Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Öregdiákjait hívja a Debreceni Egyetem

unideb.hu | 2025. 08. 18. | 14:41:21
Színes programokkal készülnek a fesztiválra.
Öregdiákjait hívja a Debreceni Egyetem
Az összetartozást jelképező máglya meggyújtása idén sem maradhat el (Fotó: unideb.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A tavalyi, első alkalommal megrendezett Alumni Fesztivál után újra találkozóra invitálja öregdiákjait a Debreceni Egyetem. Szeptember 20-án színes programok várják majd az egyetem és a jogelőd intézmények egykori hallgatóit, dolgozóit a Főépületben, valamint az Egyetem téren.

A rendezvény lehetőséget teremt a találkozás, a kikapcsolódás mellett arra is, hogy a résztvevők megismerkedjenek az intézmény legújabb fejlesztéseivel is.

A fesztivál szervezését és lebonyolítását, a programok kialakítását és összehangolását idén is a Debreceni Egyetem (DE) 2011-ben létrehozott Alumni Központja végzi, amelynek feladata hosszú évek óta, hogy többek között folyamatos tájékoztatással szorosabb kapcsolatot építsen az egykori egyetemi polgárokkal, akiknek életéről, pályafutásáról 2012 óta rendszeresen beszámol az egyetemi alumni lap, a Deja vu.

A rendezvény fontos állomása annak a folyamatos munkának, amelynek célja, hogy a jelenlegi, több mint 30 ezres regisztrált alumni létszámot tovább növeljük, hiszen kiemelt célunk, hogy az intézmény élő kapcsolatot alakítson ki és újabb kapcsolatokat építsen volt diákjaival, egykori dolgozóival és oktatóival, akik a gazdag programkínálatnak köszönhetően most egy tartalmas napot tölthetnek el az alma materben 

– hangsúlyozta a hirek.unideb.hu portálnak Bács Zoltán, a DE kancellárja.

A mostani alkalom a tavalyi alkalomhoz hasonlóan elsősorban a találkozásról, az emlékek felidézéséről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól.

 – A szervezésnél nagy segítséget jelentett a tavalyi, első fesztivál alapján szerzett megannyi tapasztalat, így ebben az évben a rendezvény központja – a karokkal egyeztetve és egyetértésben – az Egyetem tér lesz, ahol felépül a Karok utcája, a színpadon pedig beszélgetések és különböző produkciók, köztük az egykori egyetemi zenekarok fellépése szórakoztatja majd a közönséget – ismertette Rőfi Mónika, a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője.

A végleges program kialakítása még várat magára, hiszen augusztus 15-ig lehetett támogatásra pályázni különböző, az alumni találkozóhoz kapcsolódó rendezvények szervezésére.

Az már biztos, hogy lesz campus túra, amely során az érdeklődők bejárhatják a Főépületet, megtekintve olyan helyeket is, amelyeket talán még hallgatóként sem láthattak, az új fejlesztéseket buszos túrán lehet majd megismerni, ekkor tartják jubileumi, öt évtizedes múltra visszatekintő, egyben legutolsó focimérkőzésüket a Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi és Technológiai Kar labdarúgócsapatai, bemutatót tart az egyetemi Marching Band, fellépnek a DEAC cheerleaderei, kitelepül az egyetemi ajándékbolt, az Innovatív Élelmiszeripari Klaszter és a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Innovációs Üzeme az Unifood márkatermékekkel, a Nagyerdei Étterem pedig étel-italkínálattal várja a résztvevőket, sőt, előzetes igény szerint akár csoportos étkezést is biztosítanak. A program zárásaként pedig most sem maradhat el az összetartozást jelképező máglya meggyújtása a Főépület előtti téren 

– sorolta Rőfi Mónika.

