Gyász az MSZP-ben: elhunyt egy megbecsült tag

Egyperces néma felállással emlékezett csütörtöki ülésén Berettyóújfalu képviselőtestülete a 2018. október 20-án elhunyt Nagy Sándor önkormányzati képviselőre.
Nagy Sándor 1960-ban született Berettyóújfaluban. Családjával Bakonszegen élt, itt végezte általános iskolai tanulmányait, majd 1979-ben a debreceni Landler Jenő Szakközépiskolában érettségizett. A győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán 1982-ben autógépész-üzemmérnöki diplomát szerzett. 1985-ben került a 126. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézetbe, mely ma a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakképző Iskolája. Haláláig itt tanított.
2002 óta vett részt aktívan az önkormányzat munkájában. Mind hivatását, mind közéleti tevékenységét a felkészültség, az alaposság, a konstruktív és korrekt közösségi munkavégzés, az emberséges hozzáállás jellemezte. Példája előttünk marad
- emlékezett a szocialista képviselőre Muraközi István fideszes polgármester az ülésen.


















