Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újabb értékes három pontot szereztek a debreceni vízilabdázók

DVSE | 2024. 04. 13. | 13:59:22
Hódmezővásárhelyen nyertes a DVSE játékosai.
Újabb értékes három pontot szereztek a debreceni vízilabdázók
A házi gólkirály, Tőzsér Dávid háromszor volt eredményes (Fotó: Nagy Anita)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyolcgólos idegenbeli győzelmet aratott a Hódmezővásárhely otthonában a DVSE-Master Good. Kádár Kálmán együttese csaknem végig vezetve, 12-4-re nyert az OB1/B 21. fordulójában április 13-án.

A kereken tíz évvel ezelőtt a DVSE élvonalbeli felnőttcsapatában játszó Chilkó Márton büntetőgóljával kezdődött a találkozó, melyet a következő támadásból Stefanidesz Levente egyenlített ki. A vásárhelyiek ezt követően még egyszer magukhoz ragadták a vezetést, de ez az alkalom volt az utolsó a mérkőzésen, a kezdés után két és fél perccel. A DVSE nem sokkal később megfordította a találkozót és már az első negyed után kettővel vezetett. (2-4)

A második nyolc perc feleannyi gólt hozott, de ugyanilyen leosztásban. A debreceniek kettőt lőttek – Macsi Martin és Stefanidesz Levente révén –, a hazaiak pedig mindössze egyszer voltak eredményesek. A félidőre megnyugtató és a magyaroknak oly kedves 6-3-as előnnyel mehetett a DVSE.

Fordulás után tovább fokozták a tempót a mieink és egyre nagyobb előnyt építettek ki. Rácz Máté lőtte az első találatunkat, majd Krizsai Bence köszönt be. A negyed végén Tőzsér Dávid duplázott, a túloldalról viszont csak egy gól született. (4-10)

– Nagyon elégedett vagyok a srácok mai teljesítményével. Végig remekül játszottak és be is daráltuk az ellenfelet. Voltak kimaradt helyzetek, de ez benne van a meccsben, összességében tényleg minden dicséret megilleti őket. Ezt a formát szeretnénk a hátralévő öt meccsen és mutatni és akkor idén is szép sikereket érhetünk el a bajnokságban – nyilatkozta a meccs után Kádár Kálmán vezetőedző.

A záró játékrészben már csak a debreceniek voltak eredményesek. Somorjai Sebestyén előnyből talált be, két másodperccel a vége előtt pedig Rácz Máté állította be a 12-4-es végeredményt.

Férfi Vízilabda OB1/B, 21. forduló
Hódmezővásárhelyi VSC – DVSE-Master Good 4-12 (2-4, 1-2, 1-4, 0-2)
Gólszerzők: Chilkó, Benkő, Holka, Vígh, ill. Tőzsér 3, Stefanidesz 2, Rácz 2, Dienes, Kis F., Macsi M, Somorjai

A DVSE a következő mérkőzését két hét múlva játssza az Oázis vendégeként.

