Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Homokkerti felüljáró: marad úgy, ahogy van

Cívishír | 2024. 12. 18. | 13:21:41
Megvizsgálták, nem a felüljáró kapacitása kevés.
Homokkerti felüljáró: marad úgy, ahogy van
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lassú araszolgatás, jobb esetben lépésben haladás, majd néhány perces várakozás, és ez kezdődik elölről még jó néhányszor, amíg elhagyjuk járművünkkel a Homokkerti felüljárót és „vidékét”. Ugye ismerős ez a reggeli és késő délutáni életkép Debrecen egyik legforgalmasabb részén? Sokak szerint a felüljáróra a meglévő forgalmi sávok mellé kellene még legalább ugyanennyi, és akkor gyorsabb lenne a haladás, kisebb a környezetterhelés.

Nos, nem lesz több forgalmi sáv – a Homokkerti felüljáró marad úgy, ahogy most van. Legalábbis ez derült ki a vármegyei önkormányzat közgyűlése elé került dokumentációból, amit december 13-i ülésén megszavazott a grémium. A Hajdú-Bihar közlekedésfejlesztését taglaló előterjesztés egyik pontjában találtunk egy sokat ígérő című részt: „47-es számú főutat érintő fejlesztések: Homokkerti felüljáró és kapcsolódó úthálózat kapacitásbővítése”.

Ebből megtudtuk, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium még 2023-ban megbízott egy céget a Homokkerti felüljáró és a környezete fejlesztési elképzeléseinek megfogalmazására. A tanulmányt a budapesti székhelyű TRENECON Tanácsadó és Tervező Kft. készítette. (A társaság – a saját honlapján fellelhető információk szerint – a tanácsadási és tervezési munkák meghatározó magyarországi szereplője. Főbb projektjei közül néhány: kötöttpályás városi közlekedés fejlesztése Miskolcon, vasútvonal-rehabilitáció a Szeged és Baja vonalon, több hulladékgazdálkodási rendszer előkészítése).

A szakemberek megállapították, hogy mind a reggeli, mind a délutáni csúcsidőszakban elegendő a Homokkerti felüljáró kapacitása, a felüljárón tapasztalt torlódást a környező jelzőlámpás csomópontok korlátozott áteresztőképessége okozza. 

Az ezt feloldó beavatkozásokat egy komplex vizsgálatnak kell megelőznie. Ebben azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni a 2021-ben elkészített, megvalósíthatósági tanulmánnyal rendelkező Debreceni Intermodális Közösségi Közlekedési Központ 4-es főútvonalra tervezett csomópontját, valamint a 47-es főút Leiningen utcai csomópontjától a 47-es és a 4-es főúti csomópontjáig tartó – centrum felé vezető – kétszer két forgalmi sávos szakaszán új, önálló forgalmi sávval buszsáv kialakíthatóságát sem. A szakminisztérium a 4-es főút ezen érintett, közel 2,2 kilométer hosszú (Boncz László utcai csomópont – Benedek tér közötti szakasz) és nyolc darab, nagyobb főúti csomópontot magába foglaló szakaszára a komplex tanulmánytervi vizsgálat elkészítése érdekében a tervező kiválasztására közbeszerzési eljárást indít ez év végén.

CH

További híreink
Papp László kívül maradna a birodalmakon
Papp László kívül maradna a birodalmakon
Az értékekhez való hűség és a haladó gondolatok iránti nyitottság fontosságát hangsúlyozta Debrecen polgármestere.
Melyik virágkocsi gördül a debreceniek szívéig?
Melyik virágkocsi gördül a debreceniek szívéig?
Felvonulás, szavazás, koncert és fieszta az államalapítás ünnepén.
Virágkarnevál: mentesítő vonatok indulnak Debrecenből
Virágkarnevál: mentesítő vonatok indulnak Debrecenből
Kényelmesebbé teszi a MÁV a hazajutást.
Rúzsa Magdi virágba és fénybe borította Debrecent
Rúzsa Magdi virágba és fénybe borította Debrecent
Az énekesnő koncertjére teljesen megtelt a belváros.
Több mint száz fotón a Galiba Gyermekfesztivál
Több mint száz fotón a Galiba Gyermekfesztivál
Ünnepi hangulat és rengeteg vidámság a debreceni karnevál előestéjén.
Előléptették a hajdú-bihari rendőrfőkapitányt
Előléptették a hajdú-bihari rendőrfőkapitányt
Pályafutása során több rangos elismerésben részesült.
Igazgatói illetményekről is dönt a közgyűlés
Igazgatói illetményekről is dönt a közgyűlés
Éves szinten százezrekről van szó.
Lovagkeresztet vehetett át a debreceni nagyvállalkozó
Lovagkeresztet vehetett át a debreceni nagyvállalkozó
Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapító tulajdonosa kapta az elismerést.
Eladnák a Dóczy ABC alatti földet
Eladnák a Dóczy ABC alatti földet
A felépítmények alatti ingatlan önkormányzati tulajdon.
A Külsővásártéren lezárnak két sávot
A Külsővásártéren lezárnak két sávot
Ideiglenes forgalmi rend Debrecenben.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tusfürdőt hív vissza a Müller
Tusfürdőt hív vissza a Müller
Baktériumra figyelmeztetnek.
Hirdetés
Hirdetés
Polgármesterét ünnepli Nádudvar
Polgármesterét ünnepli Nádudvar
Állami kitüntetést kapott Maczik Erika.
Hirdetés
Hirdetés
Csúcsot dönthet a csirke és a tojás ára
Csúcsot dönthet a csirke és a tojás ára
Drágulás a baromfipiacon – újabb rekordok felé tartunk.
Gazdaság
Lovagkeresztet vehetett át a debreceni nagyvállalkozó
Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapító tulajdonosa kapta az elismerést.
Eladnák a Dóczy ABC alatti földet
A felépítmények alatti ingatlan önkormányzati tulajdon.
Szijjártó: leállt a kőolajszállítás
A panaszait – és a fenyegetéseit – mostantól küldheti a moszkvai barátainak - mondta ukrán kollégája.
„A hajdúnánási vállalkozások többsége a túlélésért küzd”
A helyi cégek kiszolgáltatottak a gazdasági környezet változásainak, a szakemberhiány pedig egyre súlyosabb gondot jelent.
Meg kellene tolni a beruházó szekerét
Elakadt a pallagi határban.
Támogatott tartalom
Az ország kenyerét Debrecenben szegték meg
Az ország kenyerét Debrecenben szegték meg
A Balmaz-Sütöde sikere nemcsak egy vállalkozásé, hanem a hajdú-bihari közösségé is.
Délibáb Mediclinic: gyógyuljon a hajdúszoboszlói központban!
Délibáb Mediclinic: gyógyuljon a hajdúszoboszlói központban!
Kezelések széles skáláját kínálják a pácienseknek.
Fiatal építészek és diákok közös alkotása Létavértesen
Fiatal építészek és diákok közös alkotása Létavértesen
Cél a régió építőipari szakember-utánpótlásának biztosítása.
Köszörülni kell a síneket mindkét villamosvonalon
Köszörülni kell a síneket mindkét villamosvonalon
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.
Hirdetés
Hirdetés