Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Széchenyi-díj: debrecenieket is kitüntettet Novák Katalin

| 2023. 03. 14. | 18:45:00
Gépészmérnök, teológus, jogtörténész és geográfus a kitüntetettek között.
Széchenyi-díj: debrecenieket is kitüntettet Novák Katalin
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Magyarország köztársasági elnöke a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Széchenyi-díjakat adományozott. A kitüntetettek között több debreceni vagy debreceni kötődésű van.

ANISITS FERENC

Gépészmérnök, nyugalmazott vezetőmérnök 1938. december 23-án született Szolnokon. 1962-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen mezőgazdasági mérnöki oklevelet, 1973-ban a braunschweigi Műszaki Egyetemen doktori címet szerzett. 1965-től a német MAN cégnél körfolyamatszámítással, alapfejlesztésekkel foglalkozott, főként a dízeltechnológia érdekelte. A svájci Adolph Sauer cégnél Fiat dízelmotorokat, majd az MWM Mannheim vállalatnál ipari dízelmotorokat fejlesztett. 1981-1999 között a BMW steyri (Ausztria) dízelfejlesztő központját vezette. Az ő irányításával fejlesztették ki és vezették be a sorozatgyártásba az elektronikus dízelszabályozást (EDC) és az első közvetlen befecskendezésű V8-as dízelmotort, amely több teljesen újszerű konstrukciós megoldást tartalmazott. Csapatával három dízelmotor-generáció 15 motorját fejlesztették ki, hat- és nyolchengeres dízeljeik 1999-ben és 2000-ben elnyerték Az év motorja elismerést, a "motor-Oscart". Az általa lefektetett körfolyamatszámítás egyenleteit világszerte alkalmazzák és tanítják, nevét mérföldkőként jegyzik a BMW történetében. 1995-ben Európa legrangosabb műszaki elismerésével, az Ernst Blickle nemzetközi innovációs díjjal, 2001-ben Szolnok város díszpolgári címével, 2014-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2018-ban a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanárává nevezték ki.

GAÁL BOTOND

Teológus, nyugalmazott egyetemi tanár 1946. március 27-én született a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vámosatyán. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika-fizika szakán szerzett középiskolai tanári diplomát, majd elvégezte a Debreceni Református Teológiai Akadémiát (1996-tól Debreceni Református Hittudományi Egyetem), 1979-ben szentelték lelkésszé. 1986-ban hittudományokból doktorált (PhD), 2000-ben habilitált egyetemi magántanári címet szerzett a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen. 2008-ban hittudományokból az MTA doktora lett. 1970-től a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának matematika-fizika szakos tanára, 1987-1991 között a kollégium főigazgatója volt. 1987-től a debreceni Teológiai Akadémia tanára, 1999-től professzora, 2015 óta nyugalmazott egyetemi tanára. Teológiai kutatási területe elsősorban az ekkléziológia (egyháztan), az európai civilizáció eredete, a teológia és a kortárs természettudományok kapcsolatának vizsgálata. Számos tudományos társaság tagja, 1993-1999 között az MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának főtitkári tisztét is betöltötte.  Száznál több tudományos közlemény, valamint monográfiák és szakkönyvek szerzője. 1993-ban megírta a református lelkészképzés reformtervezetét, létrehozta a Hatvani István Teológiai Kutatóközpontot az egzakt tudományok és a teológia kapcsolatának vizsgálatára.

KAHLER FRIGYES

Jogtörténész, nyugalmazott törvényszéki büntetőkollégium-vezető bíró 1942. szeptember 12-én született Mátészalkán. A szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1965-ben szerzett diplomát. 1974-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen történelemtanári képesítést szerzett, 1978-ban megvédte doktori disszertációját. 1968-tól Hajdúböszörményben, 1972-től Debrecenben bíróként dolgozott. 1987-től a Heves Megyei Bíróság bírósági elnökhelyettese, 1991-től az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője, 1994-től a Veszprém Megyei Bíróság bírója, 1997-től a Veszprém Megyei Büntető Kollégium vezetője volt. 1981-1994 között a Miskolci Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen büntetőjogot és jogtörténetet oktatott. 1991-ben részt vett az igazságtételi törvényjavaslatok előkészítésében, 1993-94-ben a Történelmi Tényfeltáró Bizottság vezetője volt. Az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja. Kutatási területe a jogtörténet, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorló intézkedések, az igazságszolgáltatás működésének, jogalkotási és ítélkezési gyakorlatának feltárása. Húsz önálló kötetet és kétszáznál több publikációt jegyez. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, a Nagy Imre-emlékplakettet, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át.

