Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hazaért Törökországból a Hunor mentőcsapat

| 2023. 02. 13. | 09:57:00
Mindenki épségben van.
Hazaért Törökországból a Hunor mentőcsapat
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hazaérkezett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kutató-mentő csapata, a Hunor Törökországból hétfőn kora hajnalban, az egység 17 túlélőt – köztük három gyermeket – mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta országban.

A mentőegységet szállító katonai gép nem sokkal vasárnap éjfél után szállt le Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol a többi között Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke fogadta az érkezőket. A csapat tagjainak köszöntése után a honvédelmi miniszter újságírók előtt megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek a mentésben.

– A magyar ember segít országon belül és országon kívül is, láthattuk ezt a koronavírus idején, az Ukrajnából érkező menekültek esetében és most Törökországban is – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette: a mentésben részt vevők a tudásuk legjavát adták, hogy segíthessenek. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: büszke arra, hogy azok a magyarok, akik kint voltak, bármikor tudásukat és bátorságukat adják, ha erre szüksége van az országnak. Kitért a Magyar Honvédség állományára is, akik részben a repülőgépekkel a szállításban, valamint a magyar orvosokon keresztül voltak jelen. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta:

a Hunor és a többi magyar mentőegység veszélyes küldetést teljesített, de mindenki épségben és egészségben hazaért.

Nagy hálával tartozunk nekik, mert a legfontosabbat tették, fizikailag és lelkileg is embert próbáló körülmények között életeket mentettek – hangsúlyozta Rétvári Bence. Az államtitkár is megköszönte a résztvevők, a katasztrófavédők és a mentősök munkáját. Megmutatták, hogy Magyarország mindenkinek tud segíteni, a világ bármely országában segítséget tud nyújtani – fogalmazott.

Hirdetés
További híreink
Lázár János: Magyarország utolérte Ausztriát
Lázár János: Magyarország utolérte Ausztriát
Az autópálya-hálózatot tekintve - mondta a miniszter.
Hókotrókat előztek az autópályán
Hókotrókat előztek az autópályán
A KRESZ ezt kifejezetten tiltja.
Január 12.: a magyar történelem tragédiájának napja
Január 12.: a magyar történelem tragédiájának napja
A magyar hadsereg története legsúlyosabb vereségét szenvedte el.
Hajdúszoboszló turizmusa 2025-ben is szárnyalt
Hajdúszoboszló turizmusa 2025-ben is szárnyalt
A vendégek száma országosan meghaladta a 20 milliót.
Hazánk menedékjogot adott a volt lengyel miniszternek
Hazánk menedékjogot adott a volt lengyel miniszternek
Zbigniew Ziobrót az ügyészség 26 rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja.
Korrupcióellenes törvénycsomagot készített a DK
Korrupcióellenes törvénycsomagot készített a DK
Dobrev szerint ez nem a bosszúról szól, hanem az igazságról.
Cipőt, kabátot, takarót kér a Máltai Szeretetszolgálat
Cipőt, kabátot, takarót kér a Máltai Szeretetszolgálat
Ezekre nagy szükségük van a rászorulóknak.
Életveszélyes rámenni a Balaton jegére
Életveszélyes rámenni a Balaton jegére
Még várni kell a korcsolyázóknak.
Meghalt Kolosi Tamás
Meghalt Kolosi Tamás
A Széchenyi-díjas szociológus, üzletember alapította a Líra Könyv Zrt.-t.
Magyarországon 10 ezer alkalmazottra 133 robot jut
Magyarországon 10 ezer alkalmazottra 133 robot jut
Palkovics László elmondta: elértük a teljes foglalkoztatottságot.
A TEK és honvédség járművei is bevethetők
A TEK és honvédség járművei is bevethetők
Felkészültek a rendkívüli helyzetekre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Lázár János: Magyarország utolérte Ausztriát
Lázár János: Magyarország utolérte Ausztriát
Az autópálya-hálózatot tekintve - mondta a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztesen 2026 is a fejlesztések éve lehet
Biharkeresztesen 2026 is a fejlesztések éve lehet
Folytatódhatnak az épületfelújítások és az egészségügyi fejlesztések, miközben a bevételek és a szolidaritási hozzájárulás is meghatározza a mozgásteret.
Ezt a 16 éves lányt keresi a hadházi rendőrség
Ezt a 16 éves lányt keresi a hadházi rendőrség
Aki felismeri, jelentse! - kérik.
Hókotrókat előztek az autópályán
Hókotrókat előztek az autópályán
A KRESZ ezt kifejezetten tiltja.
Gazdaság
Hajdúszoboszló turizmusa 2025-ben is szárnyalt
A vendégek száma országosan meghaladta a 20 milliót.
Szja: a NAV összefoglalta a tudnivalókat
Részletes információkat talál.
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Folyamatosan várják több pozícióban a leendő szakembereket.
Magyarországon 10 ezer alkalmazottra 133 robot jut
Palkovics László elmondta: elértük a teljes foglalkoztatottságot.
Magyar dobogó: S-Cross, Octavia, Vitara
Ez a tíz modell viszi a prímet Magyarországon.
Támogatott tartalom
Jörg Widmann újra Magyarországon
Jörg Widmann újra Magyarországon
Múlt, jelen, jövő – egy lélegzetre.
Magyar fejlesztés közösségi pajzsmirigy-tapasztalatokra építve
Magyar fejlesztés közösségi pajzsmirigy-tapasztalatokra építve
Tudatos rendszer a gyógyszeres kezelés természetes kiegészítésére
Családi ház 70 millióért? A Dryvit Profi Kft. megépíti
Családi ház 70 millióért? A Dryvit Profi Kft. megépíti
Hajdúböszörményben lakópark épül.
Debrecen is ultragyors e-töltővel gazdagodik
Debrecen is ultragyors e-töltővel gazdagodik
A fejlesztések célja, hogy a vásárlók a decemberi, ünnepi időszakban is gyorsan és megbízhatóan tölthessék elektromos járműveiket.