Ő Debrecen és a világ bajnoka!

Július 30-án kétszeres felnőtt világbajnokká vált a DEAC vívója, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar rekreáció és életmód szakos hallgatója, Battai Sugár, miután a kardcsapat tagjaként aranyérmet szerzett Milánóban. A mindössze 20 éves kiválóság az esemény után azonnal nyaralni ment a családjával, és csak augusztus 11-én este tért vissza Debrecenbe.
A DEAC vezetőségének most nyílt lehetősége rá, hogy köszöntse az újdonsült világbajnokot. Erre a Böszörményi úti campuson található Teknős földszinti csarnokában került sor, ahol jelenleg is zajlik még a nemzetközi vívótábor.
Az eseményen – amelyen jelen volt a helyi sajtó is – Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője és a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánhelyettese, Rákosi Mónika gratulált Sugárnak és edzőjének, Dávid Lászlónak az újabb kiváló eredményhez, majd a két elöljáró átadta az ajándékcsomagot egy csokor virág kíséretében.
Sugár ezt követően élménybeszámolót tartott a tábor résztvevőinek. A következő napokat is próbálja pihenéssel tölteni, hiszen szeptemberben kezdődik az egyetem és a felkészülés az új idényre.





