Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Túlórázva nyertek a debreceniek Miskolcon

| 2025. 02. 21. | 22:13:48
A párharc még nem dőlt el.
Túlórázva nyertek a debreceniek Miskolcon
A fehér mezes debreceniek nyerték az első felvonást (Fotó: dvtk.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DVTK otthonában rendezték a Miskolc-Debrecen jégkorong magyar bajnoki elődöntő első csatáját február 21-én, pénteken. A borsodiak célja az volt, hogy előnyt szerezzenek, a debrecenieké pedig az, hogy egy vendégsikerrel fél lábbal már az elődöntőben érezhessék magukat. A párharc ugyanis az egyik fél második győzelméig tart.

A találkozó rendkívül szoros, fordulatokban gazdag, hektikus küzdelmet hozott. A miskolci együttes volt élesebb az első harmadban, ennek megfelelően vezetett is az első húsz perc után.

A folytatásban a debreceniek feljavultak, a második harmadban egyértelműen uralták a játékot, és jobb helyzetkihasználással akár többgólos előnyre is szert tehettek volna. Ez azonban nem sikerült, így a végjáték abszolút nyílttá vált.

A harmadik harmadban Novotny révén, emberhátrányból egyenlítettek a hajdúságiak, erre pedig nem jött miskolci válasz a rendes játékidőben, így ráadás következett. Ebben a debreceniek orosz és lett mágusai, név szerint Galoha, Culigin és Senfeld mattolták a DVTK védelmét, előnyhöz juttatva a debreceni egyetemi gárdát.

A párharc második összecsapását február 23-án, vasárnap játsszák Debrecenben, és ha egyenlíteni tudnak a borsodiak, akkor másnap rendezik a mindent eldöntő, harmadik mérkőzést.

 OB I., elődöntő:
DVTK JEGESMEDVÉK–DEAC 2–3 (1–0, 1–1, 0–1, 0–1) – hosszabbítás után.
Miskolc, 885 néző. V: Juhász, Vincze P., Vincze D., Kolláth.
DVTK: Praták – Masella, Skrabau / Vokla, Szathmáry (1) / Szirányi, Vojtkó / Szalay, Trozsák – Kulesov, Lövei, Hunt / Doyle, Pineo 1, Miskolczi (1)/ Berdnyikov (1), Rétfalvi, Zitny 1 / Farkas M., Csiki, Blasko. Edző: Láda Balázs
DEAC: Hetényi – Usztinyenka, Stensson / Jeliszejev, Bukor / Kloz, Dobmayer / Gőz, Jakabfy S. – Senfeld (1), Galoha 1 (1), Culigin 1 / Bucskin, Kreisz, Mihalik A. (1) / Szmirnov (1), Novonty 1, Mihalik G. (1) / Atlas, Kozma F. Edző: Vaszjunyin Artyom.
Kapura lövések: 36–31
Emberelőny-kihasználás: 7/0, ill. 4/0.

A párharc állása : 1-0, a debreceniek javára.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Vb-selejtező: bizakodó a 108-szoros válogatott
Vb-selejtező: bizakodó a 108-szoros válogatott
Csak a továbbjutás számít - nyilatkozta.
Jó hír Bárány Donátról
Jó hír Bárány Donátról
A debreceniek csatárát sérülés miatt cserélték a hét végi bajnokin.
Szijjártó Péter a kedvenc klubja elnöke lett
Szijjártó Péter a kedvenc klubja elnöke lett
Itt az ideje, hogy a Honvéd visszafoglalja azt a pozíciót, amelyet megérdemel - mondta.
NB III.: a DEAC utolérte a listavezetőt
NB III.: a DEAC utolérte a listavezetőt
A másik debreceni csapat segített ebben.
Bárány is megérkezett Telkibe
Bárány is megérkezett Telkibe
Kérdés, hogy a debreceni csatár játékra alkalmas-e.
Magyar Kupa: sztárcsapat érkezik Debrecenbe
Magyar Kupa: sztárcsapat érkezik Debrecenbe
A tavalyi győztes, BL-résztvevő lesz az ellenfél.
Első hazai sikerét ünnepelte a Debrecen
Első hazai sikerét ünnepelte a Debrecen
Izgalmasan alakult a végjáték.
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
A Zemplén-ralival zárult az idény.
NB III.: teljes a debreceni siker
NB III.: teljes a debreceni siker
A DEAC és a DVSC II. is nyerni tudott.
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
Leszerepelt a DVSC az MTK otthonában
A debreceniek jó idegenbeli sorozata is megszakadt.
Debreceni ezüst Algírban
Debreceni ezüst Algírban
Battai Sugár Katinka csak a döntőt vesztette el.
Egy debrecenivel tornagyőztes a magyar válogatott
Egy debrecenivel tornagyőztes a magyar válogatott
Bereczki Dóra az olaszok ellen remekelt.
Debreceni jégkorongozókat ismertek el
Debreceni jégkorongozókat ismertek el
Öt sportoló tanulmányaiban is kiemelkedő.
Próbáld ki ingyen, hátha megtetszik!
Próbáld ki ingyen, hátha megtetszik!
Nyílt napot tart a Debreceni Hoki Klub és a DEAC.
Két debrecenivel készül a válogatott
Két debrecenivel készül a válogatott
Csak már nem a DEAC, hanem a ferencváros játékosai.
Túlórában verte a Brassót a Debrecen
Túlórában verte a Brassót a Debrecen
Az egyetemisták először nyertek hosszabbításos mérkőzést az idényben.
Sorsoltak az Officium Magyar Kupában
Sorsoltak az Officium Magyar Kupában
Kiderült, melyik együttessel csap össze a DEAC.
Palánkcsata Halloween-partival fűszerezve
Palánkcsata Halloween-partival fűszerezve
A beöltözött debreceniek ajándékot kapnak.
Búcsúzik Debrecentől a házi pontkirály
Búcsúzik Debrecentől a házi pontkirály
Az ECHL-be igazol a DEAC meghatározó játékosa.
Sérülés: megoperálták Mihalik Gergőt
Sérülés: megoperálták Mihalik Gergőt
A miskolci mérkőzésen palánknak csapódott, és csonttörést szenvedett.
Magára talált a DEAC?
Magára talált a DEAC?
A debreceniek már 120 perce nem kaptak gólt.
Hengerelt a DEAC Miskolcon
Hengerelt a DEAC Miskolcon
A debreceniek nyerték a keleti rangadót.
Kiszenvedte az első hazai sikert a DEAC
Kiszenvedte az első hazai sikert a DEAC
Egyetlen gól döntött a debreceniek javára.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Káosz a Budapest-Debrecen vonalon
Káosz a Budapest-Debrecen vonalon
Jelentős késések, pótlóbuszok, kimaradó járatok.
Hirdetés
Hirdetés
Felborult egy autó Bakonszegnél
Felborult egy autó Bakonszegnél
Lesodródott az útról.
Hirdetés
Hirdetés
Karácsonyiajándék-vásárlás: megtört a lendület
Karácsonyiajándék-vásárlás: megtört a lendület
Átlagosan 75 ezer forint elköltését tervezik a magyarok.
Gazdaság
Bankszövetség: az adóemelés a teljes gazdaságot sújtja
Értetlenül állnak az úgynevezett extraprofitadó tervezett emelése előtt.
Hatvanmilliós útfelújítás Fülöpön
Három helyszínen fog dolgozni a nyertes újfehértói vállalkozás.
Még mindig az Apple a világ legértékesebb márkája
A tavalyi 15. helyről a nyolcadikra rukkolt előre az Instagram.
Jelentősen drágult a tojás, a kakaó, a kávé
De kevesebbet fizetünk a margarinért, a lisztért és a cukorért.
Csúcstechnológiás labort adtak át Debrecenben
A labor eszközeinek fejlesztésére 340 millió forintot fordítottak.
Támogatott tartalom
Hajdú-bihari településekre gurul el a Lidl
Hajdú-bihari településekre gurul el a Lidl
A Lidl Magyarország új, úttörő kezdeményezéssel állt elő: ha a vásárló nem tud eljutni a boltba, akkor a bolt megy el hozzá.
Jövedelem, vállalati kultúra: ez is fontos a jövő mérnökeinek
Jövedelem, vállalati kultúra: ez is fontos a jövő mérnökeinek
Kiemelt volt az érdeklődés a Sensirion standjánál, a XI. Gépészeti Szakkiállításon és Állásbörzén.
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Gospel Karácsony: a szeretet és az összefogás ünnepe Debrecenben
Idén Dallasból érkezik egy harmincfős énekegyüttes. +Videók
0% THM-mel elérhető áruhitel a Gulyás Tüzépen
0% THM-mel elérhető áruhitel a Gulyás Tüzépen
A GSV kihagyhatatlan ajánlata már elérhető.
Hirdetés
Hirdetés