Ünnepel a magyar válogatott kapusa

Dibusz Dénes 1990. november 16-án született Pécsett, és fiatal kora óta a labdarúgás határozza meg az életét. Pályafutását a Pécsi Mecsek FC utánpótlásában kezdte, majd a felnőtt csapatban is bemutatkozott 2008-ban. 2014-ben igazolt a Ferencvárosi TC-hez, ahol azóta is véd, és hosszú évek óta meghatározó alakja a csapatnak. A Fradival több magyar bajnoki címnek és nemzetközi szereplésnek is aktív részese volt.
Először Pintér Attila szövetségi kapitány hívta meg a magyar válogatottba, de Dárdai Pálnál debütált. Először válogatottban 2014. október 14-én játszott a Feröer-szigetek ellen. Részt vett a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságon, tagja volt az öt évvel később megrendezett Európa-bajnokságon részt vevő 26 fős keretnek is. A kontinenstornán nem lépett pályára, mindhárom találkozón Gulácsi Péter védte a magyar csapat kapuját.
Gulácsi 2022. októberi sérülése után a válogatott első számú kapusává vált, és most, november 16-án az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen bizonyíthat.























































