Nyári táborok Debrecenben: van, ahol 30 százalékos az áremelés

A vakáció közeledtével a szülők jelentős része kezét-lábát töri, hogy gyermekének a lehető legjobb, legélvezetesebb, és ár-érték arányban legmegfelelőbb tábort megtalálja. Debrecenben és megyeszerte szinte csak a képzelet szab határt a kínálatnak, így kedvünkre válogathatunk a tematikus táborok sokasága közül. Népszerűek a logikus gondolkodást fejlesztő programok, de sokan választják a tech és az idegen nyelvű táborokat is.
Megkérdeztünk néhány szolgáltatót, hogy az idei évben mivel készülnek, és természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogyan alakulnak az árak.
Bonné Posztós Réka, a Lehetsz király! tábor pszichológusa, gyermekterapeutája elmondta, tematikus táboraik július első három hetében lesznek elérhetők. a 4,5-12 éves korosztályt várják, akik megismerkedhetnek az őslények országával, de részt vehetnek a Szuperhősképzőben is. Programjaik között a tőlük megszokott minőségben érzékenyítő, társas készségfejlesztő és logikusgondolkodás-fejlesztő játékok lesznek megtalálhatók.
A tavalyi évben telt házasak voltak a táboraik, idén is erre számítanak; a szülők pedig az inflációt követő áremelkedésre.
Vágó Mercédesz, az Agóra Tudományos Élményközpont kommunikációs és szervezési csoportvezetője tudatta, a legnépszerűbb turnusaik május közepére már javarészt betelnek. Egy-egy tábori csoportba 20 gyermeket fogadnak. Mozgó és harcos robotokkal, a csillagászattal és a játékos tudománnyal is megismerkedhetnek a gyerekek. Tavaly 250 fiatal táborozott az Agórában, idén viszont a robotika területén bővült a kínálatuk, így körülbelül 400 diák jelentkezésére számítanak. – Mindamellett, hogy az Agóra épületében fokozottan ügyelünk a tisztaságra és az eszközeink fertőtlenítésére, minden nálunk táborozó gyermek részt vehet egy izgalmas, interaktív foglalkozáson, ahol tesztelhetik a kézmosási szokásaikat, és kiderül, miért is olyan nagyon fontos dolog a higiénia – ismertette. Az első táboruk június 26-án indul, és egészen augusztus 25-ig várják a gyerekeket.
Az infláció az Agórában is érezteti hatását, 25 százalékkal nőttek a turnusok árai, így a részvételi díj 49 ezer forint egy hétre, ami magában foglalja a napi háromszori étkezést is. A szülők idén élhetnek a testvérkedvezménnyel, de többhetes táborozás esetén is kevesebbet kell fizetni.
– A gyerekek szórakozás közben megismerkedhetnek a programozással és az algoritmikus gondolkodással, a vizuális kódolással, a játéktervezéssel vagy akár az alkalmazások létrehozásával – tudatta Szikszai-Németh Ketrin, a Logischool Debrecen iskolavezetője, hozzátéve, szerveznek minecraft, roblox és digitális alkotótábort is. Így a gyerekek programozhatnak a kezdő szinttől a szakértő játékosokig, felfedezhetik a magával ragadó játékalkotó motorját, a Roblox Studiot, amely a tervezésre vagy akár a játékkészítésre is összpontosít. A digitális alkotótáborban pedig a legújabb, modern eszközök segítségével fejleszthetik magukat a fiatalok, és saját online tartalmakat is készíthetnek. – A tematikus programok mellett változatos szabadidős tevékenységek várják a gyerekeket, szervezett íjászat, horgászat, rekeszépítés, lovaglás formájában. Valamint rengeteg játék, strandolás, tollas, frizbi, asztalitenisz, foci, kosárlabda, népszerű sorjátékok, számháború, trambulin, cityboard, csocsó, strandfoci, darts, ping-pong, és a a hamisítatlan „cool" hangulat! Felkészült animátoraink és pedagógus táborvezetőink gondoskodnak a srácok biztonságáról. Célunk, hogy a "szakmai programok", a kódolás mellett a lehető legváltozatosabban mozgassuk meg a táborozó gyerekeket. Az agyuk megtornáztatása mellett figyelünk arra, hogy a mozgás, a sport és a csapatmunka is része legyen mindennapi életünknek. A szabadidős program félnapos, az adott tematikájú program előtt vagy után tartjuk - ismertette Szikszai-Németh Ketrin. Kiemelte, a tavalyi évhez képest gyorsabban telnek a helyek. 2022-ben 300 gyereket fogadtak, idén 400 feletti létszámmal terveznek, a 6-18 éves korosztályt várják.– Sajnos az általánosan, minden szektorban jelenlévő áremeléseket mi sem tudtuk elkerülni. Mivel táborunk idén sok területen megújult, például utaztatás nélkül, terembérlettel a helyszínen (SZUSZ Park) oldjuk meg az oktatást is, így körülbelül 20-30 százalékos növekedéssel lehet számolni az ár tekintetében – zárta gondolatait.
Kedves Beatrix, a Helen Doron English Debrecen munkatársa elmondta, angol nyelvű táborokat szerveznek óvodásoknak és iskolásoknak, 4-től 14 éves korig. Három héten át táboroztatnak napközis jelleggel, így a gyerekek 8-tól 16 óráig vannak a Hadházi úti és a Darabos utcai nyelviskolában, korosztályuknak és képességeiknek megfelelő kis csoportokban. – Egy hetet táboroztatunk a debreceni állatkertben is, ahol szintén angol nyelvű órákkal várjuk a gyerekeket. Az angol táborainkra jellemző, hogy a gyerekek délelőtt 2-3 angolórán vesznek részt, napi háromszori étkezést kapnak, délután pedig színesebbnél színesebb programokat biztosítunk nekik: kincskeresés a Nagyerdőn, mászófalazás, lézerharc, sportdélután, kreatív délután, bűvészkedés stb. – fogalmazott, kiemelve, az állatkerti táboruk szokott leghamarabb betelni, és a nyelviskoláikban is maximális létszámmal zajlanak a foglalkozások, turnusaik mindegyike telített. Érdekesség, hogy idén nyáron Angliában is terveznek táboroztatni. – A Covid előtt is különösen odafigyeltünk a mindennapi higiéniás szabályok betartására, hiszen a gyerekek egészsége számunkra is a legfontosabb. A rendszeres és helyes technikával történő kézmosás szabályait igyekszünk az első napokon elsajátíttatni a legkisebb táborozóinkkal is, továbbá az egyik legfontosabb szabály nálunk, hogy beteg gyereket ne hozzanak a szülők – tudatta, hozzátéve, inflációkövető áremelkedés történt náluk is.
A SZUSZ Parkban sem fognak unatkozni a gyerekek idén. A szervezők játszóházzal, trambulinnal, cityboarddal, csocsóval, strandfocival, lovaglással, horgászattal és íjászattal is várják a 7-14 év közötti fiatalokat. A tavalyi évben a várakozásoknak megfelelően alakultak a számok, minden héten maximális létszámmal működött a tábor, az idén is hasonlóra számítanak.
FR


















