Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megvan a debreceniek első győzelme

| 2023. 09. 30. | 18:54:00
A tavalyi bronzérmest verték meg.
Megvan a debreceniek első győzelme
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gólgazdag mérkőzésen megszerezte első sikerét az idei szezonban a DVSE-Master Good. Kádár Kálmán együttese a tavalyi bronzérmes Angyalföldi Sportiskola csapatát győzte le 14-11-re az OB1/B harmadik játéknapján.

Egy régi ismerős, a korábban Debrecenben is megforduló Somlai Tamás lőtte a találkozó első gólját, melyet öt perc elteltével Somorjai Sebestyén egyenlített ki. A negyed végén ismét a balkezes szélső volt eredményes, de erre is volt válasza a vendégeknek (2-2).

Fej-fej mellett haladtak a felek a második nyolc percben is. A tempót ekkor inkább az ASI diktálta, de sokáig nem tudtak ellépni a debreceniektől. A félidő vége felé már kettővel vezetett a vendég csapat, de Rózsa Bence gondoskodott róla, hogy a félidőben “mindössze” egy gólos hátrányban legyen a házigazda. A csapatkapitány Macsi Patrikot ráadásul különösebb ok nélkül végleg cserével kiállították, így nem volt könnyű helyzetben az együttes (5-6).

Jót tett a nagyszünet a mieinknek, akik újult erővel és jó energiákkal tértek vissza a medencébe. Plusz Gergely Bencével a kapuban, aki remekül szállt be a meccsbe. Tőzsér Dávid rögtön egyenlített, majd a fiatal Bozgán Bence szerezte meg elsőt találatát DVSE-sapkában, ami egyben a vezetést is jelentette. A harmadik játékrész második fele gól nélkül telt el, egy azonban így is maradt a záró felvonásra (8-7).

Az utolsó felvonásban aztán beindult a góltermelés mindkét oldalon. A hazaiak már nem engedték át a vezetést az ASI-nak, sőt, szép fokozatosan növelték az előnyüket. A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy mennyivel nyeri meg a rangadót a DVSE. A vége 14-11 lett, amely a címvédő első győzelme volt az idei kiírásban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Kiharcolta az osztályozó lejátszásának jogát a DVSE
Kiharcolta az osztályozó lejátszásának jogát a DVSE
A debreceniek nagyon fontos három pontot szereztek.
Egy győzelemre a bennmaradástól a debreceniek
Egy győzelemre a bennmaradástól a debreceniek
A DVSE idegenben is megverte a Pécs gárdáját.
Csúnyán elverték a debrecenieket
Csúnyán elverték a debrecenieket
Osztályozón kell kivívni a bentmaradást.
Fantasztikus győzelmet aratott a Debrecen
Fantasztikus győzelmet aratott a Debrecen
A vízilabdázók remekeltek az alapszakasz utolsó idegenbeli mérkőzésén.
Elhunyt az Eb-ezüstérmes magyar sportoló
Elhunyt az Eb-ezüstérmes magyar sportoló
Tragikus hirtelenséggel vesztette életét.
DVSE-Master Good: hatgólos vereség
DVSE-Master Good: hatgólos vereség
A biztos bennmaradásért rendkívül fontos meccs következik a Szeged ellen.
Pont nélkül távoztak a debreceniek Egerből
Pont nélkül távoztak a debreceniek Egerből
Nem sikerült visszavágni az őszi vereségért.
Kemény mérkőzésen kaptak ki a debreceniek
Kemény mérkőzésen kaptak ki a debreceniek
A félidőben 7-7-es döntetlenre álltak a felek.
Kiesési rangadót nyertek a debreceniek
Kiesési rangadót nyertek a debreceniek
Miskolcon győzött a DVSE.
Elmozdult az utolsó helyről a Debrecen
Elmozdult az utolsó helyről a Debrecen
Fontos meccset nyert meg a DVSE.
Fekete Gergővel ütötte ki az FTC a Debrecent
Fekete Gergővel ütötte ki az FTC a Debrecent
A Debrecenből származó játékos ötször talált be.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Hirdetés
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés