Kiadós sétával kezdték az évet a debreceni ikonok

Dombi Tibor és Fejes Tamás fejéből néhány éve pattant ki a Paripa-túra ötlete, azaz hogy az újév első napjaiban barátaikkal együtt kisétáljanak a Paripa csárdába, és így köszöntsék az újévet. A túrát idén január 1-jén abszolválták a fiúk:
a közel 18,5 kilométeres távot mintegy 4 és fél óra alatt teljesítette a népes társaság.
A csapathoz ezúttal csatlakozott a Tankok frontembere, Lukács Laci is, de Madar Csaba, a DVSC egykori nagyszerű középpályása is vállalta a mókás újévköszöntőt. A Vámospércsi út - Panoráma út - Hosszúpályi út irányvonalon haladó gyaloglók a mínuszokat és a sötétséget forral borral és pálinkával küzdötték le.
Az alapítók legnagyobb dilemmája az volt, hogy idén hányadik Paripa-túráját rója a társaság. Miután a felek másként emlékeztek: Dombi és Fejes arra jutottak, hogy jövőre mindenképp jubilleumi évet ünnepel a mára már legendássá vált program.


















