Már Debrecenben készül a magyar válogatott
Már a helyszínen, a debreceni Főnix Arénában készül a jövő heti Európa-bajnokságra a magyar női futsalválogatott.
"Az Európa-bajnoki döntőt megelőző utolsó összetartáson a korábbiakban begyakorolt játékelemek csiszolása a cél, most már súlyozottan az ukránok elleni elődöntőre fókuszálunk" - idézi a magyar szövetség (MLSZ) honlapjának pénteki beszámolója Frank Tamás szövetségi edzőt.
A magyar csapat jövő pénteken 19.30-tól játszik az ukránokkal, két nappal később pedig a címvédő spanyol vagy a portugál együttes lesz az ellenfele a döntőben vagy a bronzmérkőzésen. A válogatott az októberi selejtezők óta két edzőmérkőzést játszott Szlovéniával, emellett néhány közös edzés szerepelt a programban. Csütörtökön ismét edzőtáborba vonult a csapat, amely ezúttal már a debreceni Főnix Arénában edz.
"Ebben a három napban a lányok megismerkedhetnek a pályával, a körülményekkel, és közben igyekszünk tovább erősíteni a csapategységet, hogy jövő pénteken a lehető legfelkészültebben léphessünk pályára" - szögezte le Frank.
A magyarok bő kerete 17 játékosból áll, a tornára 12 mezőnyjátékost és két kapust lehet nevezni. Két kulcsjátékos, Varga Adél és Krascsenics Csilla az elmúlt időszakban sérüléssel bajlódott, előbbi már teljes értékű munkát végez, utóbbi esetében még kérdéses, hogy részt tud-e venni az Európa-bajnokságon.
A magyar válogatott kerete:
- Kapusok: Hargas Annamária (TFSE-Bestrong), Deczki Vanda (2F-Bau Tolna-Mözs), Torma Lilla (DEAC)
- Mezőnyjátékosok: Fábián Rebeka (Budaörs Futsal), Folk Zsuzsanna (TFSE-Bestrong), Fülöp Diána (DEAC), Gajzágó Flóra (DEAC), Gruber Brigitta (TFSE-Bestrong), Horváth Viktória (DEAC), Koch Fruzsina (Budaörs Futsal), Kota Gabriella (TFSE-Bestrong), Krascsenics Csilla (DEAC), Krascsenics Petra (2F-Bau Tolna-Mözs), Szalkai Kitti (2F-Bau Tolna-Mözs), Tóth Nóra (DEAC), Üveges Katalin (DEAC), Varga Adél (TFSE-Bestrong)