KOCSIS KÁROLY

Geográfus, akadémikus 1960. július 2-án született Szolnokon. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1984-ben földrajz-biológia szakos tanári diplomát, 1988-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1993-ban a földrajztudományok kandidátusa (PhD) lett, 2000-ben habilitált. 2002-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, 2010-től az MTA levelező, 2016-tól rendes tagja. 1984-től az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének (ma: MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézete) tudományos munkatársa, főmunkatársa, tanácsadója, kutatóprofesszora, 1997-től osztályvezetője, 2008-tól igazgatóhelyettese volt, 2010-től az Intézet igazgatója. 1999-től a Miskolci Egyetem docense, majd tanszékvezető egyetemi tanára, 2007-től a Műszaki Földtudományi Kar Földrajzi Intézetének igazgatója. 1993-tól Magyarország Nemzeti Atlasza szerkesztő bizottságának tagja, 2013-tól elnöke. Kutatási területe a társadalomföldrajzon belül a Kárpát-medence és a Balkán etnikai, vallás-, politikai és népességföldrajza, az etnikai konfliktusok hátterének, a határvidéki interetnikus kapcsolatok földrajzi kutatása. Mintegy ötszáz tudományos publikáció, könyv és könyvrészlet fűződik nevéhez. Díjai: Pro Geographia (1990), Akadémiai Ifjúsági Díj (1993), Akadémiai Díj (2006), Akadémiai Jutalomérem (2014), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2016).

