A debreceni házaspár szárnyai alá vette Gólyuékat

A debreceni Holik Márton igencsak kitett magáért idén nyáron, hiszen először fordult elő, mióta a városban telelő gólyát eteti, hogy a fiókák neveléséből is alaposan ki kellett vennie a részét. Nem így készült, úgy tervezte, hogy majd valamikor október végén, november elején érkezik meg hozzá Gólyu, akiről többször is írtunk már. Csak emlékeztetőül: a madár 2020 karácsonyakor rendkívül rossz állapotban landolt az Acsádi úti lakópark udvarán, hogy aztán a Bellegelő utcán élő Márton segítségével újra erőre kapjon. (Gólyu abban az évben valószínleg útra kellhetett a társaival együtt Afrikába, de vagy már sérült szárnnyal kezdte meg a hosszú repülést, vagy menet közben történhetett vele valami, mindenesetre visszafordulhatott, és télvíz idején, legyengült állapotban érkezett a városba).

Az idei év is úgy kezdődött, ahogy a korábbiak: télen Márton vendégszeretetét élvezte a madár, a házával szembeni üres telken egy erre a célra rendszersített vödörből fogyasztotta el a langyos vízben felkínált csirkenyesedéket, majd február végén, március elején már az Őz utca-Lahner utca sarkán lévő fészek csinosítását végezte. Március közepén megérkezett a párja is, és annak rendje-módja szerint belefogtak a „családalapításba”. Márton és felesége, Mónika szoros felügylelet alatt tartotta a gólyapárt, rendszeresen megfordultak a fészeknél, kíváncsian kémlelve, hogy vajon hány fiókát nevel Gólyu, és kedvese, akinek a névadását nem vitték túlzásba, egyszerűen Gólyu asszonynak keresztelték el.

Négy kis fej a fészekben

– Sokáig nem láttunk semmit, aztán először két kis fejet vettünk észre a fészekben, majd egy harmadikat is, végül felbukkant még egy negyedik is, de elég satnyának tűnt a többihez képest – mesélte.

A fordulat az előző évekhez képest ezt követően állt be. Amíg a jövevények kicsik voltak, minden ment a maga útján, ám később, a nyár beálltával egyszer csak megjelent Mártonnál Gólyu, és jelenlétével egyértelműen tudatosította, hogy ő bizony enni kér. – Ilyen még sose fordult elő, ráadásul rendszeressé vált a látogatása – mondta. – Nem ritkán egy nap kétszer is megfordult nálunk, amit egyértelműen annak tudtunk be, hogy a szárazság miatt nem talál elég táplálékot a fiókák etetéséhez. Gondolkoztunk, hogy etessük-e vagy sem. Különösen aggódtunk a gyengécske kismadárért, nehogy elpusztuljon, ezért végül úgy döntöttünk, hogy nyáron is adunk neki enni. Szerencsére behozta a lemaradását, felzárkózott, és mind a négyen szépen fejlődtek. Igazán jó érzéssel töltött el bennünket, hogy segíthettünk nekik.

Gólyu – kisebb-nagyobb megszakításokkal – egész nyáron igényt tartott Mártonék támogatására. Azt pedig, hogy a szárazság miatt milyen kritikus helyzet alakult ki a táplálékszerzés területén, és hogy mind a négy fióka etetését nélkülük nemigen tudta volna megoldani a gólyapár, jól bizonyítja, hogy egy közeli, Acsádi úti fészekből, amelyet kamerával figyelnek, a négy kismadárból kettőt ki kellett menteni, mert nem jutottak elég élelemhez, és félő volt, hogy elpusztulnak.

Egy kilót is megevett

– Gólyu rengeteget evett egész nyáron, egy-egy alkalommal akár egy kiló húst is elfogyasztott, míg télen, amikor csak magáról kellett gondoskodnia, egy nap 40-50 dekával beérte – így Márton, aki nagyon örül, hogy segítségükkel mind a négy gólya felcseperedett, hárman közülük valószínűleg a mamával együtt indultak téli szállásukra, negyedik testvérük bő egy héttel később szintén felkerekedett, miután Gólyu mindent megtett annak érdekében, hogy jó formába kerüljön a nagy utazásra. Még előtte megpróbálta bemutatni Mártonéknak is, ám ez a találkozás végül nem jött össze.

