SNI, BTM: a szülő is felelős
Az iskolai problémák egyre több családnak és pedagógusnak adnak megoldandó feladatot. A megelőzés módjairól Farkas Enikő Diánával, a Napraforgó Waldorf Iskola osztálytanítójával, gyógy- és fejlesztőpedagógusával beszélgettünk.
Mi a különbség az olyan sokszor hallott SNI (sajátos nevelési igény) és BTM (beilleszkedési, tanulási, magatartási problémák) között?
– A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek. Az SNI-s gyermek, aki mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrumzavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd. Mindkét esetben egyéni foglalkozás, fejlesztés jár a gyermeknek. Ezt a törvény meghatározza.
Igaz az, hogy több SNI-s, BTM-es gyerek kezd iskolát mostanában? Mi ennek az oka?
– Én is így tapasztalom. Az utóbbi években megszaporodtak azok az írások, melyek a pedagógusokat teszik felelőssé az oktatási színvonal romlásáért. Vagy azért, mert egyre csak nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik lemaradnak a fejlődésben, vagy éppen nehezen tanulnak bele a társadalmi normákba. Sajnos a mai iskolarendszer nem kedvez a gyerekeknek.
Mit tehet a szülő ezeknek a problémáknak a megelőzéséért?
– Nagyon sok szülő alkalmazza a szabadelvű nevelés egy kifacsart formáját, amelynek eredményeképpen
a szülő-gyerek alárendelt viszony helyett egy baráti, mellérendelt viszony alakul ki, ami egészségtelen a gyermek szellemi fejlődésére nézve.
Partnerként kezelve mindent megoszt vele, legyen az befizetetlen számla vagy személyes életvezetési probléma, a gyerek mindenről tud, és esetenként még véleményt is alkot. Ezeket a véleményeket a szülő különlegesnek, érettnek, egyedinek nevezi, pedig csak arról van szó, hogy a szülő is elvesztette a kontrollt ebben a zűrzavaros világban, így elveszett a felnőttsége, az igazán óvó, biztonságot adó szülő-gyermek kapcsolat. A gyerektől vár olyan dolgokat, melyekre életkori sajátosságai miatt még nem képes, hisz' hogyan is érthetné az összefüggéseket... A folyamatos művészeti nevelés, a kézimunka (horgolás, kötés, varrás – fiúknak is), a rengeteg festés, rajzolás lehetővé teszi, hogy a finommotorikus képességek megfelelő ritmusban és módon fejlődjenek. Agyféltekék dominancia-kérdéséről is beszélhetünk: az oktatási rendszer szinte teljes egészében a bal agyfélteke dominanciáját várja el, míg gyermekeink nagy része jobb agyfélteke dominanciájú. Ez azt is jelenti, hogy komoly megértési problémák merülnek fel, mert teljesen más megközelítések lehetnek egy-egy adott témakörben, ami szép, hosszú vitákhoz tud vezetni családi környezetben is. Lehetőség szerint biztosítani kell a kisgyermekek észlelési és mozgási, úgynevezett szenzomotoros képességeinek fejlődését.
Ingergazdag környezettel, a gyermeknek minél sokfélébb apró kihívással teli elfoglaltság biztosításával a legtöbb esetben megelőzhetjük a tanulási nehézség kialakulását, vagy csökkenthetjük annak súlyosságát.
Már kis csecsemőkorban énekeljünk, verseljünk a gyermeknek. A nyelv zeneiségét, ritmusát egész kicsi korban felfogja, és ez segíti nyelvi készségeinek fejlődését. A verseket-énekeket később kiegészíthetik rövid történetek, mesék. Az esti lefekvés előtti felolvasás nemcsak a gyermek fejlesztését szolgálja, de kellemesebbé teszi az elalvás előtti időszakot, ami egyébként meglehetősen zaklatott lehet (vacsora, rendrakás, tisztálkodás, öltözködés, ágyazás, stb.). A tanulási zavarok kialakulásának megelőzésében kulcsfontosságú a széleskörű mozgásfejlesztés. A gyermeknek minél több lehetősége legyen testének megismerésére, mozdulatainak próbálgatására, téri tapasztalatok megszerzésére.
Másszon minél többet a földön, széken, padon, mászókára és fára. Lehetőség szerint verbálisan is ismerje meg testét, tanulja meg a téri viszonyokat.
Amikor gyereknél megszületik a diagnózis, akkor a szülőknél tapasztalható, hogy hátradőlnek, és megnyugszanak – majd a fejlesztés megoldja. Mire is elég az a heti 1-2 óra?
– Amikor a szülők a megkapják a szakértő által kiállított papírt, sokszor az a teher, hogy ők „rontottak” el valamit, leesik. Innentől az iskolától, a fejlesztőtől, a gyógypedagógustól várják a jobb tanulmányi eredményeket. A heti két- három óra nagy segítség a gyereknek, de a szülői odafigyelés, gyakorlás, a más úton való segítés (kineziológia, művészetterápia...stb.) elengedhetetlen.
Gulyás-Czibere Anikó
