Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is Szima Gábor a leggazdagabb Hajdú-Biharban

| 2010. 05. 06. | 11:01:12
Debrecen – Szima Gábor, Boros József, Gáspár Gyula, Deák Géza, Kotosmann Zoltán, Seres Zoltán, Miklóssy Ferenc, Ráthonyi Zoltán, Nagy Sándor – ők a szűkebb pátriánk befolyásos milliárdosai, ebben a sorrendben.
Továbbra is Szima Gábor a leggazdagabb Hajdú-Biharban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szima Gábor, a DVSC első embere a Napi Gazdaság 100-as listájának 35. helyét foglalja el mintegy 14 milliárdra becsült vagyonával. A kiadvány azt írja róla, hogy különösebb csinnadratta nélkül működnek a gazdasági egységei, a nagy szenzációt örök szerelme, a labdarúgás hozta. A DVSC Bajnokok Ligája-szereplése több mint kétmilliárd bevételhez jutatta a klubot, ez azonban nem eredményezett  emelkedő büdzsét. Ha a csapat ismét eljut a BL-be, akkor a 2009-es költségvetés lesz a mérvadó, ha nem sikerül a bajnoki ismétlés, akkor 2008 lesz a bázis. A takarékosság azért is szükséges, mert a BL-szereplést leszámítva az egyesület bevétele nem növekedett, nem jelentek meg új szponzorok, s a 2010-es költségvetésben pedig már a város sem tudja támogatni a klubot – mondta a „kedvenc vállakozásáról” az ország 35. leggazdagabb embere.

A 100-as listán nem sokkal Szima Gábor mögé, a 43. helyre rangsorolták Boros Józsefet. A debreceni üzletembernek a napi Gazdaság szerint 2002-ben még „csak” 2,6 milliárdos vagyona volt, ma már azonban 11,7 milliárddal ő a második leggazdagabb debreceni. Megemlítik, hogy hitel híján Boros József több mint 700 millió forintot fektetett a Hotel Óbester építésébe. A történelmi belvárosban felépített négycsillagos hotel 40 szobájával, öt lakosztályával a világ első szállodája, amely a huszárságnak állít emléket. Az avatáson is egy hatalmas méretű freskó okozott meglepetést. A Huszártalálkozó 2010 című alkotáson huszárruhában, lovon látható Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, Boros József, több közismert helyi vállalkozó és a város főépítésze.

A 100-as klub tagja az agráriumban tevékenykedő Gáspár Gyula és Deák Géza (a képen), előbbi 8,2 milliárddal a 66., utóbbi 6,1 milliárddal a 84. helyen áll. Gáspár Gyula gazdaságai – a kedvezőtlen folyamatokra reagálva – a húsmarhapiac felé fordultak. Romániában akar további földet vásárolni. Az egykori kabai cukorgyár ipartelepén létesítendő üzem befektetői – közöttük Deák Géza – szenvedő alanyai voltak az elmúlt években az energialobbik küzdelmeinek. Deák Géza 3000 hektáros jól megművelt termőfölddel rendelkezik, és ő nem vásárol földet Romániában. Amit kínálnak, az rossz minőségű és drágán is adnák. Az uniós tagországokban a földárak jelenleg még lényegesen magasabbak, mint az itthoniak, de az évtizedes tendencia árcsökkenést jelez, mert tőlünk nyugatabbra a sokkal nagyobb állami és uniós támogatás tartotta életben a mezőgazdaságot, így azok csökkenésével a földárak is mérséklődtek. Ezért a földesi agrárvállalkozó arra számít, hogy a piaci kereslet-kínálat és a támogatáspolitika változása elmozdítja a magyar földpiacot a jelenlegi holtpontról. 

 

A Top 100-ba ugyan nem kerültek be, de a kiadvány említést tesz még néhány hajdúsági milliárdosról. Kotosman Zoltán (a képen) és Seres Zoltán becsült vagyona 3,2 milliárd forint. A Héliker-vezérek 2009-ben nagy lépésre szánták el magukat : eladták a részvényeiket a  Coop Szolnok Zrt-nek. A konstrukció lényege: a Héliker Zrt. önálló cég maradt, a Coop Szolnok bérli 15 évig a Héliker-üzleteket a Héliker befektetési cégétől, a Héliker Inveszt Zrt.-től. Néhányan nem nézték jó szemmel az üzletet. A versenytörvény értelmében a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatta meg az engedélyt, ha az összefonódást nem hoz létre, vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon. Mivel a Coop Szolnok és a Héliker együttes piaci részesedése a hazai élelmiszer-kereskedelemből két százalék volt, a GVH álláspontja szerint a fúzió kapcsán káros versenyhatásokkal nem kellett számolni, ezért a hivatal az összefonódást engedélyezte. Azóta az üzleteket átfestették,a választék cooposra változott, az árak mérséklődtek.

