Háromévesek a debreceni hármas ikrek

A debreceni Képíró-Póser Bernadett és Képíró János egy gyerekre készültek, de kiderült, hogy egyből öten lesznek a családban. Szerencséjükre és pozitív hozzáállásuknak köszönhetően így is lett. Ahogy ők mondják, nekik az ég három babát rendelt, ehhez a feladathoz kellett hirtelen felnőniük. Nemrég pedig a gyerekek már háromévesek is elmúltak. Mostanában már az elengedést próbálgatják.

Cívishír: Szimpla terhességnek indult a történetetek, aztán kiderült, hogy három baba van odabent.
Először nagyon megijedtünk, mert hármas ikrek esetében nagy a kockázat. Ilyenkor az orvosok általában csak a negatív következményeket tudják felsorolni, de ezt kötelességük elmondani a szülőknek. Felkészítettek arra, hogy nem lesz könnyű, sűrűbben kell vizsgálatokra járni, esetlegesen be kell feküdni a kórházba a terhesség vége felé. Mi egy percig sem gondoltunk semmi rosszra, hogy bármi baj is történhet, és nem is akartunk beavatkozni a természet rendjébe. Ennek így kellett lennie – nekünk három babát rendelt az ég. A megdöbbenés és az ijedség után azonban végig úgy álltunk a helyzethez, hogy igenis mind a három baba egészséges és rendben fejlődnek! Ez a következő hónapokban be is bizonyosodott: hetente majd kéthetente jártunk ultrahangra, ahol mindig elmondták, hogy szépen fejlődnek, egyformán gyarapodnak hosszra és súlyra is, nem nyomják egymást. A pozitív hozzáállásunk nagyon sokat segített, egyedül az volt a kérdés hogy az én testem meddig bírja a terhelést. Végül majdnem 29 hetesen, hirtelen indult be a szülés. Három hónappal jöttek korábban.

Cívishír: Egy koraszülött babával is nagyon nehéz a helyzet, nem beszélve háromról.
A császáros szülés után nem foghattam meg őket, mint más anyuka, nem hallhattam a hangjukat, mert egyből elvitték őket a koraszülött osztályra. A férjem mondta, hogy jól vannak, inkubátorba tették őket. Amint kikerültem a szülőszobáról – hiába mondták, hogy pihenjek inkább –, azonnal elcsoszogtam hozzájuk, hogy legalább láthassam őket. Ebben az időszakban, amíg meg nem erősödtek, nem érhettünk hozzájuk, nagyon keveset tudtam én is és az apukájuk is megölelni őket, csak a kenguruzások alkalmával kerülhettünk velük testi kontaktusba. Felemelő érzés volt. Két és fél hétig voltak inkubátorban, szépen gyarapodott a súlyuk, és később már együtt lehettünk az osztályon. Másfél hónapot töltöttünk kórházban, mert bizonyos súlyt fel kellett szedniük a hazaengedéshez.

Cívishír: Egy gyerek érkezésekor is átrendeződik minden, de mi a helyzet, ha hárman jönnek egyszerre?  
Nekünk az egész életünket át kellett alakítani. Éppen sikerült befejezni a házunk bővítését a gyerekek érkezése előtt, de autót is kellett cserélnünk, hogy mind az öten beleférjünk. Minden fenekestül felfordult, és azóta is egy nagy körforgásban élünk, mindig minden igen gyors változásban van körülöttünk. 

Cívishír: A férjed miben tudott segíteni a kezdetekkor?
Mindenben. Ő is felkelt etetni a gyerekeket éjszaka és hajnalban. A fürdetés és pelenkázás sem okozott gondot, mondhatni szinte minden feladatot megosztottunk. A hozzátáplálás kezdetén például ő is kanalazott. A gondozásuk mellett természetesen rengeteget játszott, játszik is a gyerekekkel. Úgy gondolom, hogy férfi létére nagyon hamar megérett a dolgokra. Nagyon ügyesen és mindenben helyt állt, én leveszem a kalapom előtte.