– Egyszer arra lettünk figyelmesek, hogy a házunk kéményén áll és kelepel, közben kémlelte az eget, mintha figyelné, hol lehet a fióka – emlékezett vissza. – A távolban, a magasban körözött egy madár, szerintünk a fiókája volt, de végül nem sikerült odacsalnia a házunkhoz.

Közben hazaért Márton felesége, Mónika is, aki lelkesen újságolta, hogy régebben csak a férjétől fogadta el az élelmet Gólyu, tavaly és idén viszont már tőle is. – Ha itt van a kéményünkön, mindig beszélek hozzá – mesélte. – Köszönök neki, megkérdezem, hogy van, és kértem tőle, hogy szépen nevelje a fiókáit. Megismeri már a hangunkat, és ha Márton fütyül neki, arra is reagál. Kötődünk hozzá, ő meg hozzánk, örömmel gondoskodunk róla. Most, hogy az utódai elrepültek, óriási tehertől szabadult meg, ilyen szárazságban nagyon nehéz lehetett neki megoldani a fiókák etetését.

Csak így maradhatott életben mind a négy fióka

– Négy fiókát felnevelni ilyen körülmények között komoly teljesítmény – ezt már Konyhás István, a Hortobágyi Madárkórház Alapítvány igazgatóhelyettese mondta a Cívishírnek. – Különösen igaz ez olyan félvárosi környezetben, ahol ez a gólyapár él. Szinte biztos, hogy segítség nélkül nem maradt volna életben mind a négy kis gólya, úgyhogy jól tette a házaspár, hogy az etetés mellett döntött, és nem hagyta magára Gólyut.

Konyhás István elmondta azt is, hogy talán sokaknak meglepő, de a gólya nem kötődik különösebben a vízhez, viszont rengeteg rovart, sáskát, szöcskét, aztán kisemlősöket és gyíkot eszik. A szárazság miatt ezek az állatok visszaszorultak, és ez a gólyáknak is gondot okozott a megfelelő mennyiségű táplálék megszerzésében.

– A gólyák emlékezetből visszajárnak azokra a helyekre, ahol élelmet találnak. Ha ott nincs, akkor továbbállnak. Mivel a környező mezőgazdasági földeken nem talált eleséget, így visszament a korábban már jól bevált helyre, a Bellegelő utcai házaspárhoz, hiszen emlékezett rá, hogy ott mindig kapott táplálékot – magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy emellett persze máshova is el-eljárt „vadászni”, a biztost ugyan nem hagyta ott, de az ösztöneiben benne van, hogy bármikor megszűnhet az ellátás, azért más alternatívákat is fel kell kutatnia.

A madárkórházba idén is sok fióka került be a költési időszakot követően: jellemzően fészekből kiesett, villanyvezetéknek ütközött példányokon próbálnak segíteni. Augusztus 20-án, a hagyományos szabadon engedési eseményen idén valamivel több mint 70 gólyát bocsátottak útjára. A parkban ugyanakkor most is gondoskodnak 100-130 gólyáról. Köztük vannak olyan madarak, amelyek tartósan sérültek, és életük végéig a madárkórházban maradnak, sokukat pedig azért kell etetni, mert ugyan teljesen felépültek, jól is tudnak már repülni, de lemaradtak a vonulásról. – Augusztus 20. után a repülésüket segítő úgynevezett markáns felszálló légáramlatok, a termikek megszűnnek – mondta. Ezért nálunk maradnak, ami azt jelenti, hogy szabadon élnek, eljárnak élelmet keresni is, de etetjük is őket, tavasszal pedig elrepülnek, és költőhelyet keresnek maguknak.

Takács Tibor