Hun utcai felújítás: a lakók már nagyon várják a végét
Már látjuk az alagút végét! – nyilatkozta a Cívishírnek egy Hun utcai lakó, aki magának a fejlesztésnek nagyon örül, ugyanakkor nem rejtette véka alá azt a véleményét sem, hogy a beruházás miatt sok-sok keserű órájuk volt az ott élőknek, ráadásul az eredeti tervekkel ellentétben még mindig nem fejeződött be a munka.
Papp László polgármester tavaly augusztusban a helyszínen tartott sajtótájékoztatót, amelyen elmondta: az önkormányzati költségvetésben biztosított forrásból kezdődik meg a Hun utca fejlesztése. Az utca teljes hosszában, a most még hiányzó szakaszon is kiépül az ivóvíz-gerincvezeték, amely 50 új ivóvíz- és szennyvíz-bekötést tesz lehetővé. Elvégzik a szakemberek a szennyvíz-gerincvezeték-bélelés felújítását, majd pedig a város nagyfelületű aszfaltozási, útfelújítási programjának keretében kezdődhet a Hun utca zárt csapadékvíz-elvezető rendszerének kiépítése, azt követően az úttest aszfaltozása. A „vizes” beruházások összértéke 250 millió forint, a csapadékvíz-elvezetés és az útépítés költsége nagyjából ugyanekkora összeget tesz ki – ismertette a polgármester, aki a teljes beruházás befejezését az év első felének végére tette. Ezt az elképzelést egyébként a lakók is megerősítették, mint mondták,
az utcában kihelyezett tájékoztató szöveg szerint is június 7-re be kellett volna fejezni a Hun utca Mikepércsi út és Szávay Gyula utca közötti szakaszát, de kivitelező több hetet is csúszott, és szemmel látható, hogy a munka még mindig nem ért véget.
Nem is beszélve a Szávay Gyula utca és Kerekes Ferenc utca közötti szakaszról, ami jelenleg is le van zárva, az ott élők már tippelni sem mernek, hogy mikor kaphatják vissza a régi életüket, de úgy sejtik, arra még jó darabig várni kell.
Negyedére esett a forgalom
Mindenesetre az önkormányzat június 24-i közleményéből kiderül: a Hun utca ivóvíz- és szennyvízvezeték-rekonstrukciós munkálatai 2023 végén a Debreceni Vízmű Zrt. beruházásában készültek el. A fejlesztés során 430 méter hosszban új ivóvíz-gerincvezetéket fektettek le, 480 méteren béleléses technológiával megtörtént a szennyvíz-gerincvezeték felújítása és új ivóvíz- és szennyvíz-bekötővezetékek épültek ki az ingatlanokhoz. – A vízvezeték kiépítésével teljes mértékben elégedettek vagyunk – mondta az egyik lakó. – Szervezetten, az előzetes terveknek megfelelően haladt a munka,
ami azonban az utóbbi hetekben, az út helyreállítása körül történt, az már kevésbé töltött el bennünket örömmel.
A házam előtt a kivitelező részben elbontotta a térkövezett járdát, amiről előzetesen tájékoztattak is, és azt is megígérték, hogy az eredeti állapotnak megfelelően állítják majd helyre. Felajánlottam a segítségemet, azt is, hogy a nekem tartalékban meglévő térköveket előkészítem a lerakáshoz, de azt mondták, majd ők hoznak újat. Hoztak is, de nézze meg, barna térkő helyett pirosat! Le is rakták, maga is láthatja, hogy milyen minőségben.
Egy közelben lévő szolgáltatóhely tulajdonosa arról számolt be, hogy a beruházás egyáltalán nem zavarta őket a munkában, a vendégek, ha kicsit körülményesebben is, de eljuthattak hozzájuk. Ami pedig a fejlesztés illeti, annak szerinte csak pozitív hatásai lesznek, az ingatlanok értéke nőni fog, és végre a csapadékvíz sem áll majd meg az utcában.
– Szinte teljesen el voltunk zárva a külvilágtól – mondja egy másik üzlet vezetője. – A Mikepércsi út felől nem lehetett behajtani, máshonnan csak körülményesen, tulajdonképpen szabálytalanul. Meg is látszik a forgalmunkon, ami a negyedére esett vissza. Elkerültek bennünket az ügyfelek, inkább elmentek máshova. Órákig senki sem nyitotta ránk az ajtót, de akkor is nyitva kellett lennünk szombaton és vasárnap is. Gondolom, a kellemetlenségekért, a bevételkiesésért senki sem fog kárpótolni bennünket. És akkor mi még szerencsének mondhatjuk magunkat, mert van itt olyan vállalkozás is az utcában, amelyik ennél komolyabb gondokkal szembesült. Nem egyszer előfordult, hogy egész nap egyetlen ember sem ment be hozzájuk, miközben normál körülmények között elég szép vevőkörük van.
