Új meddőségi központot avattak Debrecenben

Ünnepélyes keretek között adták át a Debreceni Egyetem legújabb egészségügyi létesítményét, az Egyetem sugárút 68. szám alatti meddőségi központot szeptember 26-án.
Az eseményen köszöntőt mondott Balla György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja, Szabó Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke, Szöllősi Katalin, az Országos Kórházi Főigazgatóság osztályvezetője, Papp László Debrecen polgármestere, Krasznai Zoárd, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója, valamint Flaskó Tibor, az Urológiai Klinika igazgatója.
– 1971 óta vagyok az egyetem polgára, de még mindig tud újat adni az intézmény. Kossa György kuratóriumi elnök felhatalmazott arra, hogy beszámoljak róla: a kuratórium 5:0 arányban fogadta el a meddőségi központ létrehozását
– mondta Balla György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja a megnyitón, hangsúlyozva, hogy nagyon fontos ez az intézmény, hiszen tízből egy-két családnak segíteni kell abban, hogy gyermekük születhessen.
Ennek a központnak pedig óriási a szerepe, felelőssége, hiszen 3 millió embernek ad biztonságot, a családoknak lehetőséget – fogalmazott, hozzáfűzve: örömteli adat, hogy egy édesanya átlagosan 1,6 gyermeknek ad esélyt, ez a szám a századfordulón 1,3 volt.
Szabó Zoltán részletezte, hogy a szülővé válásig olykor viszontagságos, nehéz út vezet. Ezt az utat könnyítheti meg és rövidítheti le az új, sokrétű diagnosztikai és terápiás eszközzel felszerelt központ, ami egy megújult villában kapott helyet.
– Évente legalább kettőezer pár kivizsgálását és orvosi ellátását tervezzük itt. Ez az átfogó urológiai és andrológiai diagnosztikát és kezelést biztosító szervezeti egység a korábbinál gyorsabb és egyértelműbb betegutakat fog eredményezni a vágyott gyermek megszületéséhez, a születésszám növekedéséhez.
A családalapítás előtt állók az eddigieknél gyorsabban juthatnak a kivizsgáláshoz, és amennyiben szükséges, a klinikai központunk nagyerdei kampuszában a reprodukciós centrumban a lombikprogramhoz is – mondta a klinikai központ vezetője.
Minden hatodik
Szöllősi Katalintól megtudhattuk, hogy folyamatosan növekszik a meddőséggel küzdő nők és férfiak száma, Magyarországon minden hatodik férfi és nő meddő. Kezelésük egészségügyi és népesedés politikai szempontból is kulcsfontosságú. A humánreprodukciós igazgatóág célja a meddőségi rendszer hatékonyabbá tétele, és minden érintett számára elérhetővé tétele. A cél, hogy egy olyan korszerű, emberi életet tiszteletben tartó, egységesen magas színvonalú és irányelvek mentén működő hatékony ellátórendszert alakítsanak ki, amely minden meddőséggel küzdő párnak hozzáférhető egész Magyarországon. Ezt a célt szolgálja az új meddőségi központ Debrecenben.
Urológia és nőgyágyászat
Papp László arról beszélt, hogy most nem egy épületet adnak át, hanem egy olyan intézményt, amellyel lehetőséget, esélyt adnak a családoknak a gyermekáldás csodájának átéléséhez. Elmondta azt is, hogy az elmúlt tíz évben Magyarországon megduplázódott a házasságkötések száma, az abortuszoké pedig a felére csökkent. Ebben a tekintetben, köszönhetően a családtámogatási rendszerünknek, Magyarország egy kis sziget az öregedő Európában. A meddőségi központ megnyitása Debrecenben óriási jelentőségű. Debrecennek kiemelten fontos, hogy a családok gyermekeket vállaljanak, hiszen ők építik majd a mi jövőnket. Az épület átadását annak szimbólumának nevezte, hogy akinek segítségre van szüksége, az meg is kapja a legmagasabb szintű támogatást. Az intézet komplex, hiszen abban urológia és nőgyógyászat is van.
Krasznai Zoárd azt emelte ki, hogy az új meddőségi központban a nők és a férfiak kezelése egyidőben történhet, ami országosan is egyedülálló. Az intézetben feltárják a meddőség okait és a kezeléséhez is minden adott. A betegutak gyorsak, letisztultak, ezzel pedig éveket is megtakaríthatnak a meddőség kezelésében. Kapcsolatban vannak a klinika másik részlegével, és ha szükséges, a párok a lombikbébi-programba kerülnek.
Flaskó Tibor kiemelte, hogy a meddőségnek a házáspár mindkét tagja oka lehet. Az elmúlt évtizedekben a férfiak spermaállománya több mint 50 százalékkal csökkent és a minősége is sokat romlott. Az intézet rendelkezik számítógépvezérelt spermaanalizátorral is.
– CH–










































