Kapu Tibor az Axiom Space Ax-4-es missziójával repül a világűrbe
![Kapu Tibor az Axiom Space Ax-4-es missziójával repül a világűrbe](https://civishir.hu:10013/media/3ace8488-c9bb-4c3d-a2fe-dd66c6723bec.jpg?size=850)
Magyarország véglegesítette megállapodását az amerikai Axiom Space-szel, miszerint a második magyar űrhajóst, Kapu Tibort a vállalat soron következő Ax-4-es missziójával bocsájtják fel a világűrbe – tájékoztatta Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa az MTI-t július 23-án.
A misszió során a magyar kutatóűrhajós 14 napot tölt majd el a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, ahol olyan tudományos kísérletek elvégzése lesz a feladata, amelyek nemcsak a hazai űrszektor szereplőit, de Magyarországot nemzetközi szinten is versenyképes pozícióba juttatják a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparágában – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a misszió pontos kezdetét, azaz a felbocsátás időpontját egyelőre nem lehet tudni, azt az Axiom Space és a NASA közösen fogja meghatározni. A HUNOR-program kutatás-fejlesztési tartalomért felelős szakemberei a partnerekkel és az Axiom Space-szel továbbra is közösen dolgoznak annak érdekében, hogy a hazai tudományos műhelyek, egyetemek, kutatóintézetek és az űripari cégek által elindított tudományos portfólió előkészítése és végrehajtása sikeres legyen – hangsúlyozta a miniszteri biztos, majd hozzátette, hogy a tudományos tartalom előkészítésével egyidejűleg pedig a HUNOR-program szakemberei által kiválasztott kutatóűrhajós és tartalékosa is folytatja a felkészülést, akik hamarosan az Amerikai Egyesült Államokban kezdik meg küldetésspecifikus kiképzésüket.
![A VAR-nak köszönhető, hogy alig van bíróbaki az NB I-ben A VAR-nak köszönhető, hogy alig van bíróbaki az NB I-ben](https://civishir.hu:10013/media/deaa8a58-73a0-4e1f-8a73-8bc14af734b6.jpg)
![Szélesítik a kerékpárutat Nyíracsádon Szélesítik a kerékpárutat Nyíracsádon](https://civishir.hu:10013/media/23712cfa-81cb-4722-a817-a18c6a56e9d6.jpg)
![Korlátozzák a parkolást a Nagyerdőn Korlátozzák a parkolást a Nagyerdőn](https://civishir.hu:10013/media/50319db5-7af6-4b38-9591-bd826dbe12d0.jpg)
![Szemmel „vadásztak” a gyerekek a Polgár melletti erdőben Szemmel „vadásztak” a gyerekek a Polgár melletti erdőben](https://civishir.hu:10013/media/e55d5f67-2cc9-441d-92e3-aa13ea0cf360.jpg)
![Huszonnyolc adatgyűjtőt venne a DKV Huszonnyolc adatgyűjtőt venne a DKV](https://civishir.hu:10013/media/ce0a7ddc-82ce-4d23-894c-f9b4887a6734.jpg)
![Informatikai beszerzés a DKV-nál Informatikai beszerzés a DKV-nál](https://civishir.hu:10013/media/b9c51ac0-fdff-470c-b33f-3fa4210d6d76.jpg)