Szent Mártont követték a fények Újtikoson
A szabadtéri színpad körül mintegy 250-en gyűltek össze november 16-án, vasárnap este, mégis családias, meleg hangulat lengte be a tizenharmadik Márton-napi lámpás felvonulást Újtikoson. A késő őszi hűvösben akadt, aki élő libával a hóna alatt érkezett, mintha csak jelezni akarta volna: ez az esemény jóval több egy egyszerű rendezvénynél, hiszen olyan hagyomány, amely a falu szívéhez nőtt. A szervezők – az Újtikosi Pásztortűz Egyesület, az Újtikosért Alapítvány és a helyi önkormányzat – idén is arra törekedtek, hogy egyetlen estére élményt adó közösségi térré változtassák a falut, ahol mindenki találhat egy mosolyt, egy ismerős pillantást, egy közös emléket.
– Nagy szeretettel köszöntöm önöket – kezdte beszédét Takács József polgármester, majd félig tréfásan, félig sóhajtva utalt rá, hogy a magyar labdarúgó-válogatott veresége ugyan nem tett jót az est kezdetének (az érkezők kivetítőn követhették a sporteseményt – a szek.), de a színpad előtt gyülekező sok-sok gyermek látványa minden csalódást feledtet. A rendezvényhez kapcsolódóan Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva: Márton napja sok évszázados ünnep, amely egyszerre szól a hálaadásról, a mezőgazdasági év lezárásáról és arról is, hogy a közösségek ilyenkor különösen közel kerülhetnek egymáshoz.
A hangulatot a Kölyökklub „Jól csak a szívével lát az ember” című műsora alapozta meg, majd megindult a legalább kétszáz fős lámpás menet. Gyerekek, szülők, nagyszülők és baráti társaságok követték a piros köpenyébe bújt Szent Mártont, ki-ki saját készítésű lámpással a kezében. Volt, aki liba alakú világító dísszel, mások egyszerű papírlámpással érkeztek, de mindenki ugyanazt a fényt vitte tovább: a közösségbe vetett hitet, a találkozások örömét és azt a csendes bizonyosságot, hogy Újtikoson az emberek valóban számítanak egymásra.
A polgárőrök biztosították az útvonalat, de a felvonulás lassú, közös ritmusát valójában a beszélgetések, a nevetések és a libákról, libaételekről szóló anekdoták határozták meg. Mindenki tudta, hogy a kör megtétele után libalakoma, forralt bor, kürtőskalács és a hagyományos Márton-tűz várja majd őket. A rendezvény nem csupán ünnep, hanem közösségépítő szertartás is: alkalom arra, hogy félretegyék a napi gondokat, és a falu újra megerősítse saját, összetartó közösségi szövetét.
A lámpások fénye mellett a régi történetek is előkerültek: Szent Mártonról, aki köpenyét megosztotta egy fázó koldussal; a gágogó libákról, amelyek elárulták, amikor rejtőzködött; és arról a régi paraszti bölcsességről, miszerint aki Márton napján libát eszik, az a következő esztendőben sem marad éhen. Ezek a történetek most is ott lebegtek a hűvös levegőben, és finoman összekötötték a múltat a jelennel.
Amikor a felvonulás visszaért a falu központjába, a tűzzsonglőrök újra „lángra gyújtották” az estét. A fények, a libafinomságok illatai, a gyermekek izgatott beszéde és a felnőttek halk, meleg mosolya együtt alkotta meg azt a bensőséges varázst, amelyért évről évre egyre többen érkeznek az újtikosi Márton-napi eseményre. Mert itt a Márton-nap nem csupán hagyomány, hanem találkozás – az emberek, a múlt és a közösség szíve között.
CH