Hirdetés
További híreink
Debreceni diák képviseli Magyarországot a sanghaji világbajnokságon
Debreceni diák képviseli Magyarországot a sanghaji világbajnokságon
Horváth Dávidra addig még újabb megmérettetés vár Kazahsztánban.
Hajtóvadászat indult a rablók után Debrecenben
Hajtóvadászat indult a rablók után Debrecenben
Halálra rémült nyugdíjas telefonált a rendőrségre...
Kincset mentettek meg a bontásra ítélt Kelettervből
Kincset mentettek meg a bontásra ítélt Kelettervből
A Debrecenben készült makettek múzeumi műtárgyként is nagy jelentőségűek.
Kínai turisták a hajdú-bihari gyógyfürdők célkeresztjében
Kínai turisták a hajdú-bihari gyógyfürdők célkeresztjében
Zámbori Péter, a fürdőszövetség debreceni alelnöke Kantonban népszerűsítette a hazai gyógyvizeket.
Súlyos baleset Debrecen és Hosszúpályi között
Súlyos baleset Debrecen és Hosszúpályi között
Kisbusz ütközött személyautóval. Mentők is a helyszínen.
Biciklist gázoltak Debrecenben
Biciklist gázoltak Debrecenben
Rendőrök, mentők is a helyszínen.
Sokasodó osztályok a Debreceni Nemzetközi Iskolában
Sokasodó osztályok a Debreceni Nemzetközi Iskolában
A közgyűlés előtt a tavalyi üzleti beszámoló.
Kínzás a tiszalöki börtönben: egy ember mindent beismert
Kínzás a tiszalöki börtönben: egy ember mindent beismert
Előkészítő ülést tartott a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa.
Késések, korlátozások a debreceni vasútvonalon
Késések, korlátozások a debreceni vasútvonalon
Elromlott egy biztosítóberendezés.
Ingyenebéd Debrecenben; hol vannak a milliárdosok?
Ingyenebéd Debrecenben; hol vannak a milliárdosok?
Az egyesület tagjai panaszkodnak, hogy nem kapnak segítséget a gazdagoktól.
Gyász Debrecenben: elhunyt a Főnix lelke
Gyász Debrecenben: elhunyt a Főnix lelke
Így nevezték a kollégái.
Rendkívüli ülés Ruszin-Szendi Romulusz miatt
Rendkívüli ülés Ruszin-Szendi Romulusz miatt
Kósa Lajos összehívta a a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságát.
Minimálbér-emelés: a számháború idő előtti
Minimálbér-emelés: a számháború idő előtti
A Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan nyomon követi a munkaerőpiaci helyzet alakulását.
Orbán: „Ráütsz, és ugrik a lóvéd”
Orbán: „Ráütsz, és ugrik a lóvéd”
A miniszterelnök szerint az utóbbi időben feltűnően elszaporodtak az ukrán hátterű kibercsalások.
Visszaváltás: a kupon a legnépszerűbb
Visszaváltás: a kupon a legnépszerűbb
Jótékony célokra pedig már közel kétszázmillió forintot ajánlottak fel.
Átláthatósági törvény: az idei szja-felajánlásokat is elvehetik
Átláthatósági törvény: az idei szja-felajánlásokat is elvehetik
A javaslatról június közepén szavaz majd az Országgyűlés.
Elönti a víz a parajdi sóbányát
Elönti a víz a parajdi sóbányát
Ekkora mennyiségű vizet nem láttak a helyiek sem az elmúlt 30 évben.
Kitüntették az első magyar űrhajóst
Kitüntették az első magyar űrhajóst
Negyvenöt évvel ezelőtt lépett a világűrbe.
A magyarok 36 százaléka külföldi nyaralást tervez
A magyarok 36 százaléka külföldi nyaralást tervez
A legtöbben megtakarításból fedezik az utazásköltségeit.
Lázár: júniustól él a késési biztosítás
Lázár: júniustól él a késési biztosítás
Húsz perc késés után fizetnek.
Bővítik a falusi kocsmák támogatási körét
Bővítik a falusi kocsmák támogatási körét
A kedvezményezettek már pályázhatnak a vissza nem térítendő forrásra.
Véget értek az írásbeli vizsgák
Véget értek az írásbeli vizsgák
15 vizsganapon 1157 helyszínen mintegy 142 ezren érettségiztek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Elhúzódik az idei szamócaszüret
Elhúzódik az idei szamócaszüret
A piacokon csökken a kínálat, így a május elejei árak tartják magukat.
Hirdetés
Hirdetés
Rendkívüli ülés Ruszin-Szendi Romulusz miatt
Rendkívüli ülés Ruszin-Szendi Romulusz miatt
Kósa Lajos összehívta a a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságát.
Minimálbér-emelés: a számháború idő előtti
Minimálbér-emelés: a számháború idő előtti
A Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan nyomon követi a munkaerőpiaci helyzet alakulását.
Hirdetés
Gazdaság
Visszaváltás: a kupon a legnépszerűbb
Jótékony célokra pedig már közel kétszázmillió forintot ajánlottak fel.
Bővítik a falusi kocsmák támogatási körét
A kedvezményezettek már pályázhatnak a vissza nem térítendő forrásra.
Sokasodó osztályok a Debreceni Nemzetközi Iskolában
A közgyűlés előtt a tavalyi üzleti beszámoló.
Nagy Márton: újra kell indítani a beruházásokat
A kis- és középvállalkozások támogatásáról is beszélt.
Ismert üzletlánc jönne Debrecenbe
A Kishatár úti körfogalomról is szó esik a beruházással összefüggően.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Programkavalkáddal készül a nyárra Hajdúszoboszló
Programkavalkáddal készül a nyárra Hajdúszoboszló
Kultúra, szórakozás, fesztiválok – Hajdúszoboszló a nyár minden napjára kínál élményeket.
Kerti rendszerezés mesterfokon
Kerti rendszerezés mesterfokon
Így teremts rendet egy nap alatt.
Ablakszigetelés házilag
Ablakszigetelés házilag
Mikor csinálhatod meg magad is, és mikor érdemes szakembert hívni?
Ezer debreceni diák ismerkedett a STEM-területekkel
Ezer debreceni diák ismerkedett a STEM-területekkel
Ingyenes rendezvény az Emerson | NI jóvoltából.
Hirdetés