Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megfojtotta kisfiát a berekfürdői anya

ugyeszseg.hu | 2025. 03. 06. | 07:58:24
A német nőt letartóztatták.
Megfojtotta kisfiát a berekfürdői anya
Itt leltek rá a holttestre (Fotó: Ügyészség)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 34 éves német állampolgárságú nő letartóztatását, aki a gyanú szerint megfojtotta a fiát, holttestét a melléképületbe vitte, majd maga is öngyilkosságot kísérelt meg. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő az élettársával és kiskorú gyermekével 2021 októberében költözött Németországból Magyarországra. A nő élettársa időszakosan Ausztriában dolgozott, korábbi életközössége a gyanúsítottal megromlott. A nő ebben az időszakban a kisfiút rendszeresen felügyelet nélkül hagyva különböző környékbeli szórakozóhelyeken italozott.

A gyanúsított 2025. március 1-jén a nap folyamán egészen délutánig szintén alkoholt fogyasztott több sörözőben is, ezután hazatért a Berekfürdőn lévő házukba. A megalapozott gyanú szerint ugyanezen a napon 20 és 21 óra között a házban tartózkodó 11 éves gyermekét megfojtotta, majd a kiskorú holttestét a melléképületbe vitte, és úgy döntött, hogy öngyilkosságot kísérel meg. Megvágta a bal csuklóját egy konyhakéssel és búcsúlevelet írt.

A nő élettársa ugyanezen a napon, 21.30 körül tért haza Ausztriából, és észlelve a vérző gyanúsítottat, azonnal értesítette a mentőszolgálatot. A gyermekre másnap reggel szintén ő talált rá a melléképületben.

A főügyészség az indítványában hivatkozott arra, hogy a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés nagyságára (10-20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés), valamint nő németországi kapcsolatrendszere miatt a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás jelenlegi, kezdeti szakaszában a bizonyítás megnehezítésének veszélye is.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően március 5-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság döntése végleges. 

