Határőrtörténtek: migránsok, csempészek, bankrablók

Biharkeresztes egyik csendes utcájában, rendezett kertű családi házban él ma is Kubinyi György nyugalmazott határőr alezredes. Bár 19 éve nyugdíjas, szakmai életének eseményei úgy peregnek előtte, mintha tegnap történtek volna. Olyan korszakot élt végig, amikor a határ nem csupán közigazgatási vonal volt a térképen, hanem sorsok, tragédiák, újrakezdések és veszélyek színtere is. A román forradalom előtti feszültségtől a migráció első hullámain, embercsempészek lebuktatásán át egészen a schengeni csatlakozás próbaüzeméig – mind része volt az életének.

Mozdulatai ma is fegyelmezettek, de a szeme körül finom ráncok árulkodnak arról, hogy sokszor nézett szembe hajnalban érkező idegen arcokkal, akikről egyetlen pillantásból el kellett döntenie, kik és mit akarnak. Kubinyi György nem beszél gyorsan, de minden mondata magában hordozza a határ menti élet ritmusát: a széljárást, a föld szagát, a nyári esték szúnyogfelhőjét és a téli hajnalok fagyott csendjét. Fejben ma is úgy rajzolja fel a határszakaszt, mintha tegnap járta volna végig.

– Nem úgy volt az, hogy gyerekkoromban azt mondtam, határőr leszek – kezdi. – Esztergályosként dolgoztam Mátészalkán másfél évig, szerettem is, de valami hiányzott. Aztán egy reggel megláttam egy újságban a toborzóhirdetést: határőröket kerestek. Ott volt előttem feketén-fehéren, és tudtam, hogy ez nekem szól. Nem sokat gondolkodtam, jelentkeztem. A főiskolai előkészítő után a határőr szakot választottam, és 1982-ben végeztem.

Első beosztása Biharugrán volt: hadnagyként parancsnokhelyettes egy apró határőrizeti helyen, ahol a parancsnokkal ketten alkották a tiszti vezetést. 1984-ben Magyarcsanádra került őrsparancsnoknak, majd 1987 augusztusában Biharkeresztesre helyezték. Innen ment nyugdíjba, és ez idő alatt a határ világa többször is gyökeresen átalakult.

Kis szakaszból nagy felelősség

Amikor Biharkeresztesre került, az állomást még határőr őrsnek nevezték. Később vegyes kirendeltség lett – fele sorállományú, fele hivatásos –, majd 1994-től fokozatosan teljesen hivatásossá vált. A sorállomány a határvadász századhoz került, de a közös akciók mindennaposak maradtak.

A határszakasz ekkor mindössze 8,5 kilométer volt, a határátkelő két oldalával. – A feladat világos volt – mondja –, ki kellett szűrnünk az illegálisan bejutókat. Mélységi ellenőrzést Mezőpeterdig végeztek. Később a berekböszörményi és a nagykereki őrs megszűnésével a szakasz megnőtt: előbb dél felé a Sebes-Körösig, majd északra a Berettyóig terjedt.

A ’80-as évek végén a technika szerény volt: egy teherautó, egy UAZ terepjáró és egyszerre legfeljebb három jármű. Az igazi erő azonban nem a gépparkban, hanem az emberek helyismeretében, szemében és szaglásában rejlett.

…és jött a forradalom Romániában

1987 fordulópontot jelentett: ettől kezdve a zöldhatáron érkezők ideiglenes tartózkodási engedélyt, majd menekültstátuszt kaphattak. Addig a szabály egyszerű volt: az okmány nélkül, illegálisan érkezőket vissza kellett toloncolni az országhatáron. A magyar és a román határőrök kiválóan együttműködtek: ha a határsávban lábnyomokat észleltek, megadták a koordinátákat, ezzel segítve a magyar oldalt.

Az új szabályozás azonban „özönvizet” hozott: 1987-ben 170-en, 1988-ban pedig 288-an érkeztek illegálisan a keresztesi szakaszon – szinte mindannyian román állampolgárok, magyar nemzetiségűek. Volt, aki nem is próbált bujkálni: egyszerűen becsengetett az őrsre, és menekültstátuszt kért. Másokat járőr fogott el, majd jegyzőkönyv készült, és Debrecenbe vagy a hajdúszoboszlói menekülttáborba vitték őket. A biharkeresztesi vasútállomásig a kíséretet a határőrség biztosította.