–Volt olyan időszak, amikor napokig senki sem dolgozott, de olyan is előfordult többször, hogy reggel megérkeztek a munkások, majd egy óra múlva már el is tűntek – vágja rá indulatosan egy járókelő. – Azt hallottuk itt a szakemberektől, hogy a vártnál több munka adódott, olyan dolgokat is meg kellett oldaniuk, amire előzetesen nem számítottak, ezért csúszott a határidő. Most már valahogy túl leszünk rajta, hiszen látszik, hogy a végéhez közelednek a munkának, de senkinek sem kívánom az elmúlt hónapokat. Kocsival gyakran nem lehetett megközelíteni az otthonunkat, de még biciklivel sem mindig tudtunk közlekedni. A májusi-júniusi hatalmas esőzések idején sok helyen megállt a víz, kisebb tavak alakultak ki az úttesten. Remélem, hogy ez csak annak tudható be, hogy a csapadékelvezető csatorna vagy még nem volt készen, vagy még nem kötötték ár a rendszerre, nem pedig az okozta a problémát, hogy valami hiba csúszott a kivitelezésbe.
Ez az oka a csúszásnak
Az önkormányzat imént idézett közleménye szerint a Debrecen 2030 program keretében a Hun utca nagyfelületű útfelújítása március 25-én kezdődött. A keresztirányú forgalom megtartása érdekében a csatlakozó utcákat nem zárták le, így a kivitelező eddig csak szakaszosan végezhette a zárt csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését.
Ebből, valamint a magas talajvízszintből adódóan a kivitelezés az eredetileg tervezettnél hosszabb időt vesz igénybe.
A Hun utcai munkaterület három szakaszra, a Mikepércsi út és az Áchim András utca közöttire (I.), az Áchim András utca és a Kerekes Ferenc utca közöttire (II.), valamint a Kerekes Ferenc utca és a Szávay Gyula utca közötti szakaszra (III.). A csapadékvíz-elvezető csatornarendszer először az I-es szakaszon készült el, utána a munka a II-es szakaszon folytatódott, amivel párhuzamosan megkezdődött az I-es szakaszon a csatorna nyomvonalának helyreállítása, valamint az útrekonstrukció is.
Ennek a zárásaként június 24. és 26. között a meglévő aknafedlapok szintbe emelésére került sor, amit az aszfaltozási munkálatok követtek. Június 28-án a délutáni órákban a Mikepércsi úton jelenleg érvényben lévő forgalomkorlátozást megszüntették, így a Hun utca zsákutcaként, de újra megközelíthetővé vált a 47-es számú főút irányából. A Hun utca – Áchim András utca csomópontban azonban az átjárás továbbra sem biztosított.
A mágikus dátum: szeptember 14.
A II-es szakaszon június végén szegély- és útalapépítési munkákat végzett a kivitelező cég, ezt követte az aszfalt kötőréteg terítése, majd ezt a meglévő közműszerelvények szintbe emelése, aztán az aszfalt kopóréteg beépítése követte. A munka befejezése után, július 15. és 17. között az ideiglenes forgalomkorlátozást megszüntetik, és az Áchim András utca – Kerekes Ferenc utca közötti szakaszt zsákutcaként adják vissza a forgalomnak. Az Áchim András utcai csomópont ezzel egyidőben újra átjárható lesz.
A Kerekes Ferenc utca és a Szávay Gyula utca közötti III-as szakaszon a csapadékvíz-elvezető csatornarendszer építése a szennyvízvezeték bélelését és a magas talajvízszintet csökkentését követően kezdődhet el – hangsúlyozzák a közleményben. A kivitelező ennek érdekében június végén vákuumkutakat telepített. A zárt csapadékvíz-elvezető rendszer augusztus 2-ig épülhet meg, majd augusztus 12-ig sor kerül a talajvíz visszaengedésére, amit a vákuumkutak felszedése követ. Az útépítési munkálatok augusztus 14-én kezdődhetnek meg ezen a szakaszon és várhatóan szeptember 14-ig befejeződnek – derül ki az önkormányzat tájékoztatójából. Meglátjuk.
Takács Tibor