Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megtörte rossz sorozatát a Debrecen

deac.hu | 2024. 12. 14. | 08:58:42
Idegenben győzött a DEAC.
Megtörte rossz sorozatát a Debrecen
Végre győztek a debreceniek (Fotó: deac.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szinte végig vezetve, magabiztos, 11 pontos győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata Szegeden. A december 13-i, pénteki találkozó közjátékoktól sem volt mentes, egy kisebb kakaskodást követően Andersont és Garamvölgyit is kiállították, majd a végjátékban Pongó volt kénytelen elhagyni a pályát második technikai hibáját követően. 

Két rossz formában lévő együttes találkozott egymással az NB I.12. fordulójában, hiszen a hazai pályán szereplő Szeged legutóbbi hat meccséből ötöt elvesztett, míg a Debreceni Egyetem három forduló óta nyeretlen volt. A hajdúságiaknál egy hónap kihagyás után újra visszatért a keretbe Danilo Osztojics, igaz, a szerb center a feldobásnál még a kispadon foglalt helyet. Nem érződött a nyomás a csapatokon, s bár mindkét gárdának akadtak gondjai a támadójátékkal az utóbbi időben, ezúttal erről szó sem volt, már az első támadásoktól felváltva estek a kosarak. Pongó nagyszerűen szervezte a játékot, s emellett rendre eredményes is tudott lenni, melynek köszönhetően a cívisvárosiak négy ponttal elléptek a negyed derekára (13-17). Heath betöréseivel zárkózott volna a házigazda, ám a DEAC támadásaira nem volt ellenszerük, Anderson negyed végi szépségdíjas találatával pedig kialakult az addigi legnagyobb különbség (20-25).

A rövidszünet után sem lassítottak a csapatok, és a sorminta is folytatódott, a nagy adok-kapoknak köszönhetően pedig állandósulni látszott a minimális debreceni fór. A játékrész felénél ritmust váltott a DEAC, Williamson középtávolija után Pongó volt eredményes büntetőkből, Osztojics sorozatban szerzett öt pont pontja után pedig kétszámjegyűre nőtt a differencia. Hiába kért időt kétszer is a hazai szakmai stáb, nagyon elkapták a fonalat a fehér-feketék, Williamson kettő plusz egyes akciója után Anderson süllyesztett el egy triplát, mellyel egy 17-1-s rohanást produkáltak (31-47). A félidő hajrájában sem rombolta le az addig felépítetteket a Mandics-csapat, sőt, fegyelmezett játékuknak és Neuwirth második hárompontosának köszönhetően 18 pontos előnnyel mehettek az öltözőbe (33-51).

A fordulás után a Kecskemét ellen halványabb teljesítményt nyújtó Anderson pillanatai következtek, az irányító kétszer is betalált kintről, így hamar húsz fölé nőtt a különbség (37-59). Ezt követően a találkozó során először kisebb hullámvölgybe kerültek Garamvölgyiék, az eladott labdákból rendre gyors támadásokat vezetett a Szeged, Davis lerohanása után pedig már csak tíz volt közte (53-63). Anderson fújt ébresztőt egy duplával és egy kettő plusz egyes akcióval, de a negyed utolsó pillanatában Davis rontotta el az örömét egy dudaszós hármassal, így a záró felvonásra maradt a közte tíz (58-68).

Egy kisebb kakaskodással indult az utolsó periódus, Herdnon és Hőgye ütközése után kisebb lökdösődés és szópárbaj alakult ki. A játékvezetők hosszas videózás után szigorú ítéletet hoztak, a csetepatét a kispadról befutva csillapítani kívánó Kyan Anderson, Garamvölgyi Ákos és Balogh Szilárd hármast is kiállították. A közjáték rányomta a bélyegét a látottakra, de a csereként beszálló Hőgye egy gyorsindítással és egy triplával a negyed felénél gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzés kimenetelét (62-77). A találkozót végül 85-74 arányban megérdemelten a DEAC nyerte, de a mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy második technikai hibája után Pongó Máté is kénytelen volt elhagyni a pályát. Utóbbi nem ér ugyan eltiltást, de Anderson és Garamvölgyi hiányát várhatóan megérzik majd a hajdúságiak a következő fordulóban az Alba Fehérvár otthonában.

