Út a teljes szabadságig – Debrecentől Nepálig
Ugyan mi visz arra bárkit, hogy Délkelet-Ázsia egyik legszegényebb országába vágyakozzon, ahol akkora a szmog, hogy az utcán egymást is alig látják az emberek? Egyszerű: a hit és a hívás. A debreceni Nagyházi Éva tíz éve tervezte katmandui zarándokútját, amely során a szent helyeket szerette volna körbejárni – most megadatott.
Nepál a buddhizmus bölcsője, aminek egyik ága a gyakorlatokra és tapasztalatokra épülő Gyémánt Út; erre Éva határozott céllal lépett rá: – Kerestem valamit, ami nem múlandó, rámutat tudatunk igaz természetére és teret ad a kvalitásaink kibontakoztatásának – meséli. Nem kellett csalódnia: miután tanulmányai befejezése után köz-, utóbb pedig kormánytisztviselőként dolgozott, ma teljes szabadságban él. Hangtál-terapeutaként csoportos hangfürdőket tart, gyógyít, emellett pedig a művészetben is kiteljesedésre lelt: fest.
Nagyházi Éva a közelmúltban az indiai Új-Delhin keresztül érkezett Katmanduba, ahol az ország egyetlen nemzetközi repülőtere található, és bár a Katmandu-völgy – lévén az ázsiai civilizációk találkozási pontja – a világörökség része, olyan rossz a levegője, hogy mindenki maszkban jár. – Őrületes a közlekedés, rengeteg a baleset, ugyanis senki nem tartja be a szabályokat. Rendkívül elmaradott az egész ország, a megélhetést a rizsföldek, a kereskedelem és a turizmus is csak alacsony színvonalon biztosítja. A fő vonzerő természetesen a Himalája, valamint az UNESCO természeti és kulturális világörökségének részei: ezek a Sagarmatha Nemzeti Park (Mount Everest), a Katmandu-völgyben 15 kilométeres sugarú körben hét világörökségi rész található, többek között a Chitwan Királyi Nemzeti Park, Lumbini – Buddha születési helye.
Éva zarándokútja Csenrézi (az együttérzés bodhiszattvája) beavatással kezdődött, amit 17. Karmapa Táje Dordzse, a Gyémánt Út Buddhizmus szellemi vezetője adott Delhiben. A szertartás angol és főként tibeti nyelven folyt, s mint mondja, az egész sokkal inkább az energiákról szólt, semmint a szavakról. Kiderült, a beavatás csodás és kivételes alkalom, aminek során egy adott buddhaforma erőterébe kerül a gyakorló.
A két nepáli hét alatt Éva varázslatos helyeken járt: kolostor vendégházában aludt, ahol majmok szaladgáltak a kertben, részt vett egy tradicionális hangtálterápia-kurzuson, alkalma nyílt megcsodálni a világ legnagyobb sztúpáját (buddhista vallási építményét). Járt a szoborkészítőiről, aranytemplomáról és ezer buddha szobráról híres Patanban, Pharpingban, ahol Guru Rinpocse a teljes megvilágosodást élte át és Pokharában, ami a hegymászók városa, egyúttal tulajdonképpen Nepál oázisa, hiszen itt friss és tiszta a levegő.
Ugyanakkor a „sűrű” Katmandu nyüzsgésébe is volt alkalma belekóstolni. Aki ide ellátogat, az az érzése, hogy megállt az idő ,és ezt a helyet a modernizáció sosem éri utol. Igazi bazárváros, hangos forgatag. Katmandu az ezer templom városa. A főváros közelségében, Pathanban található az ország legrégibb tere gyönyörű pagodáival. Bodnach a világ egyik legnagyobb buddhista sztúpájával, tornyán a mindenlátó szeme néz, a világ négy tája felé: ezen a helyen forgatták A kis Buddha című filmet. Zarándokhely, ahova folyamatosan érkeznek az emberek, egymás után sorakoznak az imamalmok, égnek a mécsesek, füst és tömjénillat lengi be a levegőt.
A nőn a nadrág
A hétköznapokról és az emberi kapcsolatokról szólva kiderült, a nepáliak számára első a család, amiben több generáció szervesen együtt él, fontos szerep jut a testvéreknek és a barátoknak is, és kivétel nélkül az asszony viseli a nadrágot: a nők harsányak, határozottan hangoztatják a véleményüket és feltűnően dominánsak. Ez visszavezethető arra, hogy sokáig elnyomásban éltek. Az érzelmeiket azonban a mai napig nem viszik ki az utcára: nyilvánosan nem adnak puszit, sokkal gyakoribb, hogy férfiak jönnek szembe kéz a kézben, mint férfi és nő, azaz a homoszexualitás teljesen elfogadott.
– Vallásgyakorló nép a nepáli: a hinduk és a buddhisták remekül megférnek egymás mellett. A nagy szegénység ellenére is árad belőlük az alázat és a kedvesség. Éva Nepálba érkezésének másnapján máris a Holi ünnepi forgatagába csöppent, amivel a hinduk a tavaszt köszöntik. Az ünneplők ilyenkor festékporral szórják és színezett vízzel locsolják egymást, illetve gyakran raknak ünnepi máglyát, amivel a rossz szellemeket igyekeznek elűzni.
Áldás és védelem
– Áldás és védelem van rajtam, hogy élve megúsztam – eleveníti fel a mondatot Éva, ami a fejében járt, miután megérkezett Pokharából Kathmanduba, hiszen a tömegközlekedés iszonyú lelki és fizikai tehertétel: Pokharába a 10 fős buszon 14-en utaztak, óriási ricsajban, amihez bömbölt a hindu zene. Az egytől egyig fáradt sofőrök kanyarban előznek a szerpentinen, s mivel rendkívül rossz állapotban vannak az utak, a rövid távokat is órák alatt teszik meg. – Egy alkalommal a dugóba szorulva, a hatalmas porban kiszálltam, úgy éreztem, nem bírom tovább. De szerencsére vannak turistabuszok is, amiket a külföldiek számára tartanak fenn.
Bár Éva hazaútja sem volt egyszerű, hiszen járatát törölték, majd áthelyezték – végül Új-Delhi, Róma és Amszterdam érintésével ért Budapestre –, Katmandut, a megannyi átélt szakrális élményt és a nepáli hétköznapok varázsát se törölni, se áthelyezni nem lehet már. Mind az övé.
Bereczki-Csák Helga
