Komádi öröme: együtt az Aranykor
Egy pillanatra elhallgat a sátor alatt a beszélgetés, amikor a fúvósok rákezdenek egy ismerős slágerre. A katonazenészek precízen játsszák a dallamot, de közben valahogy mégis melegebb lesz a hangzás – a hallgatóság dúdol, tapsol, a ritmusra néhány láb is megindul. Ez nem koncert, ez közös öröm. Így indult a komádi városnapok nyitánya – egy nyugdíjas-találkozóval, ahol 31 csoport, közel félezer ember ünnepelt együtt.
A sportpályán felállított hatalmas sátorban augusztus 7-én olyanok gyűltek össze, akik egykor különböző pályákon dolgoztak, ma viszont ugyanaz a cél vezérli őket: találkozni, énekelni, emlékezni. Komádi testet-lelket melengető vendéglátással fogadta a határon innen és túlról érkező klubokat. Jöttek a megyéből, Békésből, Borsodból, de még Nagyváradról is.
A házigazda Aranykor Városi Nyugdíjas Klub elnöke, Mike Zoltán köszöntötte a vendégeket. Nem is akárkiket: 31 csoport jött el, közülük sokan minden évben visszatérnek. – Ez már a 17. alkalom. És ilyen szép létszám talán még nem is volt. Én állítom, ez már országos szintű esemény! – jelentette ki büszkén.
A vendégek sorában idén először jelent meg a nagyváradi klub. Boros Miklós, 85 éves kórustag így beszélt: – Nem emlékszem pontosan, milyen kapcsolatban van már Komádival a klubunk, de biztos kölcsönös a meghívás. Mi, ahová hívnak, elmegyünk, és jól érezzük magunkat. Nem vagyunk mérnök, meg doktor, de nagyon tanulunk. Hoztunk mi is műsort, de én már csak csendben vagyok, nem tudok úgy énekelni, mint régen.
A fellépők között volt a Komádi Városi Népdalkör is, akik 16 éve működnek önállóan. Gulyás Jánosné, a csoport vezetője elmondta, viszonylag új résztvevői a találkozónak. – Most már harmadjára vagyunk itt, és örülünk, hogy befogadnak bennünket. Mindig hozunk friss népdalcsokrot.
A hajdúnánásiak is régi résztvevői az eseménynek. Ezúttal 34 fővel érkeztek a megye másik végéből. Pomázi László mosolyogva mondta: – Visszahoz a hangulat, a zene, az ismerősök. Találkozunk azokkal is, akikkel tavaly ilyenkor utoljára. Most egy seprűs táncot adunk elő és énekelünk is.
A délelőtt egyik fénypontja a Debreceni Helyőrségi Zenekar fellépése volt. A zenészek szinte koncerttermi színvonalat hoztak, de a közönség itt is együtt élt a muzsikával. Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntőjében frappánsan fogalmazott: – Jobban örülünk, ha katonát hangszerrel látunk, mint fegyverrel! – majd hozzátette: – Mi nyugdíjasok még a régi világban szocializálódtunk, keményebb munkát végeztünk, úgyhogy háromórás műsor ide vagy oda, mi ezt bírjuk!
A zenekar karmestere is elismeréssel szólt a közönségről: – Ha egy ekkora, 400-500 fős hallgatóság együtt énekel velünk, az minket is emel, inspirál.
A színpadon egymást váltották a produkciók: népdalcsokrok, tréfás jelenetek, énekkarok, táncosok, kórusművek. A közönség nemcsak nézte, élte is az előadásokat – minden produkciót vastaps követett.
Molnár Ferencné, a vármegyei nyugdíjasklubok vezetője meghatottan mondta: – Az idős emberek csodákra képesek. Olyan sok értékes ember van közöttünk, akikről nem is tudtuk, milyen tehetségek rejlenek bennük. Ezek az alkalmak megmutatják, hogy még a gyerekek is tanulhatnak tőlünk.
A város részéről Tóth Ferenc polgármester szólt a vendégekhez. Elmondta: a találkozót most először a sportpályán tartják, mert az eddigi helyszínt kinőtték. – Itt több a tér, kényelmesebbek a körülmények, hűvösebb is van, és mindenki együtt lehet. A barátság és szeretet a legfontosabb, amit ez a nap közvetít – hangsúlyozta.
A rendezvényen vércukor- és vérnyomásmérés, tombola, kézműves portékák vására, és természetesen ásványvíz, kávé és sütemény is várta a vendégeket.
A nap végére nem maradt más, csak sok mosoly, meg egy-egy kézszorítás: „Jövőre is itt leszünk, ugye?” – hangzott el újra és újra. A válasz mindig ugyanaz: „Hát persze!”
– CH –