Miklóssy Ferenc becsült vagyona 2,6 milliárd forint. Finnország és Magyarország egyre szorosabb együttműködésére alapozva 2010 elejétől Finnország új magyarországi tiszteletbeli konzulja lett Miklóssy Ferenc. Az 1966-ban alapított építőipari nagyvállalat, a Keviép Építőipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója az elmúlt években nemcsak Finnország és Magyarország között bizonyult jó hídépítőnek, hanem a közeli országok, Románia és Ukrajna felé is, illetve saját munkájában is figyelemre méltó építőmesterré vált. Az új tiszteletbeli konzul feladata, hogy minden lehetséges eszközzel segítse a Finnország és Magyarország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlődését. Már évekkel ezelőtt is a világ több mint tíz országában ismerték a Keviép szakembereinek munkáit, és a szomszédos Románia magyarlakta településein is. A lokálpatriótaként ismert vállalkozó cége most is dolgozik a társaság székhelyén: a debreceni szennyvíztelep korszerűsítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás egyik győzteseként vállalta a telep átépítését és kapacitásának növelését.

Ráthonyi Zoltán becsült vagyona 2,4 milliárd forint. Az Alaszka Kft. ügyvezetője és egyik tulajdonosa. Cége jelentős szereplő Hajdú-Bihar megye élelmiszer- és vegyi áru kis- és nagykereskedelmében. Saját tulajdonú debreceni nagykereskedelmi raktáruk a kezdetektől fogva C+C jellegű kiszolgálást is folytat, aminek révén Hajdú-Bihar, illetve a vele szomszédos megyék több száz kiskereskedőjével állnak napi kapcsolatban. A diszkontok és üzletek szerte az országban megtalálhatók: Mezőberény, Nádudvar, Dunaújváros, Berettyóújfalu, Miskolc, Fehérgyarmat, Hajdúsámson, Egyek szerepel a cégbejegyzésben, jelezve, hogy jó (saját) szállítási kapacitással a távolság nem jelent akadályt.

Nagy Sándor becsült vagyon: 2,2 milliárd forint. Nagy Sándor a Karát Szeged Kft.-ből és a Karát Kft.-ből átalakult Karát Invest Kft. tulajdonosa. Utóbbi cégének nyolc telephelye van Debrecenben és fióktelepei nyolc településen az ország keleti felében. Nem véletlen, hogy ezek egyike Tiszacsegén, a Rév utca 2. alatt található. A tiszacsegei halászcsárda is ezen a címen van bejegyezve. Nagy Sándor a horgászat és a folyó menti település szerelmese lett az utóbbi években.

Ináncsy Miklós és felesége mintegy 2,1 milliárd forintos vagyonnal bír. Hajdúszoboszlón három szállodájuk próbálja a fürdővárosi színvonalat felülmúlni. A zászlóshajó az 55 szobás, négycsillagos Hotel Aurum lenne, ahová - rácáfolva a hoteléttermek rossz konyhájára - híres mesterszakácsot szerződtettek séfnek. A konyhával nincs is baj, de a vendégvélemények kezdeti vezetési problémákról, a személyzet nyelvtudásának hiányáról tanúskodnak, a szállodák weblapjainak látogatásától helyesírási és szakmai hibák tántorítják el az érdeklődőket. A Park Hotel Ambrózia a fürdőváros legjobb helyén, a szállodasor elején, a városi gyógyfürdőtől 50 méterre várja a vendégeket, és a háromcsillagos InHotel is frekventált helyen található.

A kiadvány megemlíti, hogy Pocsai Attila birodalma összeomlott. A hitelválság elvette a bankok vállalkozó kedvét, a saját tőke pedig kevésnek bizonyult. Március végén elkelt a régmúltra emlékeztető kedvenc, a magát a megye legnagyobb körzeti kereskedelmi rádiójaként hirdető Fun Rádió is, ami egy gazdasági rádióhálózat része lett. Már korábban hírbe hozták a Fun taxihálózatot a Debreceni Közlekedési Zrt.-vel, de a vételről szóló híreket nem erősítették meg. Hosszú ideje lóg az eladást hirdető tábla a debreceni Fontana szabadidőközponton is. Ezzel együtt 1,5 milliárdos vagyona még van a debreceni üzletembernek – írja a Napi Gazdaság.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Vége a rövid kényszerszünetnek.
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Az előkészítő ülésen nem fogadta el a mértékes indítványt.
Megkezdődött a munka a Kádár dűlőnél
Megkezdődött a munka a Kádár dűlőnél
Debrecen déli és délkeleti részei irányában folytatjuk tovább az útfejlesztéseket – így a polgármester.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hirdetés
Hirdetés
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Gazdaság
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Árréskorlátozás: a drogérialáncok következnek
Nagy Márton szerint ez a lépés 30 különböző termékkategóriában több ezer terméket érintene.
Átadták a NAGÉV tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén
A beruházás összértéke 7,5 milliárd forint.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés