Nyert a multi: megtiltották a magyar sör forgalmazását

A Hargita megyei törvényszék megtiltotta az "Igazi csíki sör" gyártójának a termék forgalmazását, ezzel első fokon helyt adott a Heineken Románia keresetének.
Az ügyben eljáró bírák úgy ítélték meg, hogy az Igazi csíki sört gyártó és forgalmazó Lixid Project Kft. és tulajdonosa, Lénárd András megsértette a Heineken Románia szellemi tulajdonát, amelyet a Ciuc (Csík) és a Csíki Premium márkák levédése biztosított számára. A törvényszék álláspontja szerint az Igazi csíki sör gyártója tisztességtelen, megtévesztő eszközt használt az üzleti versenyben.
A sörgyártók perének nyelvi vonatkozásai is vannak. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is.
A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi csíki sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.
A Hargita megyei törvényszék pénteki ítéletében megszabta: az Igazi csíki sör gyártójának az ítélet jogerőre emelkedését követő 30 nap alatt vissza kell vonnia termékeit a piacról, és meg is kell semmisítenie. Azt is megtiltotta a Lixid Project Kft.-nek hogy a www.csikisor.com és a www.csikisor.ro domainneveket használja. Emellett az alperest 35 ezer lej (2,4 millió forint) perköltség megtérítésére kötelezte.
A cég korábban a reklámjával is nagy sikert ért el:

















