Még több hőhullám és aszályos időszak várhat ránk

Ha nagy a szárazság, akkor nagy a tűzveszély is, de ez nem azt jelenti, hogy több a tűzeset – mondta az InfoRádióban Szabó Péter éghajlatkutató, aki a Másfélfok portál tanulmányának legfontosabb adatait ismertette a klímaváltozással és az aszályos időszakokkal kapcsolatban.
Figyelmeztetett, hogy a pesszimista forgatókönyv szerint 2050-re megduplázódhat, a század végére pedig akár az ötszörösére is nőhet az a ritka tűzgyakoriság, amely jelenleg csak 25 évente egyszer fordul elő.
Szabó Péter tudatta, az utóbbi években egyre súlyosabb aszályok sújtották Magyarországot, melynek következtében a talaj felső rétege látványosan kiszáradt. Néhány magyarországi térség kifejezetten veszélyeztetett. Az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza ezen területek közé sorolta a Balaton nyugati vidékét, a Duna-Tisza közének déli részét, a Hortobágy és a Tisza közötti tájegységet, valamint a Soproni-hegység egyes részeit is.

– Ha nagy a szárazság, akkor nagy a tűzveszély is, de ez nem azt jelenti, hogy több a tűzeset – tette hozzá az éghajlatkutató. A szárazságmutató az elmúlt húsz év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett, ezzel párhuzamosan viszont a tűzgyakoriság jelentősen csökkent. Utóbbit azzal magyarázta, hogy az uniós szabályozás révén az emberek sokkal tudatosabbak lettek, és visszaszorultak az olyan, mezőgazdaságban bevett régebbi gyakorlatok, mint például a tarlóégetés.
Megjegyezte: az aszály miatt keletkező tüzek azonban így is nagyon károsak a klímára.
Figyelmeztetett, hogy a jövőben várhatóan még több üvegházhatású gáz (szén-dioxid, metán) lesz a légkörben, ezért azt gondolja, mindenképpen vissza kellene fogni a kibocsátásokat. Ellenkező esetben még több hőhullám és aszályos időszak vár ránk. Mint mondta, 2050-re megduplázódhat, a század végére pedig akár ötszörösére is nőhet az a ritka tűzgyakoriság, amely jelenleg csak 25 évente egyszer fordul elő.



























































