Kis kutatók mutatkoztak be a Szoboszlói úton

Negyedik alkalommal rendezték meg a Szoboszlói Úti Általános Iskolában a Városi Tehetséggondozó Diákkonferencia házi versenyét február 13-án. A megmérettetésen az oktatási intézmény 5-6-7. osztályos diákjai mutatták be egytől egyig izgalmas projektjeiket pedagógusaik, társaik és a zsűri tagjai előtt. A tanulók kizárólag olyan témákban készítettek Power Pointot, ami közel áll a szívükhöz, emiatt szívesen mélyednek el a kutatásában mentortanáraik iránymutatásával.
A 14 előadás során változatos ismeretekhez jutott a közönség: kiderült többek között,
- mi köze David Hasselhoffnak a jetirákhoz
- milyen alattomos módon vonja el a szervezetünkből a vizet a só, ha gyakran emelgetjük a sószórót
- mik a víz alatti rögbi szabályai
- 2300-ra várható-e a 3D-s étel a tányérunkra? (azaz inkább már az utánunk következőkére)
- hogyan világít rá egy akut betegség a valódi értékekre
- veszélyesebb-e a lovaglás a többi sportágnál
A zsűri elnöke, Tóth Viktória (American Corner) a prezentációk végeztével elmondta, szenvedély és magabiztosság sugárzott a gyerekekről, akik saját véleményüket is belefűzék a téma bemutatásába.
Dr. Pakurár Miklósné intézményvezető kiemelte, a gondos témafeldolgozás érdekfeszítő előadásmóddal párosult, azaz a diákok nemcsak kiváló kutatónak, de remek előadónak is bizonyultak.
A Szoboszlói Úti Általános Iskola nem véletlenül jó gazdája a programnak, hiszen a diákkonferencia az intézmény 2011-es Játék vagy kutatás című kezdeményezéséből nőtte ki magát.


















