Őszi színekben pompázik Biharnagybajom

A „Településszépítés Biharnagybajomban” program keretében minden évszakban rendezett, virágos és látványos képet mutat a bihari település – derült ki azon a bejáráson, amelyet a Cívishír is végigkísért a napokban. Akár tavaszi virágzáskor, akár az őszi lombhullás idején járunk végig a falun, a közterek és utcák tisztasága, a virágágyások gondozottsága, a porták rendezett látványa azonnal feltűnik a látogatónak. A központi parkokat és utcákat közmunkások tartják karban, a többi utca pedig a helyiek gondoskodásának köszönheti rendezett arculatát.
A falu szépítése azonban nem merül ki a rendszeres fűnyírásban és virágültetésben. Most újabb színfolttal gazdagodott Biharnagybajom: az évszakonként változó, hangulatos installációk kihelyezésével. A kezdeményezés Agócs Miklósné alpolgármestertől származik, aki Szító Sándor polgármester és Erdős Szilvia jegyző támogatásával indította el a programot.
– Úgy éreztem, jó lenne, ha nemcsak a tavaszi virágok, hanem minden évszak sajátos hangulata is visszaköszönne a falu központjában. A célunk, hogy egy kis melegséget vigyünk az emberek mindennapjaiba, mosolyt csaljunk az arcokra, és ezek által még inkább otthon érezzék magukat Biharnagybajomban – mondta Agócs Miklósné a Cívishírnek.
Az őszre jellemző díszítések elkészítésébe számos helyi intézmény bekapcsolódott: az óvoda dolgozói, a nonprofit társaság munkatársai, a Fabrika csapata és a Támasz szociális alapszolgáltatási központ és a Bajomi Biztos Pont dolgozói is készítettek saját installációt. – Mindenki nagyon kreatívan és lelkesedéssel vett részt a munkában – tette hozzá az alpolgármester.
Tíz virágos porta minden évben
Agócs Miklósné neve nem ismeretlen a településszépítés terén: ő volt az ötletgazdája és motorja a ma már ötéves múltra visszatekintő „Virágos Biharnagybajomért” mozgalomnak is. A kezdeményezés célja, hogy a helyiek ne csak lakóhelyként, hanem valódi otthonként tekintsenek portájukra, és annak külső megjelenésére is büszkék legyenek.
– 2019-ben, amikor képviselőnek választottak, már láttam, mennyi mindent tesz az önkormányzat a falu központjának szépítéséért. Úgy gondoltam, ha a lakosokat is sikerül bevonni ebbe a közös munkába, akkor még inkább erősödik bennük az otthonhoz való kötődés – idézte fel a kezdeteket Agócs Miklósné.
Az első évben még pályázni kellett az elismerésért, ám a részvétel, talán a pályázási lehetőség miatt, akkor még visszafogott volt. A következő évtől kezdve azonban már minden porta automatikusan részt vett a versenyben. A háromtagú zsűri évente többször is bejárja a falut, hiszen a virágzás ideje portánként eltérő lehet. A legszebb tíz porta tulajdonosa minden évben megkapja a „Tiszta, virágos porta” feliratú táblát, egy emlékplakettet, oklevelet és vásárlási utalványt.
Az elismerés odaítélésének legfontosabb szempontja, hogy a szépség ne csak belül, hanem kívül is látható legyen: a virágok, növények, gondozott előkertek, aprólékosan kialakított zöldfelületek mind-mind számítanak. Az elmúlt öt évben összesen 50 porta érdemelte ki a címet.
– A legnagyobb siker számunkra az, hogy a díjazottak évről évre megőrzik igényességüket, sőt, sokszor tovább is fejlesztik kertjeiket. A környezetükben élők is inspirációt merítenek belőlük. Ma már természetes, hogy tavasszal mindenki érdeklődik: idén is lesz-e verseny – mesélte az alpolgármester.
A „Tiszta, virágos porta” cím nem vonható vissza, aki egyszer elnyerte, az a jövőben is büszkén viselheti. Agócs Miklósné szerint ez a folyamatos igényesség jele: – Mindig elmondom a díjátadón, milyen jó lenne, ha egyszer újra odaadhatnánk ugyanannak a háznak. Ez is mutatja, mennyire fontos lett ez az embereknek.
Négy bejárás, számtalan inspiráció
A zsűri – Agócs Miklósné mellett Erdős Szilvia jegyző és Orbánné Mile Lenke virágboltos, dekoratőr – évente négyszer járja körbe a település utcáit, hogy dokumentálja a változásokat és az újonnan felbukkanó szépségeket.
– Ha a faluban járok, mindig nyitott szemmel figyelem a környezetet, és lefotózom azokat a portákat, amelyek valamilyen különleges megoldással hívják fel magukra a figyelmet. Ezek a fotók később a döntés alapját is képezik – mondta a zsűri elnöke.
A folyamatos figyelem, az önkormányzat és a lakosság együttműködése, valamint az évszakhoz illeszkedő dekorációk mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Biharnagybajom nemcsak rendezett, hanem otthonos és szerethető településként jelenjen meg a térképen. Az ősz beköszöntével kihelyezett installációk pedig nemcsak díszei a faluközpontnak, hanem jelképei is annak a közösségi szellemnek, amely az elmúlt években egyre erősebben formálta Biharnagybajom arculatát.
– Szeretnénk, ha mindenki érezné: ez a mi közös otthonunk. Ha teszünk érte, azzal magunkért is teszünk – foglalta össze gondolatait Agócs Miklósné.
Biharnagybajom példája azt mutatja, hogy a településszépítés nemcsak önkormányzati feladat, hanem közösségi ügy is. Az öt éve működő „Virágos Biharnagybajomért” program, a folyamatos zsűrizés, valamint az évszakos díszítések mind azt szolgálják, hogy a falu lakói büszkék legyenek környezetükre, és egyre szorosabban kötődjenek településükhöz. A kezdeményezések eredményeképpen ma már nemcsak a központ, hanem a legtöbb utca rendezett, virágos és barátságos képet mutat – Biharnagybajom igazi példája annak, hogyan válik egy falu közösségi munkával otthonná.
































