Hajdúhadház tisztelgett Égerházi Imre előtt
Az eseménysor az Égerházi Imre Emlékházban kezdődött, ahol ünnepélyesen átadták a művész mozaikjait november 5-én. Az alkotásokat és az emlékkiállítást Feledy Balázs művészeti író mutatta be. Az „Égerházi Imre-nap” következő állomása a Földi János Könyvtár volt, ahol délután egy kiállítás és egy könyvbemutató várta az érdeklődőket. Előbb „Égerházi Imre – Hortobágytól Gyergyóig” címmel nyílt tárlat, majd bemutatták az évfordulóra megjelent, „Égerházi Imre – a XX. századi alföldi festészet mestere” című életműkötetet. A kiállítás megnyitóján Asztalos Péter alpolgármester méltatta a művész életművét.
Asztalos Péter szerint Égerházi Imre egyszerre hordozta magában a hagyományt és az újító szellemet. A festőművész leszármazottja volt a XVII. századi freskófestő Égerházi Képíró Jánosnak, így művészetében természetesen kapcsolódott össze a múlt és a jelen. Hortobágytól Gyergyóig nemcsak földrajzi útvonalat járt be, hanem szellemi horizontot is: a pusztától Erdélyig, a határokon átívelően.
„Úgy érzem, akkor dolgozom jól, és akkor vagyok igaz, ha követem a valóságot, ha piktúrámban korunk társadalmi, emberi viszonyai érezhetően tükröződnek” – idézte az alpolgármester Égerházi Imre hitvallását. Elmondta: a festő művészete egyszerre gyökerezett az alföldi tájban, a népművészeti hagyományokban és a modern festészet formanyelvében. Képein megjelennek a pusztai fények, a szürkéskék égbolt, a kontúros mezők és a sajátos, finom pointillizmus.
Életművét a közösségi elkötelezettség is jellemezte: több mint száz önálló és négyszáz csoportos kiállításon szerepelt. Munkásságát Hajdúhadház 1992-ben díszpolgári címmel ismerte el, emlékét ma az Égerházi Imre Emlékház őrzi.
– A mostani kiállítás nem csupán múltidézés, hanem a jelenről és jövőről is szól. Arról, miként válhat egy művész saját tájából kiindulva egyetemes üzenet közvetítőjévé, és hogyan lesz a művészetben a határ nem fal, hanem kapu – fogalmazott zárásként Asztalos Péter.
A délután másik kiemelt eseménye az életműkötet bemutatója volt. A „Égerházi Imre – a XX. századi alföldi festészet mestere” című könyvet a festő legfiatalabb fia, Égerházi Attila állította össze. A keménykötésű, gazdagon illusztrált kötet több mint húszéves gyűjtőmunka eredménye: a családi emlékek, archív fotók, kritikák és műtárgyjegyzékek gondos összeállítása.
Égerházi Attila elmondta, céljuk az volt, hogy apja életútját és teljes alkotói pályáját egyetlen könyvben mutassák be.
A kötet időrendben követi a művész útját: az 1930-as években, még gyermekként a házak meszelt falára „pingált” zsírkrétás rajzaitól és korai történelmi témáitól az 1960-as évek végére kiforrott, egyéni „Égerházi-stílusig”. Bemutatja a művész erdélyi, bulgáriai, finnországi és franciaországi inspirációit, valamint a hortobágyi alkotótáborokat és linómetszeteit is.
A könyv külön érdekessége, hogy QR-kódok segítségével meghallgathatók a Djabe zenekar Égerházi-képekhez komponált zeneművei. Helyet kaptak benne a festő kézzel írt novellái és versei is, amelyek művészetének líraiságát idézik meg. Az előszót a művész másik fia, Égerházi Péter írta, személyes hangvételű visszaemlékezésként.
Este a városházán nyílt meg az „Égerházi Imre évtizedei" című kiállítás, amelyet Csáfordi Dénes polgármester, Égerházi Péter és Feledy Balázs művészeti író nyitott meg. A tárlat átfogó képet ad a művész több évtizedes munkásságáról, az alföldi tájképek és szimbolikus kompozíciók világáról.
Égerházi Péter személyes hangvételű beszédben emlékezett vissza édesapjára. – Égerházi Imre évtizedeiből nekem négy jutott igazán, az első kettőben még fiatal szemlélőként láttam, hogyan küzd a művészeti elismertségért az édesapám. A tehetség nála szorgalommal, kitartással és emberi alázattal párosult. Szűkös körülmények között kezdte Hajdúhadházon, majd Debrecenben, ahol a festészet iránti vágy minden nehézségen átsegítette. Képzőművészeti szabadiskolába járt, Menyhárt József, Balla László és Veress Géza is támogatta útkeresésében.
Az ötvenes években Paál László, majd Van Gogh és Gauguin hatása alatt dolgozott, a hatvanas évekre pedig kialakult a rá jellemző spaklis technika, amelyben a tiszta színek és áttetsző rétegek különleges harmóniát teremtettek. Művei egyre élénkebbek, gondolatiságuk egyre mélyebbek lettek.
Nemcsak festő volt, hanem szervező és közösségépítő is: művésztelepeket vezetett, alkotótáborokat szervezett, segítette a fiatalokat. A hortobágyi táborban például igazi példaképpé vált. Élete utolsó éveiben lenyugodott: megtanult megállni és rácsodálkozni az élet apró szépségeire, amit festészetében is tükrözött. 2001-ben tragikusan távozott, de életműve – befejezetlenül is – a magyar és nemzetközi művészet maradandó része maradt.
Az est pódiumbeszélgetéssel folytatódott, amelyen pályatársai és művészeti írók idézték fel Égerházi Imre életét és alkotói örökségét. Az emléknap zárásaként a Djabe zenekar adott koncertet, amelyen a festőművész képeihez írt zeneműveket adták elő.
CH