A román forradalom után féléves nyugalom következett, majd új jelenségek bukkantak fel. Sok, korábban Magyarországra menekült román állampolgár nem akart a határátkelőn visszajutni hazájába, inkább a visszaútra is a zöldhatárt választotta. Emellett egyre több távolabbi országból érkező migráns jelent meg – Irakból, Pakisztánból, Törökországból és Afrikából. Ezzel együtt visszatért az embercsempészet is, amelyet a második világháború óta nem tapasztalt a térség. A legnagyobb elfogott csoport 64 fős volt, és előfordult, hogy egy nap három nagy létszámú menekültcsapatot is feltartóztattak.

Az illat, ami lebuktatott

Egy határőr életében mindig meghatározó az első elfogás. Kubinyi Györgynek ez 1988-ban adatott meg: egy sáros cipőjű gyalogos keltette fel a figyelmét Biharkeresztesen. Igazoltatta, és kiderült, román határsértő volt.

Másik emlékezetes esete egy török férfihoz kötődik, akit a szaga buktatott le. A határsértők ugyanis napokig ugyanabban a ruhában vannak, nem tisztálkodnak. Hajnalban ment munkába, amikor elhaladt mellette egy ballonkabátos férfi. – Mellé érve nagyot szippantottam a levegőből, és éreztem a jellegzetes, mosdatlan test szagát – idézi fel. Kiderült, hogy Bukaresttől a Pestvidéki Gépgyár kamionjának szerszámosládájában utazott, belülről dróttal rögzítve az ajtót. A határon átjőve ballonkabátot vett fel, így akart tovább utazni.

Egy nagykereki esetnél kilenc gyereket számolt össze, de újraszámolásnál már csak nyolc volt. Kiderült: a legkisebbet közben egy nagy táskába rejtették el – az út során született meg. Olyan is előfordult, hogy egy meztelen nőre bukkantak a határban. Nem beszélt, nem reagált, orvost hívtak hozzá. Súlyos drogelvonási tünetei voltak; magyar állampolgárként a közeli szőlőskertben találták meg a ruháit.

Lakossági jelzések és együttműködés

„Aki tilosban jár, gyanúsan viselkedik, figyel, kémlel, és a falusi szokástól eltérően nem köszön” – tanította az újoncoknak. Hozzátette: a helyiekkel nagyon fontos a jó kapcsolat. Ez kölcsönös segítséget is jelentett, hiszen baleset, tűz, természeti katasztrófa vagy bármilyen különleges alkalom esetén a határőrség volt a leggyorsabban mozgósítható egység.

A lakosoktól sokszor kaptak értékes információt. Egy körösszakáli esetben például egy gazda jelezte, hogy éjszaka kitaposták a paprikája egy részét – a tulajdonos a postáról telefonált, a járőrök pedig Komádi előtt elfogták a csoportot.

A határőrség szorosan együttműködött a rendőrséggel, a tűzoltókkal és a polgári védelemmel is. Egy helyi üzem tüzénél a határvadászok mentették ki a ládák 80 százalékát. Az ártándi kamionsoron történt késelésnél a vérnyomok és egy zöld füves zokni vezette el őket az elkövető kamionjához.

A 2002. május 9-én történt móri bankrablás és sorozatgyilkosság után 72 órára lezárták a határt. Minden járművet megállítottak, géppisztolyos, golyóálló mellényes járőrök ellenőrizték az iratokat, miközben mások biztosították a helyszínt – ez is egy emlékezetes akciója volt a nyugalmazott határőrvezetőnek.

Schengen és az elismerés

A 2000-es évek elején tagja volt a Magyarország schengeni csatlakozását előkészítő bizottságnak. Az előkészítő munka során Németországban tanulmányozta a schengeni zöldhatár őrizetét. Ezt követően a magyarországi munkacsoporttal kialakították a schengeni határőrizet feltételeit, amely magában foglalta a kirendeltségek határszakaszának nagyságát, személyi állományi és technikai felszereltségének feltételeit. Ezt követően a biharkeresztesi kirendeltség országos jelentőségű feladatot kapott: itt zajlott a schengeni technikai eszközök és módszerek kipróbálása. Az itteni tapasztalatok alapján készült fel az ország a csatlakozásra. Az akkori Kubinyi György őrnagy munkája elismeréseként határőr tanácsosi címet kapott a belügyminisztertől.

2001-ben pedig elnyerte a Belügyminiszter által adományozott „Az év határőre” címet, és ezzel egyidőben határőr alezredessé léptették elő. 2006. december 30-án vonult nyugdíjba.

Pályáját összegzését a maga lényegretörő stílusában így foglalja össze: – A határ nem csupán vonal a térképen. Itt emberi sorsok, történetek, tragédiák és örömök találkoznak. És én mindezt végigéltem.

– CH –