Orangeways: miért fizetnénk?

A Cívishír szerkesztőségéhez is közleményt juttatott el hétfőn az Orangeways vézérigazgatója, amiben közli: a sajtó nyilvánosságán keresztül tette közzé az év végi kézilabdagálát szervező Prexton Kft., hogy felszámolási eljárást kezdeményezett az Orangeways ellen. A két társaság közötti jogvita alapja egy február 28-i fizetési határidejű, szponzori díjról szóló számla, amelyhez a Prexton Kft. a mai napig nem mellékelt semmiféle teljesítésigazolást. Miközben az Orangeways továbbra is várja a számlában szereplő követelés megfelelő alátámasztását, hangsúlyozza, hogy a 2 millió forintos szponzori összegről szóló vita semmilyen formában nem érintheti a társaság szokásos működését.
Hangulatkeltés a javából!
Kovács Miklós, az Orangeways vezérigazgatója elmondta: – Egy néhány héttel ezelőtt lejárt, ám a mai napig teljesítésigazolás nélküli számláról beszélünk, amelyet természetesen csak akkor kívánunk kifizetni, ha meggyőződtünk arról, hogy mögötte a szponzori megállapodásnak megfelelő teljesítés van. Meggyőződésem, hogy az említett cég hasznosabban tette volna, ha a törvényileg is megkövetelt teljesítésigazolás biztosításával, és nem a sajtón keresztüli hangulatkeltéssel igyekszik szponzorától a pénzéhez jutni.

