Hirdetés
További híreink
Rendkívüli ülés Ruszin-Szendi Romulusz miatt
Rendkívüli ülés Ruszin-Szendi Romulusz miatt
Kósa Lajos összehívta a a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságát.
Minimálbér-emelés: a számháború idő előtti
Minimálbér-emelés: a számháború idő előtti
A Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan nyomon követi a munkaerőpiaci helyzet alakulását.
Orbán: „Ráütsz, és ugrik a lóvéd”
Orbán: „Ráütsz, és ugrik a lóvéd”
A miniszterelnök szerint az utóbbi időben feltűnően elszaporodtak az ukrán hátterű kibercsalások.
Visszaváltás: a kupon a legnépszerűbb
Visszaváltás: a kupon a legnépszerűbb
Jótékony célokra pedig már közel kétszázmillió forintot ajánlottak fel.
Átláthatósági törvény: az idei szja-felajánlásokat is elvehetik
Átláthatósági törvény: az idei szja-felajánlásokat is elvehetik
A javaslatról június közepén szavaz majd az Országgyűlés.
Elönti a víz a parajdi sóbányát
Elönti a víz a parajdi sóbányát
Ekkora mennyiségű vizet nem láttak a helyiek sem az elmúlt 30 évben.
Kitüntették az első magyar űrhajóst
Kitüntették az első magyar űrhajóst
Negyvenöt évvel ezelőtt lépett a világűrbe.
A magyarok 36 százaléka külföldi nyaralást tervez
A magyarok 36 százaléka külföldi nyaralást tervez
A legtöbben megtakarításból fedezik az utazásköltségeit.
Lázár: júniustól él a késési biztosítás
Lázár: júniustól él a késési biztosítás
Húsz perc késés után fizetnek.
Bővítik a falusi kocsmák támogatási körét
Bővítik a falusi kocsmák támogatási körét
A kedvezményezettek már pályázhatnak a vissza nem térítendő forrásra.
Véget értek az írásbeli vizsgák
Véget értek az írásbeli vizsgák
15 vizsganapon 1157 helyszínen mintegy 142 ezren érettségiztek.
Rollereseket, bicikliseket is ellenőriztek Hajdú-Biharban
Rollereseket, bicikliseket is ellenőriztek Hajdú-Biharban
A rendőrök több mint kétszáz esetben intézkedtek.
Hajtóvadászat indult a rablók után Debrecenben
Hajtóvadászat indult a rablók után Debrecenben
Halálra rémült nyugdíjas telefonált a rendőrségre...
Így lettek taxisokból vádlottak Hajdú-Biharban
Így lettek taxisokból vádlottak Hajdú-Biharban
Gyanús, ha Berekböszörményben sokáig várakozik egy taxi...
Kínzás a tiszalöki börtönben: egy ember mindent beismert
Kínzás a tiszalöki börtönben: egy ember mindent beismert
Előkészítő ülést tartott a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa.
Rendőrök elől menekült a drogos sofőr Debrecenben
Rendőrök elől menekült a drogos sofőr Debrecenben
Szabálytalan közlekedése buktatta le.
Kislányokat molesztált a hajdú-bihari hitoktató
Kislányokat molesztált a hajdú-bihari hitoktató
Előkészítő ülést tartanak Debrecenben.
Öngyilkos lett egy 12 éves lány Gödöllőn
Öngyilkos lett egy 12 éves lány Gödöllőn
Úgy tudni, az osztálytársai csúfolták.
Agyonlőttek két izraeli diplomatát Washingtonban
Agyonlőttek két izraeli diplomatát Washingtonban
„Szabad Palesztinát!” – kiabálta az elkövető.
Több mint 20 lopás köthető a nádudvari fiatalhoz
Több mint 20 lopás köthető a nádudvari fiatalhoz
Egy kocsit is elkötött. És még csak 18 éves.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Elhúzódik az idei szamócaszüret
Elhúzódik az idei szamócaszüret
A piacokon csökken a kínálat, így a május elejei árak tartják magukat.
Hirdetés
Hirdetés
Rendkívüli ülés Ruszin-Szendi Romulusz miatt
Rendkívüli ülés Ruszin-Szendi Romulusz miatt
Kósa Lajos összehívta a a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságát.
Minimálbér-emelés: a számháború idő előtti
Minimálbér-emelés: a számháború idő előtti
A Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan nyomon követi a munkaerőpiaci helyzet alakulását.
Hirdetés
Gazdaság
Visszaváltás: a kupon a legnépszerűbb
Jótékony célokra pedig már közel kétszázmillió forintot ajánlottak fel.
Bővítik a falusi kocsmák támogatási körét
A kedvezményezettek már pályázhatnak a vissza nem térítendő forrásra.
Sokasodó osztályok a Debreceni Nemzetközi Iskolában
A közgyűlés előtt a tavalyi üzleti beszámoló.
Nagy Márton: újra kell indítani a beruházásokat
A kis- és középvállalkozások támogatásáról is beszélt.
Ismert üzletlánc jönne Debrecenbe
A Kishatár úti körfogalomról is szó esik a beruházással összefüggően.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Programkavalkáddal készül a nyárra Hajdúszoboszló
Programkavalkáddal készül a nyárra Hajdúszoboszló
Kultúra, szórakozás, fesztiválok – Hajdúszoboszló a nyár minden napjára kínál élményeket.
Kerti rendszerezés mesterfokon
Kerti rendszerezés mesterfokon
Így teremts rendet egy nap alatt.
Ablakszigetelés házilag
Ablakszigetelés házilag
Mikor csinálhatod meg magad is, és mikor érdemes szakembert hívni?
Ezer debreceni diák ismerkedett a STEM-területekkel
Ezer debreceni diák ismerkedett a STEM-területekkel
Ingyenes rendezvény az Emerson | NI jóvoltából.
Hirdetés