Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagy a baj! Hazai pályán kapott ki a Debrecen

Cívishír | 2025. 03. 02. | 15:53:13
Kapitális hibából szerzett vezetést a Fehérvár.
Nagy a baj! Hazai pályán kapott ki a Debrecen
Megérdemelten nyert a Fehérvár (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két, a közelmúltban sokkal szebb napokat megélt csapat csapott össze a Nagyerdei Stadionban március 2-án délután. A DVSC fogadta a Fehérvár FC-t. A vendégek három, a házigazdák két vereséggel a hátuk mögött léptek pályára Debrecenben, ahol a papírforma szerint a 11. helyen tanyázó Loki volt az esélyesebb a 8. pozícióban lévő ellenfelével szemben. A téli pihenő alatt a Fehérvártól meghatározó játékosok igazoltak el, míg a Debrecenhez – az idénynyitó sajtótájékoztatón a cégvezetőtől elhangzottak szerint – jó játékerőt képviselő, igazi egyéniségek érkeztek. Tény, a Lokinak csak a győzelem az elfogadható eredmény, hiszen a találkozó előtt a kieső helyen már öt pont hátrányban volt a 10. helyezett Nyíregyháza mögött. A Székesfehérvár és a Debrecen közelmúltbeli egymás elleni meccseinek képlete faék egyszerűségű: mindig a hazai csapat győzött. Ezt várta el a találkozóra kilátogató közönség is.

DVSC-fölénnyel és fehérvári szabálytalanságokkal kezdődött a találkozó. A hazai fölény meddő maradt, mert a piros-fehérek nem tudtak mit kezdeni a térfelük közepén szervezetten védekező vendégekkel. A 9. percben az első támadásából vezetést szerzett a Fehérvár, mégpedig Malinov kapitális hibájából.

A Loki középpályása a félpályánál röviden gurított vissza, a labdát Saponjics csípte el, Hegyit kicselezve közelről a kapuba gurított (0–1).

A bekapott gól után ismét DVSC-dominancia, de akcióból nem, pontrúgásokból viszont tudta veszélyeztetni Dala kapuját. A 20. percben Maurides szerezhetett volna gólt, a hálóőr rövid labdáját a kaputól 12 méterre csípte el a Loki csatára, aki a kapusba lőtt. A Debrecent nagyon megzavarta az egyéni hibából bekapott gól, azzal együtt, hogy mezőnyfölényben focizott, a játéka nagyon messze volt a góltól, rengeteg volt a pontatlan passz, a kapu előtt pedig a tanácstalanság. Az eladott labdákból pedig a Fehérvár lendületes támadásokat tudott indítani. De csak a tizenhatosig tartott a királyságuk, ott szerelték a játékosukat. Félóra elteltével megnyugodott a hazai csapat, pontos passzokkal járatták körbe a labdát a tizenhatoson felálló védelem előtt, de számára továbbra is átjárhatatlan volt a fehérvári védelem. A 43. percig kellett várni a debreceni első akcióhelyzetre; Malinov csent labdát a térfelén, indította Dominguest a szélen, a beadása pontosan érkezett a kaputól 6 méterre lévő Szuhodovszkihoz, aki ahelyett, hogy a hálóba bikázta volna a labdát, lágyan perdítette Dala kezébe. Azt nem lehet mondani, hogy a Debrecen ne tett volna meg mindent a gólért, a fehérvári védelem viszont kiválóan teljesített, így azzal együtt, hogy egy orbitális hibából jutott vezetéshez, megérdemelt az előnye.

A második játékrész is Loki-fölénnyel indult, majd az 50. percben egy szöglet után Castegran került helyzetbe, de 5 méterről nem találta el a labdát. Az 53. percben pedig már kettővel ment a Fehérvár.

Egy gyors akcióból a balról belőtt labdát a kapu elé robbanó Katona vágta egy méterről a hálóba (0–2).

Aztán az 59. percben megtört jég, célba ért egy támadás, Domingues belőtte a Loki első gólját.

A Loki szélsője lecsapott Holander rossz hazaadására, kicselezte Dalát és az üres kapuba gurított (1–2).

A meccs még nem volt lefutva, a DVSC szinte folyamatosan nyomás alatt tartotta a Fehérvár kapuját, a gólhelyzet azonban továbbra is ritka vendég volt a meccsen; Mauridesnek és Báránynak volt egy-egy közeli fejese. Közben Vajda saját térfelén eladott labdájából indulhatott meg Pető, a védők azonban beérték, így nem lett baj. A mérkőzés végéhez közeledve nemhogy a térfelére, hanem a tizenhatosa területére szorította ellenfelét a DVSC, fejjel, lábbal, testtel védték kapujuk előterét a fehérváriak, tegyük hozzá, eredményesen. Mauridesnek és Báránynak voltak gólszerzési lehetőségei leginkább fejesből, Dala azonban kitűnően védett. A 3 perc ráadásban inkább a vendégeknek voltak lehetőségei, újabb gól azonban nem született. Vereségével nagyon nehéz helyzetbe került a Loki. A meccset bár végigtámadta a DVSC, a kapu előtti teljesítménye nagyon gyenge volt. Ellenfele hibáit és az egy helyzetét kihasználó Fehérvár megérdemelten győzött.

Mesterszemmel

Nestor El Maestro (DVSC): Nem fogom értékelni a mai találkozót, hiszen minden az eredményről szól. Nem beszélek a mai pozitívumokról, mert azért azok is voltak, hiszen 5 ponttal vagyunk a vonal alatt. Hátra van még 11 mérkőzés, nem reménytelen a helyzetünk, mindent megteszünk azért, hogy kilábaljunk a bajból.

Pető Tamás (Fehérvár FC): Amiért jöttünk, és amit elterveztünk, azt megvalósítottuk. Lélektanilag nagyon fontos három pontot gyűjtöttünk. Nagyon stabilan védekeztünk, ebből indultunk ki, megpróbáltuk kihasználni hibáikat, amelyeket sikerült is. 2–0-nál adtunk egy gólt az ellenfélnek. Nem játszottunk szépen, de a három pont megszerzése volt a cél. Végig ki tudtuk védekezni a támadásokat, gratulálok a csapatomnak. 

OTP Bank Liga, 22. forduló:
Debreceni VSC–Fehérvár FC 1-2 (0-1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, v.: Vad II.
gólszerzők: Domingues (59.), illetve Saponjic (8.), Katona M. (53.)
sárga lap: Vajda (51.), Kocsis D. (69.), illetve Bedi (34.), Huszti (71.)
Debreceni VSC: Hegyi - Castegren (Szécsi, 80.), Lang, Hofmann, Vajda - Malinov (Kocsis D., 60.), Domingues - Szűcs T. (Djurasek, 60.), Szuhodovszki (Bárány, a szünetben), Dzsudzsák - Maurides
Fehérvár FC: Dala - Huszti, Bedi (Stefanelli, a szünetben), Spandler, Petrov, Holender - Melnyik, Szabó I. B. (Sekularac, 91.) - Milicevic, Katona M. (Pető, 70.) - Saponjic (Kalmár, 58.)

