Kotta nélkül a debreceni hőségben
Úúúúú, de rohadt meleg van – mondja egy méretes árnyék, és rázúdul a padra, amelynek a másik végén meg én kapaszkodom mindenféle rögzített vaselembe, támlába, nehogy amúgy katapult-szerűen elszálljak az országzászló, vagy mifene irányába, a zöld sáv magasságában. Elnézést, mondja az árnyékgazda, de nem szoktam én ehhez a hőséghez, szólítsál nyugodtan Tihamérnak. Pillantását a még földön szétszórva heverő kormánylapra veti; aha, szóval közéjük tartozol. Egy sátorlapnyi törülközővel a tarkóját nyomogatja és nézi a szökőkutat, de az egyelőre messzinek tűnik, inkább meglepetéssel szolgál.
Tudod, most Debrecenben vagyok. Barátságos fejbólintás, földrajzi ismereteink – nyilván az egykoron volt egységes iskolarendszerünknek köszönhetően – tökéletesen egyeznek. Ha eddig azt hittem volna, hogy a kalahári miatt izzadunk; hát nem, itt rohadunk a főtér hűvösebbnek vélt szegletében, de a szél forró, mint a sorozatban volt. Kilencvennyolcban én is Kósára szavaztam - mélázik el, csak később költöztünk Nyíregyre, rémlik, itt volt egy Kossuth szobor is.
Akkor avatták ezt a teret is itt alattunk, jó nagy felhajtás volt, eljött még a Viktor is, kordonon belül üldögéltek a fejesek meg a városházi dolgozók, csak akkor pucoltak meg, mikor el kezdték játszani a Beethovent, mintha bevágtatott volna a négy lovas meg a babiloni szörny, alig maradtak, ment valami kupadöntő a tévében, ez kell ezeknek drága egy testvérem: élő közvetítés meg halott pénz. Úgy volt, hogy a Campus miatt átjövünk, de mondom, én ugyan nem megyek a környékre sem ebben a dögidőben, különben sem ismerek senkit csak a Klein Gyurit meg a túl szexi lányt, viszont a gyereknek szóltam, hogy eredjél, de barátnő nélkül haza se gyere.
Hozott az kettőt is, ott billegtek a tizenöt centis tűsarkukon, kezükben az okostelefon, az ujjbeggyel egyfolytában, hajtják, görgetik a menüt, közben a behajlított karjukon, a könyökbe akasztva hordják a retikült. Na, mondom, ezeket takarítsad el a portáról, míg szájba nem verem valamelyiket. A lányomnak volt igaza, ő görögbe ment férjhez, ilyenkor kinn vannak a tengerparton és lazulnak, vidám az élet, ne szóljál közbe, az a nagy tűz nem hőség miatt van; gyújtogattak egyszerre vagy tizennégy helyen, tán ércbányát vagy szél energiaparkot akartak oda telepíteni, de mivel erdős területen ilyet nem lehet, elpusztítottak mindent.
[Beillesztett cikk: A Hír TV visszatér a gyökerekhez, de akkor mi lesz Kálmán Olgával?]
Kezdődhet az építkezés, üdvözöllek a való világban, nem kell mindent elhinni, amiről az újságod ír. Két hete volt királyság minden, ültünk a tévé előtt, sör behűtve, a szomszéddal együtt néztük a vébét, persze, hogy a horvátoknak szurkoltunk; öcsém, mikor megjelent a nagycsöcsű edző, azért ott felhördült a stadion, meg hát az ember végül is fehér, nyilván, de hát a sport, az sport, nem mindegy, hogy azért vagy ruganyos meg gyors, mert különben a pályaedző leüvölti a fejed, vagy mert a csapatot hetente kergetik meg a gepárdok a fél faluval együtt. Ha rajtam múlna, rend lenne itthon is; amikor kimentették a thaiföldi kölyköket a barlangból, gyorsan becsempésztem volna a teljes magyar élvonalt a helyükre, de úgy, hogy a mentőosztagot a környékről is elkergetem.
Lassan szedelődzködik, fáradt is vagyok, banyek, tegnap sokáig néztük a mozis csatornát; az asszony az Indiai Jónás kalandjain aludt el, én hülye viszont végigbambultam a Pszichót, tudod, amelyikben a panzionárius megböki a szendét, hát az ébren tartott rendesen. A zebránál még visszakiáltott, tudod Szingapúrban miért nincsenek graffitik? Mert ha elkapják a művészeket, nyilvánosan kapnak verést kurva nagy bambuszbotokkal, nálunk is ez kéne: szilánkosra, öcsém, szilánkosra. Sajtó maradt a földön; néhány napig tud nekem valaki újat mondani?
Szalmási Nimród
