Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Luc Besson ötvenéves!

| 2009. 03. 18. | 10:33:29
Huszonévesen már szinte minden díjat bezsebelt, azután a kommerszhez nyúlt, és bár a közönség falja a filmjeit, a „szakma” lenézi.
Luc Besson ötvenéves!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Március 18-án ünnepli ötvenedik születésnapját Luc Besson, A nagy kékség, Az ötödik elem és a Nikita rendezője, a Taxi-filmek írója és producere. Rögtön az első játékfilmjével berobbant a köztudatba: 24 évesen mintegy húsz nemzetközi díjat vihetett haza Élethalálharc (Le dernier combat, 1983) című filmjéért. A fekete-fehérben forgatott baljós hangulatú némafilm a jövőben játszódik, a harmadik világháború után. Besson már itt szerepelteti későbbi filmjeinek emblematikus alakját, Jean Renót.

A Luc Besson-filmek emblematikus alakja, Jean Reno

A következő alkotását, a Metrót (Subway, 1985) már magas költségvetéssel, ismert sztárokkal forgathatta. Köztük volt Isabelle Adjani, Michel Galabru, Richard Bohringer, s az akkor még ismeretlen Christopher Lambert. Maga a történet egyfajta romantikus melodráma, mely végig egy metropolisz metróállomásain és alagútjaiban játszódik.

Ezt követően Besson megrendezi egyik legismertebb s legtöbbet méltatott filmjét, A nagy kékséget (1988). A filmre még a Metróénál is nagyobb költségvetés állt Besson rendelkezésére, és bemutatásakor minden francia kasszarekordot megdöntött. A film szabadmerülő búvárokról, szerelemről és mindenekelőtt a tenger, a „nagy kékség” iránti tiszteletről, szeretetről szól, s ismét csak egy nemzedék kultuszmozija lett.

A nagy kékség minden francia kasszarekordot megdöntött

Az 1991-ben készült Nikitával (Little Nikita, 1989) s a három évvel később készült Léon, a profival (Léon, 1994) egyre inkább úgy tűnt, hogy a kommerszebb filmkészítés felé veszi az irányt; s bár ezek az alkotások sem semmitmondóak, már jóval kevesebb a figyelemre méltó, filmművészileg értékes vonásuk. S már a Léon, a profiban angol nyelven forgat, Natalie Portmannel és Gary Oldmannel. Igaz, itt még Reno a főszereplő, s az ő színészi játékára épül a film.

Aztán végképp bekövetkezik a nagy váltás: 1997-ben Besson leforgatja Az ötödik elem (The Fifth Element, 1997) című filmet, immár amerikai színészekkel, de francia produkcióban. A stáb tehát a régi, de a főszereplők már amerikaiak (például Bruce Willis), ami egyfelől azt jelenti, hogy lényegesen könnyebben eljut a tengerentúlra, illetve elég valószínű, hogy Hollywoodnak nem „kell” újraforgatnia ahhoz, hogy az amerikai közönség is megnézze. A történet váza jellegzetesen „Bruce Willis-es”: A világot meg kell védelmezni a gonosztól, a hős versenyt fut az idővel, társa egy szépséges lány. A film óriási (megközelítőleg 90 millió dolláros) költségvetéssel készült, s csak az amerikai bemutatásból 63,8 millió dolláros haszonra tettek szert a gyártók. Tehát messze meghozta az árát, s az utóbbi idők egyik legsikeresebb európai filmje lett.

Bruce Willis és Mila Jovovich Az Ötödik elemben, mely  63,8 millió dolláros hasznot hozott

Az Ötödik elem sikere megnyitotta Besson útját Hollywood felé, s következő filmje, a Jeanne d’Arc – az orléans-i szűz (The Messenger: The Story of Joan of Arc, 1999) gyártási költségeiben már nagyobb részt vállalt a Columbia Pictures, mint a Gaumont, s a film már „francia-amerikai” megjelöléssel került a mozikba. A félig európai filmhez mérten 14 millió dolláros amerikai bevétele magasnak számít.

Régi tervét váltotta valóra, amikor 1998-ban a Taxi producere lett: a Samy Naceri főszereplésével forgatott film négy folytatást ért meg, a sikerszériát csak az árnyékolta be, hogy a második rész forgatásán egy operatőr szörnyethalt, egy másik pedig lábát törte, amikor egy kaszkadőrautó rázuhant.



Samy Naceri, Luc Besson „taxisa”

Besson vitathatatlanul sokat tett a francia filmipar felvirágoztatásáért, még azzal együtt is, hogy kritikusai szerint újabban nemcsak a nevéhez fűződő alkotások színvonalát csökkenti, hanem a francia filmművészetre nézve veszélyesen propagálja a kommersz filmgyártás felé fordulást.

Luc Besson filmjei:

2008 - A szállító 3. (Transporter 3) – forgatókönyvíró, producer
2008 - Elrabolva (Taken) – forgatókönyvíró, producer
2007 - Michou története (Michou d'Auber) – ügyvezető producer
2007 - Hitman, a bérgyilkos (Hitman) – producer
2007 - Taxi 4. (T4xi) – forgatókönyvíró, producer
2006 - Amikor énekes voltam (Quand j'étais chanteur) – ügyvezető producer
2006 - Arthur és a villangók (Arthur and the Minimoys) – történetíró, producer, rendező
2006 - Szerelem és egyéb katasztrófák (Love and Other Disasters) – ügyvezető producer
2006 - Las Bandidas (Bandidas) – forgatókönyvíró, producer
2005 - Kubrick menet (Colour Me Kubrick: A True...ish Story) – ügyvezető producer
2005 - Angel-A – forgatókönyvíró, producer, rendező
2005 - Revolver – forgatókönyvíró, társproducer
2005 - Melquiades Estrada három temetése (The Three Burials of Melquiades Estrada) – producer
2005 - A szállító 2. (The Transporter 2) – forgatókönyvíró, producer
2005 - A nyakörv (Danny the Dog) – forgatókönyvíró, producer
2004 - Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. (Les riviéres pourpres II - Les anges de l'apocalypse) – forgatókönyvíró, társproducer
2004 - Amerikai taxi (Taxi) – producer
2003 - Fék nélkül - Michel Vaillant (Michel Vaillant) – forgatókönyvíró
2003 - B13 - A bűnös negyed (Banlieue 13) – forgatókönyvíró, producer
2003 - Tulipános Fanfan (Fanfan la tulipe) – forgatókönyvíró, producer
2003 - Taxi 3. (Taxi 3) – forgatókönyvíró, producer
2002 - Blanche, a bosszúálló angyal (Blanche) – producer
2002 - A szállító (The Transporter) – forgatókönyvíró, producer
2001 - Wasabi - Mar, mint a mustár (Wasabi) – forgatókönyvíró, producer
2001 - Yamakasi (Yamakasi: Les samourais des temps modernes) – forgatókönyvíró, producer
2001 - A sárkány csókja (Kiss of the Dragon) – forgatókönyvíró, producer
2000 - A táncos (The Dancer) – történetíró, producer
2000 - Taxi 2 – forgatókönyvíró, producer
1999 - Jeanne d'Arc, az orléans-i szűz (The Messenger: The Story of Joan of Arc) – forgatókönyvíró, rendező
1998 - Taxi –producer
1997 - Éhkoppon (Nil by Mouth) – producer
1997 - Az ötödik elem (The Fifth Element) – történetíró, forgatókönyvíró, rendező
1994 - Leon, a profi (Léon) – forgatókönyvíró, producer, rendező
1993 - A bérgyilkosnő (Point of No Return) – történetíró
1991 - Atlantisz (Atlantis) – rendező
1990 - Nikita – forgatókönyvíró, rendező
1988 - A nagy kékség (Le grand bleu) – történetíró, forgatókönyvíró, producer, rendező
1986 - Kamikaze – forgatókönyvíró, producer
1985 - Metró (Subway) – forgatókönyvíró, rendező
1984 - Élethalálharc (Le dernier combat) – rendező

