a sajtószabadság, a demonstrálás, valamint az ilyenkor szokásos díjeső körül forognak, és az ország állampolgárai a nemzet jövőjén, valamint a Magyar Köztársaság megvédésének módozatain agyalnak. Az ünnepi hírfolyamból arra is következtethetünk, hogy a miniszterelnök olykor kemény hangú (Brüsszel, Moszkva, egykutya) ünnepi beszéde átütötte a mélyméla érdektelenség gumifalát, és a magyar érzelmileg valóban feltolult a nemzeti ünnepen. Az ünnepi hírfolyamból mindezeken túl még arra is következtethetünk, hogy polgártársaink tömegesen is vonzódnak a különböző félpolitikai tematikákhoz, hiszen a miniszterelnököt a híradások szerint 20 ezren, a sajtószabadságért demonstráló nemfideszeseket pedig a beszámolók szerint mintegy 10 ezren hallgatták a fővárosban (Debrecenben Orbán Viktor nem beszélt, a sajtószabadságot pedig mintegy 300-an féltették.)

Szóval az ünnepi hírfolyamban kartempózva azt is hihetnénk, hogy a magyarokat mélyen megérintik a közélet pulzálásának egyes momentumai, akár még büszkék is lehetnénk arra, hogy nemzetünk fiai és lányai milyen gondolkodó lények: könnybe lábadt szemmel konstatálhatnánk, hogy lám, agyilag nem is olyan csökevényes a mi népünk. Csak az a baj, hogyha ezt hinnénk, borzasztóan rondán becsapnánk magunkat. Az igazság az, hogy a magyarokat nagy tömegben (lásd még a napi két milliós nézettséget) a Való Világ történései izgatják, konkrétan az, hogy Alekosz, Jerzy, Gigi, Éva és Szandika (stb, stb.) hogyan és mikor alázza le egymást, valamint hogy a kedves villalakók milyen relációban és partnerválasztási szisztémában elégítik ki az úgynevezett vágyaikat. A magyarok persze szeretik még például az X-Faktort (most lett vége, de már keresik az új tömegcikkeket), a Megasztárt, a Csillag születiket, meg az Éden Hotelt is (meg az összes ilyen tévéműsort), nyomtatott, elektronikus és online formában egyaránt egy őrült szorgosságával hajszolják az ilyen jellegű információkat.

Eközben a kormány meg a sajtószabadság valamelyik sarokba van dobva, és esdekelve várja, hogy pár percre beállhasson játszani. Esélye nem sok van, az összes politikai alapkérdés pro és kontra érvelése érdektelen ahhoz képest, hogy például kiverték-e Jerzynek. Ha szégyenérzetünk van emiatt, az talán helyénvaló. Vagy éppenséggel nem is.
Tóth Csaba Zsolt