Andjelko Mandics: Sokkal jobban játszottunk, mint a Kecskemét ellen, szinte végig kontrolláltuk a mérkőzést. Jó helyzeteket alakítottunk ki, és most jó százalékkal is értékesítettük őket, a védekezésünk pedig kisebb megingásokat leszámítva rendben volt. A harmadik negyedben volt egy gyengébb szakaszunk, de a nagy előnyünknek köszönhetően ez is belefért, összességében megérdemelt sikert arattunk. Mindkét csapat érthetően feszültebb volt az elmúlt időszak eredményei után, de szerintem senkiben nem volt rosszindulat, az ominózus eset sem volt akkora horderejű, mint amekkora lett belőle, azt viszont sajnálom, hogy egy ilyen szituáció miatt két játékosunkat is elvesztettük a következő fordulóra.

Kosárlabda Nb I., 12. forduló: 
SZTE-Szedeák – DEAC 74-85 (21-25, 12-26, 25-17, 16-17)
SZEGED: Tate 7, HEATH 24/6, Cseh 8, Davis 12/6, HERDNON 14 csere: Zsíros 2, Cohill 5, Polányi, Balogh 2, Mayer.
DEAC: PONGÓ 11/3, ANDERSON 22/9, Drenovac 11, WILLIAMSON 13, Garamvölgyi 3/3 csere: Osztojics 11, Neuwirth 7/6, Hőgye 7/3.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
A Falco nem adott esélyt a DEAC-nak
A Falco nem adott esélyt a DEAC-nak
A debreceniek végig csak futottak ez eredmény után.
Komoly előnyt tékozolt el a DEAC Pakson
Komoly előnyt tékozolt el a DEAC Pakson
A debreceniek még az utolsó negyed elején is vezettek 13 ponttal…
Magabiztos debreceni győzelem
Magabiztos debreceni győzelem
A DEAC kosarasai nem hibáztak.
Megszakadt a debreceniek veretlenségi sorozata
Megszakadt a debreceniek veretlenségi sorozata
A Körmend magabiztos győzelmet aratott a DEAC ellen.
3x3: ismét Debrecenre figyel a világ
3x3: ismét Debrecenre figyel a világ
Pattog majd a labda a Nagytemplom előtt.
A sereghajtó ellen győzni kell, DEAC!
A sereghajtó ellen győzni kell, DEAC!
A debreceniek Pécsre látogatnak.
Magyar Kupa: ők a négyes döntő résztvevői!
Magyar Kupa: ők a négyes döntő résztvevői!
Kaposváron születhet debreceni siker.
Pokoli izgalmak után kupadöntős a DEAC!
Pokoli izgalmak után kupadöntős a DEAC!
A debreceniek a ráadásban kerekedtek a pécsiek fölé.
DEAC: a hokisok után mennének a kosarasok
DEAC: a hokisok után mennének a kosarasok
A debreceniek a Magyar Kupa legjobb négy csapat közé pályáznak.
Huszáros hajrával fordított a Debrecen
Huszáros hajrával fordított a Debrecen
Az utolsó negyedben fordult a kocka.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
SZJA-bevallás: egy hónap maradt
SZJA-bevallás: egy hónap maradt
Kérni kell a papíralapú bevallási tervezet postázását.
Hirdetés
Hirdetés
A BAFTA is Adrian „Tóth László” Brody-é
A BAFTA is Adrian „Tóth László” Brody-é
A Royal Festival Hallban adták át a díjakat.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Rekord a debreceni pálinkaversenyen
Magyar, román, szlovák és szerb településekről neveztek.
Jövőre belevágnak az új felüljáró építésébe?
Lázár János minisztériuma dirigálja a Vágóhíd utcai beruházást.
A nemzetgazdasági miniszter lemondását követelik
A Mi Hazánk szerint Nagy Márton alkalmatlan posztjára.
Tovább csökken a benzin ára
Jó hír az autósoknak.
Lázár négy kastély sorsáról döntött
Lezárult a pályázat első köre.
Mégis a Nagyállomás mellé kerülhet a buszpályaudvar?
Még nem ismerhetjük a török Synergy debreceni tervét, de lehetne okuk néhány korábbi elképzelés megvalósítására.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Csúcsra ért téglási táncművészek
Csúcsra ért téglási táncművészek
Mestert és tanítványát díjazta az önkormányzat a jótékonysági bálon.
Teremtornát rendeznek Hajdúszoboszlón
Teremtornát rendeznek Hajdúszoboszlón
Gyerekek lépnek pályára.
Sikeres, teltházas egészségnap az Aquaticumban
Sikeres, teltházas egészségnap az Aquaticumban
A mozgás, az egészség és feltöltődés jegyében.
Hitelesítenék a fogyasztásmérőket Debrecenben
Hitelesítenék a fogyasztásmérőket Debrecenben
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. beszerzési eljárást indít.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés