Kapucnis, álarcos betörőkről suttognak a Kondoroskertben
Az utóbbi hetekben a közösségi médiában jó néhány bejegyzést lehetett olvasni azzal kapcsolatban, hogy a Debrecenhez tartozó Kondoroskertben több helyre is betörtek ismeretlenek. Ottjártunkkor volt, aki részletesen elmesélte a történteket, de olyan helyi lakossal is beszéltünk, akihez bár ugyancsak betörtek, mégsem akart beszélni arról, hogyan találkozott a saját lakásában két idegennel. Mindenesetre annyit azért elmondott: senkinek sem kíván hasonló élményt, amelynek feldolgozásához jó sok időre lesz szüksége.
Nem volt itt semmi gond mostanáig, de az utóbbi hetekben szinte másról sincs szó, hogy ide is, meg oda is betörtek – magyarázza egy középkorú férfi, aki készséggel válaszol a kérdéseimre. – Nem tartok a betörőktől, mert egy jó nagy és okos kutyám van, az ugatásából meg tudom állapítani, hogy a szomszéd macskája ingereli, vagy idegenek jöttek be a portámra. Ha az utóbbi történne meg, biztos, hogy „igazoltatná” őket, nemigen jutnának el a bejárati ajtóig. Na, de azért egy 9 milliméteres riasztópisztoly be van készítve az ágyam mellé, csak oda kell nyúlnom, és már használhatom is, ha úgy adódik. Nem mesze tőlünk is betörtek az egyik házba. Éjszaka, negyed kettő körül arra lett figyelmes a lakó, hogy valaki matat az ágya melletti éjjeliszekrénynél. Először azt hitte, hogy valamelyik családtagja van ott, majd amikor kérdőre vonta az illetőt, az gyorsan elszaladt, de szinte semmit sem vitt magával.
Sok a bizonytalanság
Gyakrabban járnak-e mostanában errefelé a rendőrök? – kérdezem tőle. Azt válaszolja, időnként megfordulnak a településrészen, de annak sok értelmét nem látja, hogy felmatricázott rendőrautóval végig mennek a nagyobb utcákon, sokkal hatékonyabbnak tartaná, ha civil járművel járőröznének, és éjszaka, akkor, amikor a betörések történnek. - Itt nőttem fel, de a körzeti megbízottal még soha életemben nem találkoztam – mondja.
Nem mindenki beszél szívesen a betörésekről, sokan annak ellenére sem nyilatkoznak, hogy tudják, se az arcuk, se a nevük nem szerepel majd a cikkben. Jobb a békesség, mondják, de amikor látják, hogy nem rögzítem a beszélgetést, azért többen megnyílnak, és elmondják, amit tudnak, vagy amit tudni vélnek.
- Mindenki tudja, hogy kik az elkövetők! Ott laknak a sínen túl. Korábban már voltak börtönben, és állítólag augusztus végén az egyiknek megint be kell vonulnia, aki egyszer már kapott hat év felfüggesztettet is – mondja egyikőjük, majd hozzáteszi: úgy tudja, a rendőrség a betörésekkel összefüggésben egyelőre senkit sem fogott el. Egy másik helybeli úgy értesült, hogy pár nap leforgása alatt legalább hat-hét helyre betörtek, de nem kondoroskertiek, hanem idegenek járják a portákat, míg egy harmadik változat szerint már nincs is mitől tartani, mert a betörők egyik településről a másikra vándorolnak, és már tovább is álltak, nem térnek vissza.
Ketten matattak a gardróbszekrényben
Az alkalmi kalauzként mellém szegődő helyi férfi azt mondja, hogy a betörők a korábban kocsmaként üzemelő épületet is „kipakolták”. Miközben a tulajdonosok az emeleten aludtak, ők serényen dolgoztak a pincében, ahol azelőtt a kocsma üzemelt. A betörésről a ház biztonsági kamerái felvételt készítettek, de annak nem biztos, hogy sok hasznát veszik a rendőrök. De erről majd kicsit később…
A helyiektől származó információ az is, hogy egy idős hölgyhöz is betörtek az ismeretlenek, és ugyanazon az éjszakán még másik két helyen is megjelentek a hívatlan látogatók. Nem volt nehéz megtalálni a néni házát, egy ekkora településen ugyanis szinte mindenki ismer mindenkit. A lakáshoz érve csengetni sem kell, az udvaron, mint rögtön kiderült, az asszony lánya fogadott, majd miután elmondtam, mi járatban vagyok ott, készségesen bevezetett a házhoz. Míg odaérünk, elmeséli, hogy itt laknak a közelben, és a kondoroskerti események nemcsak őket, hanem az egész lakóközösséget nyugtalanítják. Mozgáskorlátozott édesanyja aztán részletesen beszámolt a betörésről. Nagyjából két héttel korábban, éjjel fél kettő körül arra riadt fel, hogy valaki mászkál a házban. – Először azt hittem, hogy a fiam jött át, de aztán arra lettem figyelmes, hogy valakin kinyitja a gardróbszekrény ajtaját – emlékezett vissza. – Két alakot láttam a sötétben. Odaszóltam, hogy „mit kerestek itt?” Ekkor elszaladtak. Kesztyűben és álarcban voltak és volt náluk egy nagy bot is.
Az idős néni elmondta még azt is, hogy akkor ott nem ijedt meg, amin utólag meg is lepődött, azóta viszont rémálmai vannak, és minden apró neszre összerezzen.
Kamerafelvétel is készült
A rendőrséget azonnal riasztották, öt autóval, keresőkutyával voltak kint az egyenruhások – számolt be a hölgy lánya, aki hozzátette: a betörők semmit sem vittek el, csak a zárat rongálták meg, de azóta már a régi bejárati ajtót egy korszerűbbre, biztonságosabbra cseréltették. – Kicsit félünk azért, mert ez eddig egy elég nyugis hely volt, hébe-hóba ugyan előfordultak betörések, de nem annyi, mint az utóbbi időben. Ezek az emberek mindenütt pénzt és ékszert keresnek, ahogy hallom, más értéket nem vittek magukkal sehonnan. A volt kocsmából is a pénzt és az ékszerek vették magukhoz, aztán mentek tovább, és ahol nyitott ajtót találtak, oda bementek.
Elmesélték azt is, hogy a kocsma kamerái rögzítették a hívatlan látogatókat, de állítólag sokat nem árultak el a felvételek a betörők kilétéről. – A betörők felkapcsolták a villanyt az épületben, és látszik, ahogy a két férfi a kamera előtt valamin összeveszett egymással. Kapucnit és álarcot viseltek, a kezükön fehér kesztyű volt – emlékeztek vissza.
A rendőrség csak két esetről tud
A bűncselekményekkel kapcsolatban kérdéseinkkel megkerestük a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóirodáját. Arra voltunk kíváncsiak, hogy vannak-e folyamatban lévő nyomozások az ott történtek felderítésére, elfogtak-e esetleg valakit a betörésekkel összefüggésben, valamint arra is, hogy a rendőrség információi szerint hány betörés történt a Kondoroskertben az utóbbi időben. Válaszukban azt írták: az elmúlt hónapokban két bejelentés érkezett a rendőrségre kondoroskerti betörésről. Ezek az ügyek jelenleg is folyamatban vannak a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.
Levelükben hangsúlyozzák: a debreceni járőrök, a körzeti megbízottak és a nyomozók a területet visszatérően ellenőrzik, ezen kívül a rendőrség vármegyei Facebook-oldalán is felhívták a figyelmet a betörések és hasonló esetek elkerülésének lehetőségeire.
Ha valaki bűncselekményről szerez tudomást, vagy jogsértés áldozatává válik, ne a közösségi médiába, különböző oldalakra posztolja ki azt, hanem tegyen bejelentést a 112-es, ingyenes segélyhívó számon – kérik a lakosságtól.
Az alábbi linken a rendőrség néhány hasznos bűnmegelőzési tanácsa olvasható: https://www.facebook.com/share/p/6MU4k8HBYotC3Rcg/
A mezőörök is segítenek
Vajon a debreceni önkormányzat mit tud tenni annak érdekében, hogy az ott élők biztonságérzete javuljon? – kérdeztük a polgármesteri hivataltól.
Válaszlevelükben kiemelték: a rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság és a közrend védelme. Debrecenben a közbiztonság kiemelt jelentőségű ügy, ezért az önkormányzat igyekszik a maga lehetőségeivel, eszközeivel hozzájárulni ennek a munkának az eredményességéhez.
Kitértek arra is, hogy a közgyűlés döntésének megfelelően a városban a Debreceni Közterület Felügyelet szervezeti keretein belül működő mezei őrszolgálati csoport feladatai közé tartozik a bűncselekmények, szabálysértések megelőzésében való közreműködés, szükség esetén intézkedések megtétele.
A Debreceni Közterület Felügyelet alkalmazásában álló mezőőrök egész évben rendszeresen járják Debrecen külterületeit. Amennyiben jogsértést, bűncselekményt észlelnek, értesítik a rendőrséget. A járőröző mezőőrnek joga van az ellenőrzés során tetten ért bűncselekmény elkövetőjét visszatartani és a rendőrségnek soron kívül átadni – szögezték le a válaszban.
A mezőőrök a területükön elsősorban a termőföldek őrzését, az azokon lévő, valamint az azokhoz tartozó termények és termékek, felszerelések és eszközök, haszonállatok, mezőgazdasági építmények, földmérési jelek vagyonvédelmét kötelesek ellátni. A téli időszakban naponta másfél órán át megelőző jellegű gyalogos szolgálatot látnak el. Ennek elsődleges célja a lakosság biztonságérzetének növelése, a magántulajdon védelme, valamint a bűncselekmények visszaszorítása és a közrend fenntartásának támogatása. A szolgálat során hasznos tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mit tehetnek a tulajdonosok saját biztonságuk és értékeik megóvása érdekében, továbbá szükség esetén kitől kérhetnek segítséget – zárul a debreceni polgármesteri hivatal válasza.
Takács Tibor