Kádárista poptarisznya, avagy a behálózott magyar könnyűzenei élet
Az ész a fontos, nem a haj címmel a Kádár-rendszer könnyűzenei politikájáról írt könyvet Csatári Bence. A történész, újságíró, a korszak szakértője alapos munkájában a fellelhető források és személyes interjúk segítségével járta körül a tilt-tűr-támogat kultúrpolitikai felfogás működését.
Csatári Bence megjegyezte, a Kádár-korszak könnyűzenéjének számos fontos szereplőjével személyesen készített interjút, köztük volt mások mellett Bródy János, Benkő László, Kemény Győző (Bojtorján), Kovács Kati és Nagy Feró, vagy Pentz Zsolt, a Nemzetközi Koncertigazgatóság (NKI) könnyűzenei osztályvezetője.
"A kultúra többi ágához képest a legnagyobb hiánycikk a szakemberekből talán a könnyűzenében volt. Bors Jenő, aki 1965-től 1990-ig a hanglemezgyártó vállalat igazgatója volt, nem igazán értett a könnyűzenéhez, Erdős Péter, a fő ideológus pedig inkább a dolgok menedzselési részét ismerte. Csak feltevés, de ha egy keményvonalas moszkovita került volna az MHV élére, akkor nálunk is csak szinte illegálisan működhetett volna a rockzene, ugyanúgy, mint a Szovjetunióban. Az Erdős-Bors tandem nagyjából szabad kezet kapott és a középutat választotta, az ő tevékenységükbe nem igazán szóltak bele felülről"
- fejtette ki a szerző, aki könyvében egy kevéssé ismert funkcionárius, Barna Andrásné szerepére is kitér, aki 1956 után a Művelődési Minisztérium zene- és táncművészeti főosztályát vezette, előtte, még a harmincas években a spanyol polgárháborúban harcolt és ortodox kommunista volt. Csatári Bence leírja, hogy a hivatalnok, aki lenézte a könnyűzenészeket és szerette raportra hívni őket, megpróbálta Borsékat is irányítani, de ez nem igazán sikerült neki. Legjobb barátnője, egyben helyettese Biszku Béláné Behringer Éva volt, és egészen a volt belügyminiszter 1978-as nyugdíjazásáig pozícióban volt.
"A tények szerint mégsem igaz, hogy Magyarország minden tekintetben a legvidámabb barakk volt. A tehetséges zenészek tekintetében nagyon jól álltunk, a Magyar Rádió stúdiói a hetvenes évek közepétől világszínvonalúak voltak, de ha azt nézzük, milyen nagy számú besúgó tevékenykedett zenész körökben, a kép elkeserítő. Az egész rockszakma be volt hálózva, és a mai napig mindenki számon tartja, ki jelentett kiről. Szerintem az is sokat mond, hogy nemzetközi táncdalfesztivált mindenhol rendeztek a keleti blokk országaiban, csak nálunk és Albániában nem"
- sorolta a szerző.