A programok ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek, jelentkezni ITT lehet, amelyhez nem feltétel az alumni tagság, de a közösséghez lehet csatlakozni ITT, vagy akár személyesen szeptember 20-án, a rendezvény helyszínén is, ahol a tervek szerint igényelhető lesz a különböző kedvezményeket biztosító UniPass Alumni kártya is.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Tizenhét éve hunyt el Garamvölgyi Lajos
Tizenhét éve hunyt el Garamvölgyi Lajos
A debreceniek sikeredzőjének nevéhez fűződik az első Magyar Kupa-győzelem.
Terelőútvonalon egy debreceni buszjárat
Terelőútvonalon egy debreceni buszjárat
Lezárták az Epreskert utcát.
Lovagkeresztet kapott a korábbi püspöki helynök
Lovagkeresztet kapott a korábbi püspöki helynök
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye bihari főesperesként is szolgált.
3x3 Debrecenben: lassabban járnak a villamosok
3x3 Debrecenben: lassabban járnak a villamosok
Változás a debreceni közlekedésben.
Meg kellene tolni a beruházó szekerét
Meg kellene tolni a beruházó szekerét
Elakadt a pallagi határban.
Night Ride: több ezren kerékpároztak Debrecenben
Night Ride: több ezren kerékpároztak Debrecenben
Nemcsak a város, hanem a biciklik is virágba borultak.
Jelentős késések, pótlóbuszok a záhonyi vonalon
Jelentős késések, pótlóbuszok a záhonyi vonalon
Lassú haladásra, átszállásra kell készülni.
Mindenre fittyet hányt a mezősasi sofőr
Mindenre fittyet hányt a mezősasi sofőr
Jogosítvány nélkül, bódult állapotban okozott balesetet.
Megkötött az aszfalt: feloldották a debreceni lezárást
Megkötött az aszfalt: feloldották a debreceni lezárást
Elmúlt a hőség, vége a korlátozásnak.
Fészek lakópark: aggodalmakra reagált az alpolgármester
Fészek lakópark: aggodalmakra reagált az alpolgármester
A debreceni városrészben víziközmű-fejlesztés kezdődik.
Loki-Szpari: gondok a bejutással
Loki-Szpari: gondok a bejutással
A beléptetőrendszer nem az igazi.
Hatékonyabb rákellenes terápián dolgoznak Debrecenben
Hatékonyabb rákellenes terápián dolgoznak Debrecenben
Egy nagyon apró fehérjerészlet is óriási hatással lehet a sejtek viselkedésére. 
Virágszigetekkel karneválozik a Debreceni Egyetem
Virágszigetekkel karneválozik a Debreceni Egyetem
Ideális környezet fotózásra, szelfizésre.
Gyász Debrecenben: elhunyt Gaál János
Gyász Debrecenben: elhunyt Gaál János
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ és az Általános Orvostudományi Kar saját halottjának tekinti
A munka és a tanulás a GTK-n kéz a kézben jár
A munka és a tanulás a GTK-n kéz a kézben jár
Az OTP Bank stratégiai partnerként vesz részt a Debreceni Egyetem pilotprogramjában.
Mire készül Bács Zoltán az egyetemen?
Mire készül Bács Zoltán az egyetemen?
A hiányosságokat is látja a rektori székre pályázó kancellár. Bemutatta, hogy miként törekedne a kijavításukra.
Felsőoktatás: megdőlt minden eddigi rekord
Felsőoktatás: megdőlt minden eddigi rekord
Idén 44 egyetemen és főiskolán volt lehetőség pótfelvételi jelentkezés benyújtására.
Kollégiumi helyek Debrecenben: döntés augusztus 21. után
Kollégiumi helyek Debrecenben: döntés augusztus 21. után
A jelentkezők 70-80 százalékát tudják felvenni.
Európai Egyetemi Játékok: debreceni bronzérem
Európai Egyetemi Játékok: debreceni bronzérem
A női teniszezők kitettek magukért.
Munkacsoport alakult Debrecenben a Tisza-tóért
Munkacsoport alakult Debrecenben a Tisza-tóért
A tó fejlesztésének komplex programjával foglalkoznak a Debreceni Egyetemen.
Új távlatokat nyithat a debreceni kutatás eredménye
Új távlatokat nyithat a debreceni kutatás eredménye
A retina betegségeinek gyógyításában hozhat áttörést.
A szoptatást népszerűsítették Debrecenben
A szoptatást népszerűsítették Debrecenben
Nemcsak a babának, hanem az anyának is jó.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
NB III.: a kis Loki kikapott, a DEAC nyert
NB III.: a kis Loki kikapott, a DEAC nyert
A debreceni egyetemisták már előkelő helyen állnak a tabellán.
Hirdetés
Hirdetés
A karneváli hét után kosárshow-t rendez Debrecen
A karneváli hét után kosárshow-t rendez Debrecen
A Nagytemplom előtt felállított arénában látványos csatákat vívnak.
Hirdetés
Hirdetés
Tizenhét éve hunyt el Garamvölgyi Lajos
Tizenhét éve hunyt el Garamvölgyi Lajos
A debreceniek sikeredzőjének nevéhez fűződik az első Magyar Kupa-győzelem.
Gazdaság
Szijjártó: leállt a kőolajszállítás
A panaszait – és a fenyegetéseit – mostantól küldheti a moszkvai barátainak - mondta ukrán kollégája.
Meg kellene tolni a beruházó szekerét
Elakadt a pallagi határban.
Dobrev: minden lépésüket figyelni fogom
A babaváró hitel kapcsán szólalt meg.
A vihar okozta kiadásokra kérnének pénzt
Vis maiorra hivatkozik a debreceni polgármester.
Támogatott tartalom
Az ország kenyerét Debrecenben szegték meg
Az ország kenyerét Debrecenben szegték meg
A Balmaz-Sütöde sikere nemcsak egy vállalkozásé, hanem a hajdú-bihari közösségé is.
Délibáb Mediclinic: gyógyuljon a hajdúszoboszlói központban!
Délibáb Mediclinic: gyógyuljon a hajdúszoboszlói központban!
Kezelések széles skáláját kínálják a pácienseknek.
Fiatal építészek és diákok közös alkotása Létavértesen
Fiatal építészek és diákok közös alkotása Létavértesen
Cél a régió építőipari szakember-utánpótlásának biztosítása.
Köszörülni kell a síneket mindkét villamosvonalon
Köszörülni kell a síneket mindkét villamosvonalon
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.
Hirdetés
Hirdetés