Száz éve született az Aranycsapat tagja, volt DVSC-edző
Lóránt Gyula (eredetileg Lipovics Gyula) 1932. február 4-én Kőszegen született. Már 16 évesen bemutatkozott a Kőszegi SE első csapatában. Később átigazolt Szombathelyre, majd szerepelt Nagyváradon, ahol magyar bajnokságot nyert. Utána a Vasashoz került, aztán Aradra ment, itt román bajnok volt a gárdával. Ezután visszaigazolt a Vasashoz. 1949-ben disszidálási kísérlet miatt – amelynek főszervezője volt – letartóztatták, két hónapot a kistarcsai internálótáborban is volt. A hazai élvonal olyan illusztris futballistáival kapták el, mint Czibor Zoltán, Grosics Gyula, Egresi Béla, Henni Géza, Kéri Károly, Mészáros József.
1951-ben szerződött a Budapest Honvédhoz. Jó barátja és szobatársa, Puskás Ferenc oldalán háromszor nyerte meg az NB I-et. Lóránt pályafutása alkonyán játszott a Budapesti Spartacus SC-nél, az Egyetértés SC-nél, valamint és Váci Vasasnál. Karrierjét 1957-ben fejezte be. A magyar labdarúgó-válogatottban 1948 és 1955 között 37 mérkőzésen játszott. 1952-ben olimpiát nyert, 1953-ban Európa-kupa-győztes volt, 1954-ben pedig tagja volt a világbajnoki ezüstérmes nemzeti csapatnak.
Visszavonulása után szakvezetőként dolgozott itthon a Budapest Honvédnál, Oroszlányban és a Debreceni VSC-nél. 1963 decemberében útlevelet kapott, elutazott az NSZK-ba, ahonnan már sohasem tért vissza. Akkori szóhasználattal élve disszidált. Nyugat-Németországban élvonalbeli csapatoknál volt vezetőedző, többek között a Bayern München kispadján is ült. Görögországban bajnokságot nyert az 1975–1976-os szezonban a PAOK Szaloniki mestereként. 1980-ban visszatért a görög klubhoz. Lóránt Gyula 1981. május 31-én a PAOK–Olympiakosz görög bajnoki mérkőzés 76. percében szívrohamot kapott a kispadon. Tragikus hirtelenséggel 58 éves korában hunyt el.
(forrás: Puskás Intézet)
