LOKI

Világos, hogy miért ünnep Debrecenben a Loki meccse: mert a Loki nem magyar narancs – a csapat természetesen a miénk, szurkolóké, de cseppet se sárga, se savanyú vagy kicsi. A Loki-drukkerek generációk óta azt tapasztalják, hogy közvetlenül előttük a gyepen, alig pár méterre tőlük olyan történik, ami remek, ami felszakítja a köznapok izzadt kínjai miatt gyülemlő feszültséget, ami csatakiáltást hív elő – valakik közülünk, lokisták közül, mezben rendre olyat tesznek, ami nem csak hazai pályán érvényes, hanem Európában is.
A debreceni futball már 80 éve tagja az öreg kontinens kulturális és sport uniójának, a Nagyerdő EURÓPA. A Bocskai Markos-Vincze-Teleki szárnya abban a korszakban volt ereje teljében, amikor a magyar válogatott VB-döntőt vívott. A Nagyerdei Stadiont avató gárdából kiemelkedett Palotás edzőként iskolát teremtett Debrecenben. A Bocskait követő évtizedben utóbb a Vasasban európa klasszis égimeszelővé érett Szilágyi Gyula, rá bő tíz évre Puskás Lajos (őt is elszipkázta a főelvtárs csapata) lelkesítette a debreceni lelátót: hát tudunk mi, hát csodákat művel a mi fiunk! A 70-es évek elején a kondenzcsíkot maga után húzó Bodonyi Béla volt a tinédzser főszereplő (az ő egyik Vágóhíd utcai parádéja kötött engem a Lokihoz), 10 év se kellett, ott volt előttünk Iordanescu börtönőre, Sallai Sanyi, újabb évtized múltán a mágikus mester, Sándor Tamás, az atlantai olimpikonok élén. A tartalmas 20. század után következő ciklust az ágyúlábú Dzsudzsák Balázs nyitotta meg. A Loki-drukkerek azt szokták meg, hogy a cívis focikultúra vagány, nemzetközi szinten is jegyzett teljesítményre képes játékosok képében jelenik meg.
Keserédes volt a 20. század: a debreceniek szemeláttára sorakoztak a klasszisok, azonban nem itt teljesedett ki a karrierjük, s a Loki sem volt tartósan stabil topcsapat. Már 40 éve is nóta szólt arról, hogy bajnok lesz a DVSC – akkoriban a Loki-szurkoló végtelen becsvágyát inkább leírta a szöveg, mint a focirealitást. Az új évezred valóban új korszakot nyitott a Loki és a közönség életében. Amilyen rapszodikus volt a megelőző időszak, olyan dicsőséges az utóbbi másfél évtized. A klasszisnevelő gárda diadalokat aratott: 19 magyar trófea 15 év alatt! Új perspektíva nyílt meg előttünk, hódítsuk meg Európát – különösen úgy, hogy a magyar mezőnyre sok jelzőt aggathatunk, csak az acélosat nem…
Ebben az írásban nem taglalom, hogy mennyire fókuszál vagy éppen defókuszál a magyar futballt irányító szervezet a sportág fejlesztésére. Annyiban érdekes a magyar mezőny, amennyiben innen dobbantunk felfelé. Címvédő bajnokok vagyunk. A hagyományokra támaszkodva írom: nem egy-két hét vagy hónap a meghatározó a Loki életében, hanem az évtizedes focitradíció, és a lokizmus szenvedélyessége. Értelmezhetetlen lenne mindaz, ami e fogalmakkal írható le, ha a csapat küzd, de nincs közönsége, avagy nem leli csapatát a közönség. Debrecenben jó helyzetben vagyunk, például vasárnap délután pályára lép a Loki.
A csapat várja a közönségét.
Krecz Tibor
A szerző a Nagyerdei Stadiont üzemeltető MSE Klaszter Kft. marketing igazgatója





