Lovagkeresztet vehetett át a debreceni nagyvállalkozó

Augusztus 20. a magyar nemzet egyik legősibb és legfontosabb ünnepe; ezen a napon nemcsak az államalapító Szent István előtt tisztelgünk, hanem együtt ünnepeljük államiságunk megszületését, nemzeti összetartozásunkat – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadó ünnepségén augusztus 15-én Budapesten. Fónagy János kiemelte, az ünnep méltó pillanat arra, hogy "megálljunk és köszöntet mondjunk mindazoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal, emberségükkel, példát mutattak számunkra, azoknak, akik a mindennapokban is őrzik, gazdagítják közösségünk értékeit és azoknak, akik csendesen, de kitartó szolgálatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy mindnyájan egy jobb, erősebb, összetartóbb, békésebb Magyarországon élhessünk".
A kitüntetettekhez szólva közölte, "az önök teljesítménye nem csak szakmai elismerést érdemel, hanem példává válik mindannyiunk számára. A hűség, az odaadás, amellyel a közösséget szolgálták méltóvá teszi önöket arra, hogy ezen a nemzeti ünnepen vehetik át a közösség megbecsülését jelképező kitüntetéseket". Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy "ma, amikor a világ annyiszor kihívások elé állít minket", különösen szükség van olyan emberekre, akik megőrzik a hitet, a rendíthetetlenséget, a közösség iránt érzett felelősséget.
Fónagy János rámutatott, augusztus 20. egyben tradicionálisan az új kenyér ünnepe is, a megélt munka, az összefogás és a megtermékenyítő erő szimbóluma. "Ezért ma nemcsak a múltért hajtunk fejet, hanem a jövőbe is tekintünk, bízva abban, hogy ilyen példaképek mentén haladva, egy erősebb, biztonságosabb és mindenki számára otthonosabb országot építhetünk tovább" – fogalmazott az NGM parlamenti államtitkára.
A rendezvényen Fónagy János adta át a kitüntetéseket. Az államtitkár megköszönte a díjazottak áldozatos munkáját, beszédét pedig azzal zárta: "Isten áldja Magyarországot!".
A Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke, a KAVOSZ Zrt. igazgatósági tagja vehette át az érdekvédelmi és vállalkozásfejlesztési tevékenység hagyományait megőrző, ugyanakkor a szövetségnek a vállalkozói közösség érdekében végzett tevékenysége modernizálását elősegítő munkája elismeréseként.
A Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapító tulajdonosa részesült az innovatív megoldások és a folyamatos fejlesztés iránt elhivatott és kiemelkedően sikeres szakmai életútja, valamint sokoldalú társadalmi felelősségvállalása elismeréseként.
A rendezvényen átadták még a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat, a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári, valamint katonai tagozat, valamint a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat elismeréseit is.






























