Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gyomorforgató részletek: bedrogozták, leitatták a 13 éves böszörményi lányt, majd szexre kényszerítették

police.hu | 2024. 10. 11. | 09:52:37
Hat embert fogtak el, akik kiskorúakkal kereskedtek. A nyomozók szerint bővülhet még az elkövetők és a sértettek köre is.
Gyomorforgató részletek: bedrogozták, leitatták a 13 éves böszörményi lányt, majd szexre kényszerítették
Több vágyfokozót is találtak (Fotó: rendőrség)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Június végén a Hajdúböszörményhez közeli Nagy-Bocskai szőlőskert területen eltűnt egy 13 éves kislány. Nagymamájánál volt látogatóban, játszogatott a kertben, aztán közölte, hogy átmegy V. Gabriellához, ahhoz a 27 éves nőhöz, aki ugyanabban az utcában lakik, amelyikben a nagymama. Mivel a kislány a látogatás után nem tért haza, a nagymama keresni kezdte, átsétált ő is V. Gabriellához, aki azonban széttárta a kezét, mondván, innen már elment a kislány, fogalma sincs, hol lehet – olvasható a Zsaru Magazin október 11-i közlésében, ahol Domokos Éva százados, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója ismertette az ügy részleteit. Mint mondta, a családtagok is elkezdték keresni a lányt, néhány nap múlva meg is találták V. Gabriellánál. Szakadt ruhában volt, gyógyszerek és drogok hatása alatt feküdt a gazban. Hívták a mentőket, értesítették a rendőrséget. Domokos Éva elmondta, a lányt az orvosok (köztük nőgyógyász is) megvizsgálták, a kábítószertesztje pozitív lett, kihallgatni azonban napokig nem lehetett, majd a gyerek később sem szívesen szólalt meg. Az édesanyja és a kirendelt ügygondnok előtt semmiképpen, végül a nevelőapja jelenlétében elmondta, hogy mi történt.

A tini elmondta, hogy fogva tartották és férfiaknak árulták. Napokig nem evett, nem ivott, ha mégis, akkor csak alkoholt, fogva tartói itatták, gyógyszerezték, drogot adtak neki, utóbbit még vénásan is. A nyomozás során kiderült, hogy V. Gabriella éppen ebből élt: fiatal lányokat édesgetett magához, aztán férfiaknak eladta őket, akik olykor továbbadták másoknak. A 13 éves kislányt például egy 57 éves debreceni férfinak adta tovább, aki elvitte saját ingatlanjába, ahol a benyugtatózott, leitatott kislányt többször megerőszakolta.

– Nem tudom, valaha sikerül-e ezt feldolgoznia az áldozatnak – folytatja Domokos Éva. – Bár szakember is segít ebben, de mert mindennap beszélünk az édesanyjával, úgy tűnik, nagyon rossz lelkiállapotban van a kislány. Kiderült aztán, hogy nem csak erről az esetről beszélhetünk. A nagymama mesélte el, hogy miközben az unokájával történt szörnyűségről beszélgettek otthon, egy jelenlévő ismerős, egy 17 éves lány megjegyezte: „11 éves koromban V. Gabriella velem is ugyanezt csinálta!” Természetesen, amikor erről értesültünk, megkerestük a korábbi áldozatot is, aki elmesélte, hogy V. Gabriella őt is magához édesgette, aztán egy hónapra Debrecenbe vitte egy panzióba, ahol „intézett neki üzleteket”, azaz különböző férfiakkal kellett szexuális kapcsolatot létesítenie. Közülük egyetlen egynek a nevére emlékezett, ez véletlenül ugyanaz az 57 éves debreceni férfi volt, aki a 13 éves kislányt is elvitte magához. A most 17 éves lány kálváriája tehát 11 éves korában kezdődött, és két-három éven át tartott. Minden szál V. Gabriellához vezetett, aki a kislányokból élt, alkalmanként 6 ezer forintért árulta őket férfiaknak. Így adta el a 13 éves kislányt is B. Lászlónak (44) és L. Emesének (21) is, akik elvitték Debrecenbe, ahol vénásan kábítószert adtak neki, majd szexuális kapcsolatot létesítettek vele.

A rendőrség tehát rájött, hogy az éveken át tartó emberkereskedelemnek bizonyára vannak további áldozatai is. A bűnszervezet tagja volt ugyanis egy hajdúhadházi apa-fiú páros, L. Sándor (51) és L. Erik (18), hozzájuk csatlakozott egy unokahúg, a B. Lászlóval együttműködő, fentebb említett L. Emese. Náluk már többször találtak a rendőrök Hajdúhadházáról és annak környékéről eltűnt kislányokat, akik annak idején félemükben nem beszéltek arról, hogy ők is áldozatául estek szexuális ragadozóknak.

A történetnek alighanem nincs vége, bár a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága egy összehangolt akciót szervezett az elfogásukra szeptember 25-én hajnalban. A razziában a Cívis Közterületi Támogató Alosztály és a Készenléti Rendőrség munkatársai is közreműködtek. A bűnszervezet tagjait emberkereskedelem, az 57 éves férfit pedig szexuális erőszak miatt vették őrizetbe a nyomozók, a bíróság letartóztatta őket. A rendőrök kutatást tartottak a gyanúsítottak otthonaiban, közel 4 millió forintot, több száz vágyfokozó gyógyszert, adathordozókat és kábítószergyanús anyagokat foglaltak le. További kiskorú áldozatok felkutatása jelenleg is folyik.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Bárándon mindent a gyermekekért, családokért
Bárándon mindent a gyermekekért, családokért
Az elmúlt évtizedben a lakosságszám a hajdú-bihari átlagot duplán meghaladó mértékben csökkent.
Tíz utcát érintő fejlesztés Nagyrábén
Tíz utcát érintő fejlesztés Nagyrábén
A belvíz elvezetését oldanák meg.
Pihenés és regenerálódás Berettyóújfaluban
Pihenés és regenerálódás Berettyóújfaluban
A Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő az ünnepi időszakban is különleges élményekkel várja vendégeit.
Ezek Debrecen legdrágább utcái 2024-ben
Ezek Debrecen legdrágább utcái 2024-ben
Helytől függően az ingatlanárak között tetemes a különbség.
Épülnek az utak Bárándon
Épülnek az utak Bárándon
Elkezdődött a második kör, sőt lehet harmadik is.
Kigyulladt egy lakóház Hajdúnánáson
Kigyulladt egy lakóház Hajdúnánáson
A Nefelejcs utcába vonultak a tűzoltók.
Piac Sárrétudvariban: keresik a kivitelezőt
Piac Sárrétudvariban: keresik a kivitelezőt
Fedett-nyitott árusítóhellyel, elektromos fűtéssel tervezik.
Kandallót, kukát is lopott az egyeki házaspár
Kandallót, kukát is lopott az egyeki házaspár
Kihallgatásuk után ott folytatták, ahol abbahagyták.
Cserbenhagyás miatt keresik ezt az autót
Cserbenhagyás miatt keresik ezt az autót
A berettyóújfalui rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Lebukott az ügyintézőt átverő hajdúdorogi férfi
Lebukott az ügyintézőt átverő hajdúdorogi férfi
Jogtalanul igényelt jogosítványt.
Kandallót, kukát is lopott az egyeki házaspár
Kandallót, kukát is lopott az egyeki házaspár
Kihallgatásuk után ott folytatták, ahol abbahagyták.
Cserbenhagyás miatt keresik ezt az autót
Cserbenhagyás miatt keresik ezt az autót
A berettyóújfalui rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Lebukott az ügyintézőt átverő hajdúdorogi férfi
Lebukott az ügyintézőt átverő hajdúdorogi férfi
Jogtalanul igényelt jogosítványt.
Se jogosítvány, se biztonsági öv: irány a fogda
Se jogosítvány, se biztonsági öv: irány a fogda
A debreceni rendőrök előállították a férfit.
Vádat emeltek a kilőtt farkas ügyében
Vádat emeltek a kilőtt farkas ügyében
Hidasnémeti környékén követték el a bűncselekményt.
A benzinkút kasszájából akarta rendezni az adósságát
A benzinkút kasszájából akarta rendezni az adósságát
A férfi az éjszakai műszakok alatt vett ki pénzt a debreceni cég pénztárából.
Sört akart – bántalmazta a debreceni eladót
Sört akart – bántalmazta a debreceni eladót
Fizetés nélkül távozott volna. Most vádat emeltek ellene.
Lakat alatt a marihuánát termesztő börtönőr
Lakat alatt a marihuánát termesztő börtönőr
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség indítványozta a férfi és több ismerőse letartóztatást.
A britek körözték, Ártándnál lefoglalták
A britek körözték, Ártándnál lefoglalták
A román sofőrt előállították.
Ittasan okozott balesetet Hajdúsámsonban
Ittasan okozott balesetet Hajdúsámsonban
Nem ez volt az egyetlen bűne.
Kilőtt svájci farkas: jöhet a vádemelés
Kilőtt svájci farkas: jöhet a vádemelés
Két nyíregyházi férfit gyanúsítanak.
Letartóztatták Till Tamás gyilkosát
Letartóztatták Till Tamás gyilkosát
A nyomozási bíró kizárólag a letartóztatás tárgyában dönthet - írják a közleményben.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
December 21.: Ceausescu bukása
December 21.: Ceausescu bukása
A végjáték Temesváron kezdődött, és Bukarestben fejeződött be.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
„Csúcsteljesítményt örömmel is el lehet érni”
Évértékelő beszélgetés dr. Ábrahám Lászlóval, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával.
A globális klímavédelemhez járul hozzá a Sensirion legújabb terméke
Az A2L szenzort az amerikai piac igényének és elvárásának megfelelve a Sensirion az elsők között fejlesztette ki.
KSH: 637 200 forint a bruttó átlagkereset
A reálkereset 9,4 százalékkal emelkedett – közölték.
Milliárdos adásvétel előtt Debrecen
A sportkollégium vételárába egyetemi tulajdonú ingatlanok is beépülhetnek.
Újabb szállodák Debrecenben?
2025-ben kulcsfontosságú közbeszerzést írnak ki a repülőtér fejlesztése érdekében.
Visszabontanák a belvárosi tér kőburkolatát
A Bethlen utca átépítéséhez is igénybe venne EU-s forrást a debreceni önkormányzat.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Pihenés és regenerálódás Berettyóújfaluban
Pihenés és regenerálódás Berettyóújfaluban
A Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő az ünnepi időszakban is különleges élményekkel várja vendégeit.
Egész évben segítő kezet nyújt a HAJDU
Egész évben segítő kezet nyújt a HAJDU
A nagy múltú magyar vállalat beteg gyerekeket, diákokat és sportolókat is támogat.
Elkezdődött az elektromos autók regisztrációja Debrecenben
Elkezdődött az elektromos autók regisztrációja Debrecenben
Csak magánszemélyek jogosultak az ingyenes parkolásra.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés