Hagyományőrzéssel összekötött bionap Vókonya pusztán

Különleges bio ételek kóstolása, fogyasztása, táncház, játszóház, bemutatók, kirakodó vásár vár mindazokra akik kilátogatnak vasárnap a Balmazújváros mellett található Vókonya Pusztára (Balmazújváros-Tiszacsege összekötő út /12-es km, Nádas-kapu/).
A házigazda, Rózsa Péter biogazda immár kilencedik alkalommal ad helyet a nagyszerű hangulatú és varázsú bio főzőversenynek és pásztortalálkozónak. Szeretnénk a rendezvényen a hagyományokat élő helyzetekben bemutatni azért, hogy elsősorban megéljék azok, akik kilátogatnak.Ezért nem színpadi produkciókra és előadásokra törekszünk. Jöjjenek viseletben, főzzenek, vagy kostoljanak, a zenét ne csak hallgassák, hanem kapcsolódjanak bele, éljék meg a magyar kultúrát – szól a meghívó.
A rendezvény ingyenesen látogatható, így ne hagyják ki ezt az egyedi helyet és egyedi élményt ígérő eseményt.


