A tabella
H.CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1PUSKÁS AKADÉMIA FC22142637241344
2FERENCVÁROSI TC21116433221139
3PAKSI FC2111464334937
4MTK BUDAPEST2211383931836
5DVTK229763031-134
6ÚJPEST FC227872425-129
7ETO FC GYŐR217773027328
8FEHÉRVÁR FC2283112832-427
9ZTE FC2266102631-524
10NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC2266102433-924
11DVSC2254133546-1119
12KECSKEMÉTI TE2146112033-1318
Hirdetés
További híreink
Marozsán javított, Bondár rontott
Marozsán javított, Bondár rontott
Megérkezett a legfrissebb tenisz-világranglista.
Életmentő debreceni győzelem Budapesten!
Életmentő debreceni győzelem Budapesten!
A DEAC szépített a bajnoki döntőben.
Magabiztos debreceni diadal
Magabiztos debreceni diadal
A Csömör csapatát győzte le a DEAC.
Vereséggel hangolt a kupadöntőre a DEAC
Vereséggel hangolt a kupadöntőre a DEAC
A pécsiek nyertek Debrecenben.
Tavaszi rajt: győzött a kis Loki
Tavaszi rajt: győzött a kis Loki
A Salgótarján csapatát fogadták Debrecenben.
Pont nélkül távoztak a debreceniek Egerből
Pont nélkül távoztak a debreceniek Egerből
Nem sikerült visszavágni az őszi vereségért.
Egyelőre csak az ezüst érik a DEAC-nak…
Egyelőre csak az ezüst érik a DEAC-nak…
A bajnoki döntő második meccsét is elvesztették a debreceniek.
Újabb esély a DVSC előtt a kapaszkodásra
Újabb esély a DVSC előtt a kapaszkodásra
A debreceniek számára már csak három pont érhet valamit...
Bajnoki döntő: visszavághat a DEAC!
Bajnoki döntő: visszavághat a DEAC!
Minden bizonnyal telt ház várja majd a pályára lépő csapatokat Debrecenben.
Svéd válogatottat igazolt a Debrecen
Svéd válogatottat igazolt a Debrecen
Két világbajnokságon is részt vett a svéd válogatottal.
A kanadai hokiválogatott is Magyarországra jön
A kanadai hokiválogatott is Magyarországra jön
Országos turnéra indul a világbajnokság előtt a magyar válogatott.
Tavaszi rajt: győzött a kis Loki
Tavaszi rajt: győzött a kis Loki
A Salgótarján csapatát fogadták Debrecenben.
Újabb esély a DVSC előtt a kapaszkodásra
Újabb esély a DVSC előtt a kapaszkodásra
A debreceniek számára már csak három pont érhet valamit...
Edzőváltások: utcahosszal vezet a DVSC
Edzőváltások: utcahosszal vezet a DVSC
A DVTK új edzőt kapott. A debreceniek a listavezetők.
Kövér László köszönetet mondott Debrecennek
Kövér László köszönetet mondott Debrecennek
A házelnök felidézte, hogy az Aranycsapat tagjainak nehéz életet adott a történelem.
Jön a felcsúti dominancia az NB I-ben?
Jön a felcsúti dominancia az NB I-ben?
A Puskás Akadémia is komoly kihívóként tűnik fel a bajnoki címért. Vajon megéri rájuk fogadni? Nézzük meg!
A KTE debreceni védőjének elképesztő rekordja
A KTE debreceni védőjének elképesztő rekordja
A DVSC-ben nem kapott elég lehetőséget, ezért igazolt el.
Három gólt lőtt, mégis kikapott a Loki
Három gólt lőtt, mégis kikapott a Loki
A debreceniek maradnak a kiesőhelyen.
A kis Dárdai a magyar válogatottat választotta
A kis Dárdai a magyar válogatottat választotta
Akár már a törökök ellen is pályára léphet.
Szoboszlaiékkal a Párizs jön szembe
Szoboszlaiékkal a Párizs jön szembe
A címvédő Real Madridnak nem kell utaznia.
A dobogós otthonában kapaszkodhat a DVSC
A dobogós otthonában kapaszkodhat a DVSC
Aludtunk rá párat - mondta a 95. percben elvesztett bajnokiról a debreceniek trénere.
Profi szerződést kapott a fiatal debreceni
Profi szerződést kapott a fiatal debreceni
Sánta Milán még csak 16 éves.
Hirdetés
Hirdetés
Marozsán javított, Bondár rontott
Marozsán javított, Bondár rontott
Megérkezett a legfrissebb tenisz-világranglista.
Hirdetés
Hirdetés
Hármas karambol Debrecenben
Hármas karambol Debrecenben
Baleset a Böszörményi úton.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Hankó: a magyar családok a nemzet erőforrásai
Erősíteni kell a családok anyagi biztonságát – hangsúlyozta.
Újabb rekordév, kiemelkedő cash flow-val a Richternél
Közzétették a 2024-es eredményeket.
Üzemanyag: adócsökkentést sürget a Mi Hazánk
A jövedéki adó indokolatlanul magasabb, mint az elvárt uniós minimum – írták.
Átalakíthatják az önkormányzatok pénzügyi rendszerét
A Demokratikus Koalíció felháborítónak nevezte a tervezetet.
Százmilliókat csalhatott ki egy „régi csibész” Debrecenben
V. A. jelenleg is árul olyan ingatlanokat, amelyeknek az átadási ideje egyre csak csúszik…
Debreceni Egyetem: stabil gazdálkodás
Gazdasági évindító partnertalálkozót tartottak a felsőoktatási intézményben.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Cserélnék a Vértesi úti berendezést
Cserélnék a Vértesi úti berendezést
A Debreceni Vízmű Zrt. pályázata.
Mennyire működik hatékonyan egy split rendszer hidegben?
Mennyire működik hatékonyan egy split rendszer hidegben?
Téli klímahasználat: milyen előnyökkel járhat?
Megújult a Ravak bemutató rész a Gulyás Tüzépen
Megújult a Ravak bemutató rész a Gulyás Tüzépen
Különlegesebb, mint korábban bármikor.
Hirdetés
Hirdetés