Hirdetés
Így ölik a kevéske zöldterületet a Tócóskertben!
| 2023. 10. 09. | 18:27:00
„Még ezt a kis zöldet is elveszik tőlünk, ami megmaradt" - írja az olvasónk.

Hirdetés
A zöldfelületek és a zöldterületek rendkívül felértékelődtek a sűrűn lakott városi környezetben, nem csoda, hogy sokakat bosszant, ha pofátlan autósok füves részen parkolnak. Egy ilyen bosszús olvasónktól kaptuk a fényképet: két autó is zöldterületen parkol a Tócóskert Kishegyesi út felőli részén, ahol ráadásul nemrégiben a szemközti teljes füves területet beépítették parkolónak.
„Még ezt a kis zöldet is elveszik tőlünk, ami megmaradt"
- írta a fotó mellé a környékbeli lakó, aki szerint ez a két autó már régóta így parkol a parkoló melletti zöldterületen, tehát - ahogy matektanárként fogalmaz - a pofátlanság konstans.

Hirdetés
További híreink

Súlyos baleseteket „okoznak” Debrecenben
A zsűri gyakorló szakemberekből, képzett mentőorvosokból áll.

EcoPro: közmeghallgatást tartanak Debrecenben
A rendezvény nyilvános, azon bárki részt vehet.

Tavasszal belevágnának az egyetemi park megújításába
Fontos egyeztetés következik a debreceni közügyben.

Jubiláló diplomásokat köszöntöttek Debrecenben
Olyanokat, akik 50, 60, 65, 70 éve végeztek.

A debreceni házaspár szárnyai alá vette Gólyuékat
Márton és Mónika nyáron sem hagyta magára a városban telelő gólyát

Robotsebészetet oktat a debreceni klinikaigazgató
Proktorrá vált Krasznai Zoárd.

Gyűjtés indult a debreceni késelésben elhunyt fiatal családjának
Több helyen várják a felajánlásokat.

Nem bírunk az Aranybikával
Mire elkészül a grandiózus terv, már se pénz, se hatalmi akarat a megvalósításra.

Kórházi fertőzések: elérhetők a debreceni adatok
Az eligazodást közérthető magyarázatok, grafikonok és az adatok helyes értelmezését segítő szakmai mutatók támogatják.

Visszakapta korábbi nevét a debreceni dandár
A katonák elmondhatták véleményüket.

Díjat nyert a debreceni gimnazista filmje
Budai Bence alkotás lett a legjobb magyar film.

Autók ütköztek a 33-ason, Debrecenben
A tűzoltók áramtalanítottak.

A közvilágítás hiánya miatt bosszankodnak a debreceniek
Ki kapcsolja fel a lámpát? – kérdezi olvasónk.

Forró nyomon csaptak le a betörőre Pocsajban
Az 53 éves férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Ez Debrecen szégyenfoltja, de hol vannak a közterület-felügyelők?
Hajléktalanok tivornyáznak a buszmegállóban.

Megbüntették, elengedték, majd mégis megbüntették – csavaros történet Debrecenből
Másoknak is segíteni szeretett volna egy autós, aztán kiderült, hogy nincs igaza.

Aránytévesztés vagy jogos felháborodás a debreceni villamosközlekedés miatt
Olvasónk nehezményezi, hogy a kettes vonalon a Campus idején régi típusú villamosok is járnak.

Munkát adnak az Alma utcai lyukak
Jelzésünk után egy problémát legalább orvosoltak.

„Ha dübörög a gazdaság Debrecenben, miért ilyen rosszak az utak a városban?”
Olvasónk reméli, az útfelújítási lendület a választások után is tart.

Garancia okostelefonra
Miért fontos a jótállás?
Hirdetés
Kiemelt híreink
EcoPro: közmeghallgatást tartanak Debrecenben
A rendezvény nyilvános, azon bárki részt vehet.
Tavasszal belevágnának az egyetemi park megújításába
Fontos egyeztetés következik a debreceni közügyben.
A debreceni házaspár szárnyai alá vette Gólyuékat
Márton és Mónika nyáron sem hagyta magára a városban telelő gólyát
Nem bírunk az Aranybikával
Mire elkészül a grandiózus terv, már se pénz, se hatalmi akarat a megvalósításra.
Bevették Egert a debreceniek
Főszerepet kaptak a DVSC legfiatalabb játékosai.
Támogatott tartalom
Hirdetés
Minden, ami Loki
Hajdú-Bihar