Pazarlás felsőfokon
Ebből majd ismét jól felszámolják a cigánytelepeket. Még meg is hatódnék, ha nem lettem volna már tanúja néhány ilyen szenzációs akciónak. A hadháziak még emlékeznek rá, amikor vagy 20-22 éve építettek jó pár családnak parkettás, többszobás, összkomfortos lakásokat. (És az most mindegy, hogy ki, melyik kormány.)
Laktak is benne vagy egy hónapig. Aztán eladták a parkettát belőle. Aztán felszedték a lambériát. Aztán kiszedték a kályhákat. Aztán az ajtókat és az ablakokat. Szétvertek mindent, amit csak lehetett. Hencidán ugyanez történt néhány éve.
Valahogy nagyon nem tetszik az ötlet, hogy az adómat ilyen nyilvánvalóan halott ügyre pazarolják. Sok óvónő és tanítónő tudna mesélni, de mivel nem teszik, félnek, hát én elmondom. Az óvodába frissen bekerülő cigánygyerek az udvaron oda pottyant, ahol éppen rájön, fogalma sincs, mi az a szalvéta, azt meg végképp nem, hogy mire való, ámulva nézi a vízöblítéses wc-t, (aztán mire megmelegszik az iskolában, hamar szét is veri, mert az olyan vicces, meg különben is, miért rakták az útjába). A tanítási hónapokból jó pár telik azzal, hogy hogyan kell késsel- villával enni, a wc-t használat után le kell húzni, a papírzsebkendőt hogy kell használni. Az óráról nem futkosunk ki akkor, amikor kedvünk tartja, a kutya („aki” a gyereket kíséri) nem jöhet be a tanterembe, egymást nem szabad agyonütni a legkisebb apróság miatt is, bármennyire csábító is a lehetőség.
Én a magam részéről sokkal szívesebben adnám adóforintjaimat annak a cigány kisfiúnak, aki végtelenül tehetséges, tisztelettudó, az osztály kiválósága, de nem lehet tudni, futja-e szüleinek arra, hogy évekig taníttassák. Pedig ügyvéd szeretne lenni. A szülei egy fizetésből, kínkeservesen élnek, de a gyerek egyetlen egyszer sem jelent meg felszerelés nélkül, mosdatlanul, koszos ruhában. Nem tudom, anyának meddig tart ki az ereje, hogy ezt az éles eszű, szorgalmas, tisztességes gyereket tudják-e majd egyetemre járatni, kollégiumot fizetni neki, esetleg albérletet. Ők tudják, hogy a gyereknek jobb élet kell, mint ami nekik jutott. A társadalom is sokkal több hasznát látná, mint az összkomfortos putriknak.
Vagy annak az osztálytársának, aki az osztálynak „csak” második legjobbja, a történelem érdekli, és öt gyereket nevelnek a szülők villany és vezetékes víz nélkül. Ott mégis eszébe jut az édesanyjának, hogy rendszeresen érdeklődjön a gyereke felől, ha véletlenül elmulaszt egy szülői értekezletet. Ez a gyerek tud köszönni, ajtón kopogni belépés előtt, és vigyázni a felszerelésére. Meddig fogják tudni megvenni a buszbérletet és a tankönyveket? Ebből az egymilliárdból sok ilyen tehetséges gyereknek jutna bérletre, kollégiumra, nyelvtanárra.
Ők fogják vinni valamire - ha a szüleik bírják a borotvaélen táncolást. Ha nem, elkallódnak. Kinek a lelkiismeretén fog a sorsuk száradni?
Czibere Anikó
czibere.aniko@civishir.hu
