Marad az életfogytiglan a lincselési ügyben?

Az eddigiek alapján egyre biztosabbank látszik, hogy közvetlenül a Szögi Lajos meggyilkolása utáni percekben helyszínre érkező rendőrök komoly hibákat vétettek, és a vádlottak is összebeszéléssel, vallomásaik változtatgatásaival jelentősen hátráltatták a hatóságokat az igazság kiderítésében. Az esetet szemlélő tömegből senki nem igyekezett megakadályozni a brutális tettet. A szakértői vélemények szerint a tanár nem ütötte el a kislányt, aki sértetlenül pattant fel az árokból, és rögtön beszaladt édesanyjához a házba. Az édesapa meggyilkolását két kislánya az autóból végignézte, majd amikor a nagyobbik látta, hogy édesapján már nem lehet segíteni, kishúga kezét megragadva futásnak eredtek. Szögi Lajost 2006. október 15-én gyilkolták meg. Három gyerek maradt árván.
Többeknek 15 év
Az ügyet elsőfokon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság tárgyalta és a 8 vádlottat bűnösnek találta társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 2009. május 29-én kihirdetett ítéletében a másodrendű vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre (azzal, hogy legkorábban 30 év kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra), a többi felnőtt korú vádlottat egyenként 15 éves fegyházbüntetésre, a két (az elkövetéskor még) fiatalkorú (azaz 14 és 18 év közötti) vádlottat pedig 10 év fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélte.
Ott ül mindenki?
Az ítélőtáblán zajló másodfokú eljárás során volt néhány meglepő fordulat: a hatodrendű vádlott megnevezett három személyt, akik szerinte még vétkesek a tanár halálában. A hetedrendű vádlott, J. Gusztáv az utolsó szó jogán azt mondta: „Bocsánatot szeretnék kérni, szégyellem magam, hogy belekeveredtem. Magyarország szégyenei vagyunk. A fájdalmat nem tudjuk semmissé tenni, de szeretném megkérni a sértett képviselőjét, hogy fejezze ki részvétemet a családnak. Bocsánatot kérek egész Magyarországtól.”
Czibere Anikó


















