Hosszú alkony - mi az a kérdés, amire Botka a válasz?

2016. október másodikának éjszakáján, amikorra már nyilvánvalóvá vált, hogy érvénytelen a kvótanépszavazás, pezsgődurrogásoktól volt hangos az MSZP, a DK, meg a többi ellenzéki reszelék holdudvara; diadaltól meg a fentiektől megmámorosodott hitszónokok úgy értelmezték az ereményt(elenséget), hogy az csak is nekik volt tulajdonítható, hathatós és szívós munkájuk érett gyümölccsé.
Azzal a makacs ténnyel senki sem törődött, hogy a FIDESZ házhoz ment a pofonért;
korábban magasra emelte az érvényességi küszöböt, így már az előzetes felmérésekből is szaglott a kudarc illata. Gyurcsány és népe szentül hitte és hiszi, hogy ők tartották távol a szavazókat az urnáktól; a nagy kérdés azonban változatlanul az, hogy adott időben és pillanatban oda is tudják terelni őket. Ez viszont így január közepén még tükör által is homályosan látható; jelenleg ugyanis a pesti balliberális közeg olyan, mint a lánykérőbe igyekvő szentfazék, aki a leendő anyós láttán még köszönni is elfelejt. Márpedig a sikeres házassághoz valamilyen előzetes koreográfiát illene megkomponálni, tény, hogy másról sem nagyon beszélnek.
Az, hogy Gyurcsány illetve az általa faképnél hagyott szocialisták illetve egy-két marginális pártkorifeus most együtt rúgnak be egy derűs hétvégén vagy külön-külön, még a szektás ligetvédőket sem érdekli. Azon meg már régen kiröhögte magát az ország, amikor nyilvános miniszterelnöki, főpolgármesteri meg egyéb castingokat tartottak, a legelésző lóval, nyerítő kölyökkel meg számtalan kutyával díszletezett produkciót, amelyben Falus Ferenc leönteti magát jeges vízzel, ma már mindenki filmtörténeti emlékként tartja számon. Ezért ma már jóval éberebbek a szaktársak; nem véletlen, hogy Botka László pajzsraemelését olyan vehemenciával dongta körül a szimpatizáns sajtó.
Egyetemi berkekben legendássá vált Bimbó professzor azon beszólása, hogy ő ugyan nem vitatja, hogy a pszichológia tudomány-e vagy sem, mindenesetre szerinte még nem találták meg azt a kérdést, amire keresik a választ. Nekünk is csak ennyi a bánatunk:
mi az a kérdés, amire Botka a válasz?
Tételezzük fel, hogy eljön az a pillanat, amikor a balliberális tábor összefog (nem fog), de ekkor felsejlik a negyvendolláros kérdés: hogyan töltsék fel a baloldali marmonkannát baloldali tartalommal. Pillanatnyilag ugyanis a közügyek iránt érdeklődő kisember meglepően keveset tud a nagy, közös világképről. Jó, persze, a Föld fog sarkából kidőlni meg minden leszünk, de ami ékesszólóan világos, hogy nemet mondanak az Orbán-rezsimre; sokan vannak így ezzel. Valamire viszont igent is kellene mondani, mondjuk egy új baloldali politikára – ezzel meg csak az a baj, hogy a szóbanforgó éppen eltűnő félben van a világ politikai színpadáról. A kérdések pedig további kérdéseket szülnek:
mi a megőrzendő, mi az elvetendő egy Orbán utáni még szebb új világban?
Adópolitika, családtámogatási rendszer, migráció, külpolitikai orientációk: hosszú a lista. Orbánnak bejött az „egy a tábor, egy a zászló” elv, egy eljövendő új táborparancsnoknak Botka László ma még nagyon kevés. Hátországa bizonytalan – ld. a nyári zakó a választmányelnöki székért – és nem látjuk az általa kínált koherens és távlatos jövőképet, amely mögé a szedett-vedett ellenzéki bozótharcosok felsorakozhatnának. A messzi-messzi galaxisban persze minden lehetséges, akár gőzfürdő is Ungváron, de idejük legalább akad erre-arra. 2022 még olyan messze van.
Szalmási Nimród