Cívishír: Milán, Benett és Hanga nemrég múlt hároméves.
Igen! Végül csak a születésükkor derült ki, hogy külön petéjű mindegyik gyerek. Amíg pocaklakók voltak, el sem tudtam képzelni, hogyan fogom őket megkülönböztetni, főleg a fiúkat. Ez végül nem lett probléma, és mostanára igazán kipendültek. Milán vékonyka, szőke hajú, kék szemű, Benett erősebb testalkatú, barna a szeme és a haja is. Hanga pedig igazi kislány: szőke, göndör hajú, locsi-fecsi. Még nemrég kezdték nyitogatni a szárnyaikat, de úgy tűnik, Hanga nagyon tudja a fiúkat terelgetni.

Cívishír: Most lettek óvodások. Megviselt az elengedés?
A legelső nap nagyon nehéz volt. Amikor gyógytornára jártunk, már voltak olyan foglalkozások, amikor nem lehetett bemenni velük, és bizony sokszor odakint hallgattam – hallgattuk, hogy visít és sír valamelyik gyerek. Ezek a pillanatok megedzettek bennünket. A gyerekeknek nehezebb volt az elválás: az első óvodai napok voltak kissé kaotikusak, akkor sírtak utánam, de napról napra egyre jobban megszerették az ottlétet. Most nekem is van szabad pár órám, egy kicsit felszabadultabban érzem magam, hogy tudok magamra is időt szánni. El tudok menni például sportolni. A gyerekeknek pedig – hiába voltak itthon hárman – már nagyon hiányzott a nagyobb gyerektársaság.

Cívishír: Háromgyerekes anyaként akár maradhatnál otthon is. Bár korábban modellkedtél és szépségversenyeken is indultál.
Ó, a szépségversenyek ideje már nagyon régen volt. Akkor jó volt, mert nagyon sokat utaztam, és olyan helyeken jártam ahova többet nem biztos, hogy eljutok, de engem másfelé sodort az élet. Főiskolát végeztem, dolgozni kezdtem, így abbamaradt. Aki ismert, az tudja, hogy nem az én műfajom az otthon ülés. Egyelőre a gyerekek csak a délelőttöt töltik oviban, de lassan áttérünk az ott alvásra is. Én pedig szeretnék újra dolgozni, először csak 4-6 órában, hogy ne menjen a gyerekekkel töltött idő rovására. Szívesen dolgoznék az eredeti szakmámban, mely tanító-testnevelő, de több dolog is felmerült már. Egyelőre keresem a lehetőségeket. Hármas ikres anyaként olyan munkahelyet szeretnék, ahol a munka mellett a családra is kellő időt tudok majd fordítani.

Cívishír: Le lehet írni szavakkal, milyen az élet hármas ikrek szüleiként?
A férjem mindig azt mondja: ezt ki kell próbálni, mert elmondani nem lehet. Én már több olyan emberbe is beleakadtam, aki azzal kezdte, hogy őszinte részvéte… Ettől mindig erősen dühbe jövök. Ha egy gyerek van, akkor egy van, ha három, akkor három. Nekünk ez az alap állapot, nem tudjuk, milyen lehet egy gyerekkel az élet. Ehhez a feladathoz kellett nagyon gyorsan felnőnünk. De fiatalok vagyunk, és meg tudjuk csinálni. 

Cívishír: Legfelemelőbb pillanat az elmúlt három évben?  
Minden nap történik valami nálunk, amiben lehet keresni a jót. Konkrétan nem tudok kiemelni csak egy momentumot, mert ez az egész folyamat csodálatos, ahogy együtt alakulnak ők hárman és mi, mint család. Amikor először láthattam őket, amikor kikerültek az inkubátorból, amikor hazajöttünk, a mozgásfejlődésük állomásai, az első védőoltási "sokk", ahogy elindultak, a kis mondásaik, tetteik, zsiványságaik… Mostani és időszerű „projekt" a szobatisztaságra nevelés, aminek a sikere három gyerek esetében sok-sok felemelő pillanatot ad számunkra.

Sinka Judit