 

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Jason Stathamet is verte a Magyar menyegző
Jason Stathamet is verte a Magyar menyegző
Érzelmekben gazdag történet sok néptánccal fűszerezve.
Kendrick Lamar öt Grammyt vihetett haza
Kendrick Lamar öt Grammyt vihetett haza
A rendezvényen számos előadó élesen bírálta a Trump-adminisztráció bevándorlási fellépését.
MTM: nem csak kiállítóépület lesz Debrecenben
MTM: nem csak kiállítóépület lesz Debrecenben
Ezúttal a gyűjteményi központról szóló tervpályázatban hirdettek nyertest.
Elhunyt Voith Ági
Elhunyt Voith Ági
Jelentős sikereket ért el.
Bereményi Géza 80 éves
Bereményi Géza 80 éves
Ikonikus filmek és dalszövegek kötődnek a nevéhez.
Díjazták a debreceni kultúra nagyjait
Díjazták a debreceni kultúra nagyjait
Az elismeréseket a magyar kultúra napján adták át.
A kultúra napjára emlékeztek Debrecenben
A kultúra napjára emlékeztek Debrecenben
Több helyen is koszorúztak.
A zenei képzés a Debreceni Egyetem egyik erőssége
A zenei képzés a Debreceni Egyetem egyik erőssége
Ahol a tehetség nem csupán lehetőség.
Elhunyt Kunkli Anna, Debrecen Nusija
Elhunyt Kunkli Anna, Debrecen Nusija
A családot és a várost is pótolhatatlan veszteség érte.
Elhunyt az ország nőfaló Gábor Gábora
Elhunyt az ország nőfaló Gábor Gábora
Koltai János 91 éves volt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Komoly szigorítás jön a kávék terén
Komoly szigorítás jön a kávék terén
A koffeintartalomra vonatkozóan is új szabályokat vezetnek be.
Hirdetés
Hirdetés
Nyolcéves fiát vonta be a drogárusításba
Nyolcéves fiát vonta be a drogárusításba
Az anya a gyerekei előtt is fogyasztott tiltott szert. +Videó
Hirdetés
Hirdetés
Ismét jár a tiszacsegei komp
Ismét jár a tiszacsegei komp
A veszélyes uszadék elvonult.
Gazdaság
Hatalmas telket árvereznek a Derék utcán
Minőségi lakásállomány növelésére fordítanák az árát.
Fordulat a Dósa nádor téri ingatlanok ügyében
Közleményt adott ki a Debreceni Vagyonkezelő Zrt.
Így vallottak a vagyonukról Kósa Lajosék
Nyilvánossá vált a hajdú-bihari parlamenti képviselők vagyonnyilatkozata.
NAV: érkeznek az igazolások
Öt évig meg kell őrizni.
Hajdúnánási „összjáték”: az utolsó szó jogán
Versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt emeltek vádat.
Ingyenes készpénzfelvétel 300 ezer forintig
Egyformán díjmentes a saját és az idegen automata használatának esetében is.
Támogatott tartalom
INVADO ajtók a Gulyás Tüzépen
INVADO ajtók a Gulyás Tüzépen
Amikor a minőség találkozik az otthon stílusával.
Az EVE Energy európai bázisa Debrecenben épül
Az EVE Energy európai bázisa Debrecenben épül
Globális iparági mérce az akkumulátorgyártásban. (X)
Új vezető a Richter debreceni telephelyének élén
Új vezető a Richter debreceni telephelyének élén
A szakember több mint 20 év ipari és gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.