Már csak a döntők maradtak hátra a 2024-es Bocskain
A 68. Bocskai István Ökölvívó Emlékversenyen a férfi döntők párosítása közül több már csütörtökön kialakult, így pénteken csupán tíz férfi meccset rendeztek az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.
Ezek közül az egyik leginkább várt összecsapást az ob-bronzérmes Buza Rafael vívta az ukránok klasszisával. A mérkőzés toronymagas esélyese a 2021-es világbajnokság győztese, Zaharjejev volt, aki jó ismerőse lehet már a debreceni nézőknek, mivel tavaly és tavaly előtt is szerepelt a Bocskain, ráadásul nemcsak aranyérmet nyert, hanem mindkétszer a torna legjobb bokszolójának járó díj is övé lett. Buza mindezek ellenére nem ijedt meg riválisától, bátran beleállt a küzdelembe és végig jól öklözött, igaz, az ukrán lényegesen többet talált nála és végül megérdemelten, egyhangú pontozással győzött.
A súlycsoport másik elődöntőjében lépett volna ringbe a mindössze 18 éves Gémes Levente, aki a decemberben szerzett ob-aranyérme után a Bocskain is szeretett volna bizonyítani, ám csütörtökön belázasodott, az orvos pedig nem engedte kötelek közé pénteken.
A nap talán legjobb magyar teljesítményét az 54 kilogrammban érdekelt Virbán Gábor produkálta, aki remek boksszal rukkolt elő a mongol Gan-Ezdene Gankhuyag ellen. A BHSE harmatsúlyú sportolója az első pillanattól jól állt bele a mérkőzésbe, végig fegyelmezetten és jól öklözött, így lényegesen többet ütött és talált a mongolnál, amit az ötből négy pontozó is így látott, ezzel pedig 4-1-es megosztott pontozással győzedelmeskedett.
Az elődöntők talán legnagyobb meglepetését Kovács Kruzitó okozta, aki az ukrán Ruszlan Csikalóval vívott kemény, végig kiélezett küzdelmet, melyet 3-2-es megosztott pontozással nyert meg.
A férfi finálék szombaton 14 órakor kezdődnek.