Hirdetés
További híreink
Időutazáson dolgoznak Debrecen belvárosában
Időutazáson dolgoznak Debrecen belvárosában
Új értelmet nyer az átjáró.
Campus Job Street: keresd a Richtert!
Campus Job Street: keresd a Richtert!
Mindenki megismerheti, milyen is kutatónak vagy gyógyszerkészítőnek lenni.
Hetvenmilliós felújítás kezdődik a Békás-tónál
Hetvenmilliós felújítás kezdődik a Békás-tónál
Rendbe teszik a stégrendszert, megszüntetik a balesetveszélyes állapotot.
Motorosbaleset Debrecenben
Motorosbaleset Debrecenben
A Böszörményi úton történt a karambol.
Ifjú zeneművészek Debrecenben: rekord született
Ifjú zeneművészek Debrecenben: rekord született
Nagy szükség van a nyári akadémiára.
Változik a 2-es villamos közlekedése
Változik a 2-es villamos közlekedése
Veszélyesen megdőlt egy fa Dózsa György utcán.
A debreceni toronyház felrobbantásával fenyegetőzött
A debreceni toronyház felrobbantásával fenyegetőzött
Egy utcai fülkéből érkezett a hívás.
Campus Fesztivál: fotókon a fergetes második nap
Campus Fesztivál: fotókon a fergetes második nap
Rengetegen buliztak a debreceni Nagyerdőben.
Vihar: Debrecenből rengeteg kárbejelentés érkezett
Vihar: Debrecenből rengeteg kárbejelentés érkezett
A károk felét gyorsított eljárásban rendezték.
Több mint ezren nem csak bulizni jöttek Debrecenbe
Több mint ezren nem csak bulizni jöttek Debrecenbe
A Campus mellett sportfesztivált is rendezett az egyetem.
Egyetemi programkavalkád a Campus Fesztiválon
Egyetemi programkavalkád a Campus Fesztiválon
Egészségügyi szűrések, 3D-nyomtatás, reflexjátékok: a Debreceni Egyetem minden korábbinál látványosabban van jelen.
Negyeddöntős a magyar női vízilabda-válogatott
Negyeddöntős a magyar női vízilabda-válogatott
Csoportelsők a szingapúri világbajnokságon.
Vizes vb, ami a magyaroknak jól szokott elsülni
Vizes vb, ami a magyaroknak jól szokott elsülni
Vízilabdában a férfiaknál és a nőknél is bármi elképzelhető.
Jó hangulatban zárták a szezont a debreceniek
Jó hangulatban zárták a szezont a debreceniek
A legjobbak között indulhatnak a következő idényben is.
Kiharcolta az osztályozó lejátszásának jogát a DVSE
Kiharcolta az osztályozó lejátszásának jogát a DVSE
A debreceniek nagyon fontos három pontot szereztek.
Egy győzelemre a bennmaradástól a debreceniek
Egy győzelemre a bennmaradástól a debreceniek
A DVSE idegenben is megverte a Pécs gárdáját.
Csúnyán elverték a debrecenieket
Csúnyán elverték a debrecenieket
Osztályozón kell kivívni a bentmaradást.
Fantasztikus győzelmet aratott a Debrecen
Fantasztikus győzelmet aratott a Debrecen
A vízilabdázók remekeltek az alapszakasz utolsó idegenbeli mérkőzésén.
Elhunyt az Eb-ezüstérmes magyar sportoló
Elhunyt az Eb-ezüstérmes magyar sportoló
Tragikus hirtelenséggel vesztette életét.
DVSE-Master Good: hatgólos vereség
DVSE-Master Good: hatgólos vereség
A biztos bennmaradásért rendkívül fontos meccs következik a Szeged ellen.
Pont nélkül távoztak a debreceniek Egerből
Pont nélkül távoztak a debreceniek Egerből
Nem sikerült visszavágni az őszi vereségért.
Kemény mérkőzésen kaptak ki a debreceniek
Kemény mérkőzésen kaptak ki a debreceniek
A félidőben 7-7-es döntetlenre álltak a felek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
Debrecenben 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett.
Hirdetés
Hirdetés
Kósa Lajos: megvan a nemzet aranytartaléka
Kósa Lajos: megvan a nemzet aranytartaléka
A debreceni politikus ellenőrizte.
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Ő a jelenlegi legjobb magyar teniszező.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Campus Job Street: keresd a Richtert!
Mindenki megismerheti, milyen is kutatónak vagy gyógyszerkészítőnek lenni.
Újabb féléves csúcson a használtautó-piac
A kedvenc továbbra is az Opel.
Nagy István: a magyar gazdák pénzét Ukrajnába viszik
Az Európai Unió hétéves költségvetésének tervezete egyértelműen ukránbarát költségvetés - így a miniszter.
Lakáshitel-program: újabb részletek derültek ki
Legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányaddal felvehető lesz.
Kínai „agyat” kapnak a debreceni BMW-k
A BMW ezzel a lépéssel követi a Mercedes-Benz példáját.
A KSH szerint ennyi a nettó átlagbér
A bruttó 9,0, míg a nettó 8,9 százalékkal emelkedett egy év alatt - írják.
Támogatott tartalom
Megidézik Jókai alakját a berettyóújfalui strandon
Megidézik Jókai alakját a berettyóújfalui strandon
Játékokkal, kvízzel várják az érdeklődőket.
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
A Bocskai korona nem nosztalgia – valódi pénz, valódi hatással.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Hirdetés
Hirdetés