Nő és anya tökéletes életrecepttel

Cívishír: Azt mondják, a siker titka annyi, hogy az ember korán kel, későn fekszik, és közben sokat dolgozik. Áll?
Végh Veronika: Még megemlíteném a jelentős mennyiségű kávé fontos szerepét is. Egyébként tömören tényleg ennyi. Hitem szerint a sok munkánál csak a még több munka visz előre. Nagyon tudatosan, szinte percre lebontva élem az életem reggel 9-től este 9-ig hétfőtől szombatig, sokszor még a vasárnap is, de ebben a lebontásban a munka és az írás mellett tudatosan helyet kap a tanulás, utazás, barátok-család is.

Cívishír: A színházcsinálás a művészi mellett komoly közösségi munka is. Másnak gyakran elég az otthoni két gyerek, ti bevállaltok belőlük egy kisebb tömeget. Sőt, jöttök-mentek velük. Nem zúg ettől olykor az ember feje?
Végh Veronika: Első hallásra furának tűnhet, de színházat csinálni amúgy könnyebb, mint színitanodát működtetni. Ennek ellenére a gyerekekkel való munkát hálásabbnak és maradandóbbnak érzem. A nézők szeretete is nagyon fontos, de a tanítványainké olyan mély és meleg, amit egy sikeres bemutató utáni eufórikus lelkiállapot sem überel/tud felülmúlni. Ők minden érdek nélkül szeretnek, és ki is mutatják. Rengeteg ölelést kapok naponta, szerintem érzik tudat alatt, mikor fáradok, és ilyenkor feltöltenek, adnak az energiájukból. Amióta mesekönyveket írok, még intenzívebb a velük való közös létem. Sokszor kis alkotótársaim ők. Segítenek felszínre hozni gyermeki énem, amire az írás közben nagy szükségem van.

Cívishír: Ha egy házaspár hosszú éveken át együtt dolgozik, olyan energiák is képes felszínre jönni, amire a másik nem biztos, hogy kíváncsi. Lehet ezzel együtt élni?
Végh Veronika: Mi a nap 24 órájából 24-et együtt vagyunk, de ezt szoktuk meg a kezdetektől, minket ez tesz boldoggá. Az egész napi közös munka így sokszor közös kalanddá avanzsál, a gyakran fárasztó hétköznapi robotot is igyekszünk élménnyé formálni. Együtt bosszankodunk, sírunk, nevetünk, de a siker is közös. Hiszem, hogy a jól működő párkapcsolatért is sokat kell dolgozni. A miénk már 20 éve működik ennek köszönhetően. A gyerekeink a legfontosabbak mindkettőnknek, ennek ellenére rendszeresen elutazunk, hetente járunk moziba, színházba kettesben. Vallom, egy pillanatra sem szabad elfelejteni az anno egymásnak tett ígéreteket, és ez alól sem az eltelt évek, sem a gyermekek növekvő száma nem jelent feloldozást egyik félnek sem.

Férjével, Csáki Szabolccsal

Cívishír: Te magad lennél Végh Veronika és Csáki Szabolcs gyereke? Miért? És mit jelent az?
Végh Veronika: Lehetőséget jelent és időt az útkeresésre. Személy szerint én úgy érzem, hogy az iskolarendszer elvett az életemből 17 évet. Nem tudtam ki vagyok, mi szeretnék lenni? Nem volt időm foglalkozni a válaszok megkeresésével, mivel a „túlélésért” – dolgozattól-dolgozatig – és a megfelelésért küzdöttem a hétköznapokban, mint most is sok gyerek. Szerencsére csodálatos szüleim vannak nekem is, akik mindig mondták, ne görcsöljek rá az iskolára, nem attól értékes egy ember, ha jó tanuló. (Azóta már három diplomát is szereztem) Én ennél is tovább mentem, az én gyerekeim magántanulók. Szerintem nem volt rossz döntés, miután reggelenként azt hallom a gyerekszobából: – Imádom az életem! De ez nem a lazsálást jelenti. Benedek (13 éves) amellett, hogy minden darabunkban szerepel, országos műkorcsolya bajnok, 3 hangszeren játszik (furulyából az országos versenyen tavaly benne volt a legjobb 10-ben), versenytáncol (abból is 6. lett az országoson), mellette vannak balett órái, tűzzsonglőrködik, gólyalábazik. És már most tudatosabb, mint én voltam 20 évesen. Emellett nagyon büszke ránk, szerinte vagány dolog, ha valakinek a szülei a Színművészetire járnak. A kislányom dettó ugyanez, csak őt jobban vonzza a színészet. Apja lánya. Szóval a lehetőségek. Igen, boldogan lennék újra gyermek ilyen körülmények között.

Cívishír: Ami az életformátokból kifelé a leginkább irigylésre méltó, az az, hogy látszólag mindenre jut időtök: tanulni, utazni, szervezni, együtt lenni. Így van?
Végh Veronika: Pontosan. Amit fontosnak tartunk, arra van időnk. A siker egyik kulcsa a folyamatos fejlődés, így tudatosan járunk különböző képzésekre, szerzünk meg újabb és újabb diplomákat. Nem a papír a fontos, hanem a tudás és az új ismeretségek. Emellett hihetetlen módon inspirál, feltölt és elmélyít minket. Az utazás is ilyen. Amire nincs időnk, az a semmitmondó beszélgetések, haszontalan időtöltés, negatív gondolatok. A tévé is csak este 8-9 után van bekapcsolva – ilyenkor csinálom a mechanikus, gép előtti munkákat. Nem tűröm a késéseket, vagy ha valaki 5 percben akarja elmondani azt, amit 3 szóban is el lehet. Ha az ember az ilyen dolgokat likvidálja az életéből, meglepődik, hogy hirtelen mennyi ideje szabadul fel.

Cívishír: Anya este leül, mesél. Nem gyakran adatik meg, hogy a saját könyvéből.
Végh Veronika: Vicces, mert pont nálunk esténként ritkán szól a mese, mivel apa és anya is ír vagy tanul. Mostanában már Illangó is talál ki meséket, történeteket, hátha megihlet valamelyik és megírom. Más kislány az anyukájának a konyhában segít, nálunk ez így alakult. És ha van idő esténként, akkor inkább énekel, zenél a család. Készülő könyveimet persze folyamatában olvasom nekik, ők ilyenkor véleményezik, vagy csak áhítattal hallgatják. Legnagyobb elismerést Illangótól kaptam, mikor Csicseri Vadkörte című meseregényemet hallgatván, egyszer csak felsóhajtott: Bárcsak én is ilyen világban élhetnék!

Cívishír: A napi események sűrűje miképpen ad teret a fantáziádnak?
Végh Veronika: A fantáziám határtalan, de 8 éve, amikor elkezdtem írni – jött magától Illangó születésével –, még kellettek a nyugodt időszakok – napok, hetek – ahhoz, hogy áthangoljam a lelkem és lecsillapítsam a gondolataim. Évek alatt megtanultam az időt lerövidíteni és a körülményeket kiiktatni. Most már szabadon röpködök ide-oda a két világom között. Kinyitom a füzetem, kezembe veszem a tollat és már írok is. Legutóbb 30 kacagó-rohangáló gyermek között született meg egy mesém, azelőtt meg az isztambuli repülőtéren, ami szintén nem egy nyugodt hely. Amit annyira szeretek az írásban: nincs térhez és időhöz kötve. Ilyenkor teljesen szabadnak érzem magam.

Cívishír: Az ünnepeken mi a szereposztás nálatok?
Végh Veronika: A december egy színház életében mindig sűrű. Huszadikáig nem is nagyon vagyunk itthon. De utána igyekszünk mindent bepótolni a gyerekeknél. 21-től bezárkózunk, és megkezdődnek az ünnepek. Már össze is állítottuk az idei forgatókönyvet. Az első napon moziünnepet tartunk; egész nap karácsonyi filmeket és meséket nézünk. 22-én játéknap lesz, 23-án pedig a finomságoké a főszerep. Sütünk és nasizunk egész nap. Valamint folyamatosan zajlanak a karácsonyi koncert próbái, amivel Szabolcs és a gyerekek évről évre meglepik a nagy családot szenteste. Ez a tíz nap nálunk szigorúan a családé, barátoké és a könyveké. Nem vállalunk ilyenkor munkát, és a szilvesztert is a gyerekeinkkel töltjük. Az a babonám, hogy amilyen valakinek a január elseje, olyan lesz az egész éve. Így az év első napját tervezéssel, tanulással, írással, játékkal töltjük mindig, az estét pedig nagy családi körben: egy asztalhoz ülnek, nagyszülők, gyerekek, testvérek, unokák. Így köszöntjük közösen az új évet.

- BCSH -